Öt hiba, amivel észrevétlenül elcsúfítod a lakásod

Olvasási idő kb. 3 perc

A nyár nem csak az utazásról és a pihenésről szól. Sokan arra használják a szabadidejüket, hogy rendezgetik, csinosítják az otthonukat. Egy frissítő festésre, egy hatalmas rendrakásra, a fölöslegessé vált holmik kiválogatására kiváló alkalom lehet egy-egy nyári délután is. Nekünk is van néhány ötletünk, mitől lehet egy otthon még tetszetősebb.

A lakberendezési trendek folyamatosan változnak, de mindig érvényes marad, hogy amikor berendezünk egy lakást, fontos, hogy jól és kényelmesen érezzük benne magunkat. Ebben a praktikum mellett a látvány is sokat segíthet. Van néhány szabály, amit érdemes betartani annak érdekében, hogy valóban harmonikus legyen az otthonunk.

1. Stíluskavalkád helyett harmónia

Ha nincs egy konkrét irányzat, ami végigvonulna az egész lakáson, akkor könnyen kaotikussá válik az összkép, és az otthon elveszti meghittségét és stílusosságát. Az eklektika attól szép, hogy nincsenek kőbe vésett szabályai, de egyben ez adja a nehézségét is. Ugyanis az igényesség határait nagyon nehéz eltalálni. Könnyedén áteshetünk a ló túloldalára, aminek az lesz az eredménye, hogy felborulhat a lakás harmóniája.

Legalább egy helyiségen belül legyünk következetesek, és tegyük le a voksunk egy stílus mellett
Fotó: Morsa Images / Getty Images Hungary

Ezért jobb, ha kerüljük az eklektikát – ez zsúfolt hatást kelt a térben –, és ügyeljünk rá, hogy legalább a főbb bútordarabok hasonló stílusúak legyenek. Ugyanez vonatkozik a dísztárgyakra is. Minél kevesebbet helyezzünk el a lakásban, és kerüljük a teret összehúzó szín- és formakavalkádot.

2. Egyetlen fényforrás van egy helyiségben

A felülről érkező fény kiemeli a szoba berendezésének szépségeit, meleggé és árnyaltabbá teszi a színeket, de ha a nappaliban, a hálóban, a dolgozószobában és a konyhában csak egyetlen lámpa vagy csillár van, nem lesz olyan kényelmes a szemnek sem a fény. Ráadásul kevésbé néz ki komfortosan a szoba. Állólámpával vagy asztali lámpával, esetleg valamilyen ledes dekorációval sokkal otthonosabb lesz az összhatás.

Több lámpával hangulatosabbá tehetjük a helyiségeket
Fotó: Morsa Images / Getty Images Hungary

Tágítja és világosítja a teret, az is, ha a mennyezetet világosra festjük. Az alacsonyan elhelyezett lámpák egy magas helyiségben is meleg hangulatot teremtenek.

A sötét árnyalatok mindig több fényt nyelnek el, mint a világos felületek.

Ezért a sötét bútorok, a sötét színű tapéta vagy festés több helyi megvilágítást is igényel. Egy mélyen belógó lámpával vagy állólámpával, valamint egy fotellel akár egy intim sarkot is tudunk varázsolni.

3. A túl sok kiegészítő sem jó

A lakás kiegészítői nemcsak az otthon, hanem a tulajdonos személyiségét is tükrözik. Ezek általában olyan tárgyak, amelyeknek sokszor semmilyen funkciójuk sincs, csupán dekorálják a helyiségeket. A dekorációra is igaz, hogy a kevesebb több.

Ha minden felületet vázák, szobrok, díszek borítanak a lakásban, hiába illenek össze stílusban, mégis a káoszra fognak emlékeztetni.

A sok kis apróság helyett tegyünk inkább egy-egy hangsúlyosabb darabot a szobába, és a képeket is úgy helyezzük el a lakásban, hogy ne keltsék egy galéria hangulatát.

4. A mintás konyhai fali csempe nem mindig praktikus 

A kicsi főzőterekbe fali csempét választani egyáltalán nem könnyű, ugyanis akár a méret, akár a minta nem stimmel, rossz hatást és látványt ad a végeredmény. A nagyobb minták drámai, a kisebbek finomabb hatást keltenek. 

Az egyszínű csempe még mindig nagy divat a konyhában, de ha szeretnénk a semleges, homogén árnyalatú falakat, falsíkokat feldobni, akkor tegyük ezt egy jól eltalált mintasávval.

A konyhapult mögötti fali csempe esetében érdemes megfontolni az egyszínű, minta nélküli választását, ugyanis a mintásak szerencsétlen esetben úgy nézhetnek ki, mintha étel fröccsent volna a falra. Sőt, tisztán tartani is nehezebb azokat a csempéket, amelyek texturáltak.

A mintás csempe megtévesztő lehet, és úgy tűnhet, mintha koszos lenne
Fotó: asbe / Getty Images Hungary

5. A kilógó csövek rontanak a képen

Bármennyire szép egy lakás belső kialakítása, és lenyűgöző a bútorok összhangja, ha a falak mentén futó csövek elronthatják azt. Éppen ezért, ahol csak lehet, rejtsük el a csöveket, a gázórát vagy a vízórát egy szekrénybe vagy egy szekrény mögé, esetleg a padlóba, vagy akár gipszkarton alá. 

Minél több cső vagy vezeték látszódik a falon kívül, annál inkább veszít az otthonosságából a lakás.

Ha rászánjuk magunkat egy lakásfelújításra, megéri az időt és a pénzt, hogy falon belül fusson, ami falon kívül bántja a szemünket. Ha gyors és praktikus megoldásra van szükségünk, és a csövek az ablak mellett futnak, akár egy padlóig érő függöny is alkalmas lehet a csövek eltakarására.

Egy asztalnál - könyv

Elkészült a Sóbors első szakácskönyve, az Egy asztalnál!

Hogy miben más ez a könyv? Tíz komplett menüt rejt, rengeteg időspórolós trükköt, maradékmentést, ráadásul hagyományos és vega recepteket. Hogy a főzés öröm legyen, és végül mindenki jót falatozzon az asztal körül. Mert együtt enni mindig jobb. Akkor is, ha mást eszünk.

Ne maradj le róla!

hirdetés

Juhász Marianna
Juhász Marianna
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.

Életem

Az intelligens emberek ezekre sosem költenek

Nem attól lesz valaki tudatos a pénzügyeiben, hogy minden apró örömről lemond, inkább attól, hogy észreveszi, mire megy el feleslegesen a pénze. Egy rég nem nézett streaming-előfizetés, egy késve befizetett számla késedelmi kamata vagy egy hirtelen felindulásból rendelt ruha külön-külön nem tűnik nagy kiadásnak, de ismerjük a mondást: sok kicsi sokra megy.

Testem

Napi 7000 lépés – egy kevésbé ismert hatás, ami az agyadat is érinti

A bűvös napi 10 ezer lépés mítosza évtizedek óta tartja magát, ám a legfrissebb kutatások szerint nem feltétlenül kell maratoni távokat gyalogolnunk ahhoz, hogy jelentősen javítsunk az életkilátásainkon. Sőt, létezik a sétának egy olyan jótékony hatása, amely nem csupán a kalóriaégetésről vagy az állóképességről szól, hanem a szervezetünk egyik legfontosabb védelmi vonalát erősíti.

Testem

Nem csak finom: ez az idénygyümölcs az izmok regenerációját is segíti

Itt a cseresznyeszezon, és bár eddig is tudtuk, hogy az egyik legfinomabb nyári csemegéről van szó, kiderült: a sportolók és az aktív életmódot élők számára valóságos csodaszer lehet. Nemcsak a nassolási vágyat csillapítja, de a benne lévő különleges anyagok révén felgyorsíthatja az izmok regenerációját is.

Világom

Nagy Sándor lovai fedezték fel a világ egyik legnagyobb sóbányáját: 11 emeletes a pakisztáni lelőhely

Pakisztán északi részén húzódik egy különleges hegylánc, amely első pillantásra kopárnak és barátságtalannak tűnik, valójában azonban a Föld történetének egyik legizgalmasabb természetes területe. Ez a Salt-hegység, amely nem csupán geológiai ritkaságnak számít, hanem történelmi, őslénytani és kulturális szempontból is kivételes. És egyben az a vidék is, amely legfőbb kincsét – a legenda szerint – Nagy Sándor lovai fedezték fel.