Döbbenetes, mekkora a legkisebb eladott magyar lakás: megfordulni alig lehet benne

Olvasási idő kb. 2 perc

Jelentősen megugrott az ingatlanvásárlási kedv Magyarországon 2024 első felében, ami többek között a megújult otthonteremtési támogatásoknak, a kedvező kamatkörnyezetnek és a gazdasági helyzet javulásának köszönhető. És, mint kiderült, rekorder lakásokból sem volt hiány ebben az időszakban.

Négyzetméterenként 1,2 millió forintos áron, 15 millió forintért kelt el az idei első fél év legkisebb, összesen 12 négyzetméteres lakása – számolt be közleményében a Duna House, amely adatai szerint 2024 első felében 40 százalékkal teljesített jobban az ingatlanpiac, miközben az országosan 12 százalékos drágulást mutat.

Fellendült idén a magyar lakáspiac

Nem kevesebb mint 61 646 adásvétellel zárult a hazai ingatlanpiac első fél éve, amely meghozta a várva várt fellendülést. 2023 első félévéhez képest 12 százalékkal nőtt Magyarországon az ingatlanvásárlásra fordított átlagos összeg is, amely jelenleg 44,5 millió forint. 

Nemcsak a lakásvásárlási kedv, hanem az ingatlanra fordított összeg is nőtt Magyarországon tavalyhoz képest
Fotó: krisanapong detraphiphat / Getty Images Hungary

A négyzetméterárak ezzel megegyező mértékben változtak, az egy négyzetméterre jutó átlag kiadás 562 ezer forint lett az idei év első féléves adatai szerint. Ugyanakkor az ingatlanközvetítő elemzéséből az is kiderült, hogy az átlagos árak Budapesten ugyan csak 4 százalékkal emelkedtek, az ingatlanok közel 60 százalékát azonban a 908 ezer forintos, norma feletti négyzetméteráron adták el.

Vidéken 22 ezer és 2,1 millió forint közé tehető az ingatlanokért fizetett négyzetméterár; itt az ingatlanvásárlásra költött összeg átlagosan 38,5 millió forint volt idén.

Ezek a félév igazi legjei

Az idei első hat hónapban széles skálán mozgott az otthonteremtésre szánt költség: teljes vételár tekintetében a minimum 2 millió forint volt, amit egy Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei, felújítandó házért adott a vevő,

Idézőjel ikon

a legdrágábban vásárolt 2. kerületi, újépítésű luxusvilla pedig 1,15 milliárd forintért kelt el.

Az ingatlanközvetítő közreműködésével kötött adásvételek 43 százaléka családi házról, 37 százaléka téglaépítésű lakásról, 13 százaléka pedig panellakásról szólt. Utóbbiból az idei év legdrágábbja, egy 3. kerületi, 73 négyzetméteres, nagyon jó állapotú ingatlan, amely 931 ezer forintos négyzetméterenkénti áron, 68 millió forintért talált új tulajdonosra. Vidéken egy gödöllői lakótelepi lakás lett a rekorder, amely 62,3 millió forintért kelt el. 

A legtekintélyesebb alapterülettel, egy nem kevesebb mint 747 négyzetméteres ingatlannal abszolút csúcstartó egy Szentendre közeli, 5 hektáros birtokon, 1820-ban épült, felújítandó állapotú épület, amleyért 280 millió forintot fizetett a vevő. 

Egy asztalnál - könyv

Elkészült a Sóbors első szakácskönyve, az Egy asztalnál!

Hogy miben más ez a könyv? Tíz komplett menüt rejt, rengeteg időspórolós trükköt, maradékmentést, ráadásul hagyományos és vega recepteket. Hogy a főzés öröm legyen, és végül mindenki jót falatozzon az asztal körül. Mert együtt enni mindig jobb. Akkor is, ha mást eszünk.

Ne maradj le róla!

hirdetés

Hrdina-Bárány Zsuzsi
Hrdina-Bárány Zsuzsi
Főszerkesztő-helyettes
Hrdina-Bárány Zsuzsi, bár rádiós szakirányon végzett, a kommunikáció szak után nyomtatott sajtónál helyezkedett el. Kilencévnyi napilapozás után az online médiában találta meg a helyét: elsőként egy női magazinban dolgozott újságíróként, szerkesztőként és rovatvezetőként, majd három évig egy anyáknak szóló portál főszerkesztői feladatait látta el. Pályafutása során szövegíróként és olvasószerkesztőként is gyűjtött tapasztalatokat, valamint könyvek szerkesztésében is részt vett. 2026 januárjától a Dívány főszerkesztő-helyettese.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.

Életem

Az intelligens emberek ezekre sosem költenek

Nem attól lesz valaki tudatos a pénzügyeiben, hogy minden apró örömről lemond, inkább attól, hogy észreveszi, mire megy el feleslegesen a pénze. Egy rég nem nézett streaming-előfizetés, egy késve befizetett számla késedelmi kamata vagy egy hirtelen felindulásból rendelt ruha külön-külön nem tűnik nagy kiadásnak, de ismerjük a mondást: sok kicsi sokra megy.

Testem

Napi 7000 lépés – egy kevésbé ismert hatás, ami az agyadat is érinti

A bűvös napi 10 ezer lépés mítosza évtizedek óta tartja magát, ám a legfrissebb kutatások szerint nem feltétlenül kell maratoni távokat gyalogolnunk ahhoz, hogy jelentősen javítsunk az életkilátásainkon. Sőt, létezik a sétának egy olyan jótékony hatása, amely nem csupán a kalóriaégetésről vagy az állóképességről szól, hanem a szervezetünk egyik legfontosabb védelmi vonalát erősíti.

Testem

Nem csak finom: ez az idénygyümölcs az izmok regenerációját is segíti

Itt a cseresznyeszezon, és bár eddig is tudtuk, hogy az egyik legfinomabb nyári csemegéről van szó, kiderült: a sportolók és az aktív életmódot élők számára valóságos csodaszer lehet. Nemcsak a nassolási vágyat csillapítja, de a benne lévő különleges anyagok révén felgyorsíthatja az izmok regenerációját is.

Világom

Nagy Sándor lovai fedezték fel a világ egyik legnagyobb sóbányáját: 11 emeletes a pakisztáni lelőhely

Pakisztán északi részén húzódik egy különleges hegylánc, amely első pillantásra kopárnak és barátságtalannak tűnik, valójában azonban a Föld történetének egyik legizgalmasabb természetes területe. Ez a Salt-hegység, amely nem csupán geológiai ritkaságnak számít, hanem történelmi, őslénytani és kulturális szempontból is kivételes. És egyben az a vidék is, amely legfőbb kincsét – a legenda szerint – Nagy Sándor lovai fedezték fel.