Tényleg most érdemes lakást venni?

Olvasási idő kb. 3 perc

Hosszú évek óta nem mutatkozott ilyen mértékű visszaesés az ingatlanpiacon, mint az elmúlt hónapokban. Jogosan merül fel a kérdés, érdemes-e vásárláson gondolkodni.

A helyzet a felsőoktatási ponthatárok kihirdetésével sem változott – legalábbis eddig. Az ingatlanos szerint ez még befolyásolhatja a piacot, de legfeljebb egy arasznyit. Az emberek most nem vásárolnak, és nem hirdetnek lakásokat. De mi áll ennek a hátterében? Különösen érdekes, hogy a járványhelyzet alatt sem mutatott ilyen stagnálást az üzletág. Horváth Julianna független ingatlanszakértő válaszolt a kérdéseinkre.

Inkább vásároljunk ingatlant, mint hirdessünk 

„Az elmúlt évek gazdasági helyzete most látszik igazán. Akinek korábban volt megtakarítása, azt felélte a koronavírus idején vagy a tavaly nyáron gyűrűző áremelkedések alatt. Évekbe telhet, mire a legtöbb család újra számottevő megtakarítással rendelkezhet” – magyarázza Julianna, és azonnal hozzáteszi, hogy a meghirdetett ingatlanok hetekkel, sőt, újabban hónapokkal később találnak új gazdára. Akik megválnának a lakástól, nem szeretnék áron alul adni, akik viszont vásárolni szeretnének, nem tudják a jelenlegi áron megvenni. Meddig mehet így ez az ördögi kör? „Az eddigi tapasztalatok azt mutatják, hogy várhatóan 2025-re újra emelkedni fognak az árak, és a vásárlók képesek lesznek több pénzt adni egy ingatlanért, mint ma.”

Az ingatlanvásárlás során jól jöhet a szakértői tanács
Fotó: GettyImages

Vidék versus főváros

Az ingatlan.com friss felmérése alapján a 2023-as év első hat hónapjában mintegy 7353 új lakás épült, ami arányait tekintve 19 százalékkal kevesebb, mint az előző években felhúzott ingatlanok. Ezenkívül Budapesten 2316 lakást vettek használatba új tulajdonosok, és így 36 százalékot csökkent az idei vásárlások száma. A vármegyeszékhelyeken 28 százalékkal vásároltak kevesebb ingatlant, míg a többi magyar városban csupán 7 százalékot esett ez a szám. Az ingatlanszakértő szerint ennek hátterében a csok áll.

Idézőjel ikon

„A családtámogatási intézkedés miatt sokkal kedvezőbb áron lehet vidéki ingatlanhoz jutni, és ez csábító a fiatalok számára.

Különösen az agglomerációt érinti ez a tendencia, minekutána távolabbi vidéki kisvárosokban kevesebb a munkalehetőség. Az már egy érdekesebb kérdés, hogy a családtámogatási intézkedés megváltozása hogyan befolyásolja a trendet.” Bár a csok igényelhető összege emelkedik, 2024-től az 5000 fő feletti településeken, városokban nem lehet megigényelni. 

Mi a helyes döntés?

A szakértői meglátás szerint az ingatlanvásárlás bizonyos tekintetben olyan, mint a gyerekvállalás: nincs tökéletes időzítés. Összességében érdemes lakást venni, amennyiben a legtöbb feltétel adott, de még így is lutri, hogy a ház értéke miként változik.

Idézőjel ikon

„A befektetési szempontok tekintetében az ingatlan továbbra is okos döntésnek nevezhető, hiszen még mindig ez a legstabilabb megoldás.”

Ami biztos, hogy az ingatlanok ára várhatóan hónapokig nem fog jelentősen változni, ami lent van, továbbra is lent marad. Eladás szempontjából ez szerencsétlen helyzet, viszont a vásárlói lehetőségeket tekintve jó reménnyel kecsegtet. Végül egy apró trükk: az ingatlanos szerint érdemes több felületen ellenőrizni egy meghirdetett lakást, és amennyiben eltérés látható az árak között, akkor egy új tárgyalási alappal keresni a hirdetőt. 

Egy asztalnál - könyv

Elkészült a Sóbors első szakácskönyve, az Egy asztalnál!

Hogy miben más ez a könyv? Tíz komplett menüt rejt, rengeteg időspórolós trükköt, maradékmentést, ráadásul hagyományos és vega recepteket. Hogy a főzés öröm legyen, és végül mindenki jót falatozzon az asztal körül. Mert együtt enni mindig jobb. Akkor is, ha mást eszünk.

Ne maradj le róla!

hirdetés

Vermes Nikolett
Vermes Nikolett
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Akkor szolgálnak csak ki ebben a boltban, ha felmutatod a személyidet

Svédországban jártunk, és volt valami, amit egyszerűen nem lehetett nem észrevenni. A svéd élelmiszerboltokban az alkoholkínálat erősen korlátozott. A hagyományos boltokban legfeljebb 3,5 százalékos italokat lehet vásárolni. Bort, pezsgőt vagy tömény szeszt a fogyasztók kizárólag az állami Systembolaget üzleteiben találnak.

Világom

Változott a határátlépés a magyarok kedvenc nyaralóhelyén: csak így lehet belépni Horvátországba

Új digitális határellenőrzési rendszert vezetett be Horvátország az Európai Unió közös Entry/Exit System programjának részeként. A változás elsősorban az Európai Unión kívülről érkező utasokat érinti. Az első belépéskor nekik biometrikus azonosításon kell átesniük, vagyis ujjlenyomatot vesznek tőlük és arcfelismeréshez szükséges fotó is készül róluk.

Lájfhekk

Ha így tankolsz, károsíthatod az autódat

Több tankolási hiba is van, amivel hosszabb távon károsodhat a kocsi. Ezek közül a legjellemzőbbeket be is mutatjuk, hogy a jövőben megkíméljünk a drága alkatrészcseréktől.

Testem

6 tévhit a fehérjefogyasztásról: így rontod el az étrended

A fehérje az egészséges táplálkozás és a fitneszvilág szent grálja, de a körülötte keringő mítoszok miatt sokan teljesen rosszul építik be az étrendjükbe. Tényleg tönkreteszi a vesét a sok protein? Elég a növényi fehérje az izomépítéshez? És biztos, hogy jól jársz a divatos fehérjeszeletekkel? A Weborvos szakmai cikke alapján leromboljuk a 6 legmakacsabb fehérjemítoszt, hogy ahelyett, hogy ártanál a testednek, végre okosan és hatékonyan tankolj energiát.

Testem

Sok idős nem is tud erről a betegségéről, aztán megtörténik a baj

Milliókat érintő, mégis szinte láthatatlan ellenségként leselkedik az idősekre a csontritkulás, amely egészen az első törésig semmilyen fájdalmat nem okoz. Friss adatok szerint a legtöbben semmilyen kezelést nem kapnak, pedig a fel nem ismert betegség miatt bekövetkező combnyak- és csípőtáji törések idős korban gyakran egyet jelentenek az önálló élet végével, vagy akár a korai halállal. Utánajártunk, miért diagnosztizálják ilyen későn a bajt, és miért lenne életmentő a rendszeres szűrés.

Testem

Ez történik a testeddel, ha 48 órán át nem alszol

Az alvás kiemelt jelentőségű a test és az elme megfelelő működésében – ezért, ha nem alszunk eleget, annak mind mentális, mind fizikai értelemben súlyos következményei lehetnek. Az alváshiány hatásai egy kiadós alvással jellemzően korrigálhatók.

Testem

Így pihennek a tengerészgyalogosok: 8 perc alatt felfrissülnek

Egy tengerészgyalogos katona 8 perces frissítő módszere vírusvideóként terjedt el. Lényege, hogy a lábakat magasba emelve szunyókálunk egy igen rövid ideig, mely elvileg felfrissíti az elménket. Az ilyen pihenés azonban nem mindenkinél működik ugyanúgy.

Édes otthon

Így takarítsd allergiaszezonban az otthonod

Allergiaszezonban nemcsak a kinti pollenek okozhatnak panaszt. Sok irritáló anyagot mi magunk viszünk be a lakásba a ruhánkon, a hajunkon vagy akár a cipőnkön. Néhány egyszerű szokással azonban csökkenthető a por, a pollen és a penész mennyisége, így az otthon valóban a pihenés helyszíne maradhat.