Ha ezeket tartalmazza a légfrissítőd, jobb, ha megszabadulsz tőle

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Nincs is annál jobb, mint amikor hazaérve nem egy áporodott szagú lakásba, hanem friss, finom illatú otthonba lépünk be. Nem mindegy azonban, hogy milyen termékkel próbáljuk elérni ezt a hatást. Egyes lakásillatosítókban és légfrissítőkben számos olyan anyag található, ami károsítja az egészséget. Mutatjuk, mire figyelj, hogy az otthonod biztonságosan illatozzon.

A drogériák, szupermarketek polcai roskadoznak a különböző illatosítóktól, amik csodás és tartós hatást ígérnek. Sőt, néhányan még tovább mennek: el is fedik a kellemetlen szagokat, szóval az ablakot sem kell kinyitni a friss levegőért. Ez utóbbin a fűtéstakarékosság miatt egy pillanatra elgondolkozhatunk, de semmiképp sem szabad komolyabban fontolóra venni. Eltúlozva ugyan, de ahhoz hasonló megoldás ez, mint amikor a régi korok embere parfümmel próbálta elnyomni a rossz szagokat. Amíg azonban azok legalább természetes illatosítók voltak, mint például a levendula, addig a mostani mesterséges légfrissítők káros anyagokat is a levegőbe juttatnak, melyek hosszú távon nem tesznek jót az egészségünknek.

Veszélyes vegyi anyagokat lélegezhetünk be

A légfrissítők használatával legalább 100-féle vegyi anyaggal terítjük be otthonunkat. A káros anyagokat a levegőbe fújva belélegezzük, amiket így a tüdőn keresztül a véráramba juttatunk. Ha huzamosabb ideig tartózkodunk ilyen térben, akkor – a teljesség igénye nélkül – nem csupán szem- és torokirritációt okozhatnak, de növelhetjük az asztma kockázatát, károsodhat a máj, a vese, a központi idegrendszer. A lakásillatosítókkal a levegőbe kerülő anyagok közül az illékony szerves vegyületek (VOC) jelentik az egyik problémát, de hasonlóan ártalmasak lehetnek a félig illékony szerves vegyületek (SVOC) is, mint például a ftalátok, amik adalékanyagként fordulnak elő a légfrissítőkben. Az illatgyertyákkal sem sokkal jobb a helyzet, ha nem természetes illatanyagokat tartalmaz. A citromos illatot például egy limonén nevű vegyi anyagnak köszönhetjük. Önmagában nem lenne mérgező, de a levegőbe kerülve formaldehiddé bomlik, és ez már rákkeltő. Az illatgyertyák más, egészségre káros vegyi anyagot is tartalmaznak, amelyek az égés során légzési nehézséget okozhatnak.

Hiába jó az illat, ha veszélyes anyagokat szippantunk be vele
Fotó: M-Production / Getty Images Hungary

Lássuk, mit okoz néhány olyan vegyi anyag, ami előfordulhat a légfrissítőkben

  • Benzil-acetát – belélegezve köhögést, a tüdőben vérbőséget okoz
  • Kámfor – helyi légúti irritáció, hörghurut, asztma, központi idegrendszeri károsodás
  • Etil-alkohol – légúti irritáció, központi idegrendszeri hatások
  • Limonén – rákkeltő
  • Linalol – idegrendszeri eredetű mozgászavarok
  • Pinén – immunbénító hatás
  • Terpinek – asztma, központi idegrendszeri károsodás

Káros anyagok nélkül is jó illatú lehet az otthonod

Alapos szellőztetéssel többet tehetsz a frissességért, mint mesterséges légfrissítőkkel. Ha nem akarod a téli időszakban kihűteni a lakást, akkor több rövid időszakra tárd ki szélesre az ablakokat, egyszerre csak egy helyiségben.

Használj természetes illatosítókat, mint például a levendula vagy a citrusfélébe szúrt szegfűszeg. Elég intenzív az illatuk ahhoz, hogy kellemesen átjárják a helyet. Ezt a hatást tovább fokozhatod, ha tiszta illóolajat csöppentesz egy textildarabra, és azt helyezed el a lakás bizonyos pontjain. Az illatósítószerek világára is igaz, hogy a természetes mindig jobb  ez esetben pedig egészségesebb is.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Clerget-Tasi Barbara
Clerget-Tasi Barbara
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.

Mindennapi

Mikor lesz új köztársasági elnöke Magyarországnak? Így választják meg az államfőt

Magyarország rendszerváltás utáni hetedik köztársasági elnökének, Sulyok Tamásnak a megbízatása megszűnt, mivel aláírta és kihirdette a 17. Alaptörvény módosítását. A következő időszakban Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke veszi át a feladatait egy maximum 30 napig tartó időszakban, ezután megválasztják az új köztársasági elnököt.

Offline

Villámkvíz: tudod, ki lépet először a Holdra?

Július 20-án az emberiség egyik legnagyobb teljesítményére, az első holdra szállásra emlékezünk. De vajon te mennyit tudsz az Apollo–11 küldetéséről, az űrutazás számairól és égi kísérőnk különlegességeiről? Tedd próbára magad villámkvízünkkel!

Szülőség

Fontos határidő jár le szerdán: ezen múlhat az iskolakezdési támogatás

Hamarosan lejár a sajátos nevelési igényű gyerekek utáni támogatás igényléshez szükséges bejelentési határidő. Az állapotot a Pedagógiai Szakszolgálat igazolja, majd a szülőnek kell jeleznie a leendő vagy már meglévő oktatási intézménynél, mely lejelenti, és az államkincstár regisztrálhatja az igényt.

Életem

Ezért fuldokolnak a mopszok és bulldogok: döbbenetes videó

Horkolnak, szuszognak, röfögnek – sokan még mindig úgy gondolják, hogy ez egyszerűen a mopszok, francia bulldogok vagy angol bulldogok bájos, vicces sajátossága. Az állatorvosok és a felelős állatvédők azonban egészen mást látnak: egy frissen megosztott, sokkoló felvétel most kendőzetlenül mutatja be, mi zajlik le a lapos orrú kutyák torkában.

Testem

Nem csak nyári hűsítő: így védi a szívedet a görögdinnye

Amikor beköszönt a nyári kánikula, szinte nincs olyan ember, aki ne vágyna egy hatalmas szelet, jéghideg görögdinnyére. A lédús, mézédes gyümölcs azonnal oltja a szomjunkat és visszahozza az életkedvünket a legforróbb napokon is. Ám a dinnye jóval több egyszerű, frissítő desszertnél: a legújabb kutatások szerint a szervezetünk, különösen a szívünk és a keringési rendszerünk egyik legkitartóbb védelmezője bújik meg a zöld csíkos héj mögött.

Testem

Sokan szégyellik, pedig ez a kínos tünet a vastagbélrák jele is lehet

A széklettartási problémák olyan tünetek, amikről nem szívesen beszélünk. A szégyen azonban eltörpül azon betegségek lehetősége mellett, melyeket az orvos felismerhet, ha megosztjuk vele az információt. Az ilyen betegségek közt van a vastagbélrák is, mely jelenleg a harmadik leggyakoribb ráktípus a világon.