Szuperpasit akarok!

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Alig voltam huszonnégy, amikor végre egy olyan pasival hozott össze az élet, amilyenről mindig is álmodtam. Egyszerre volt erős és gyengéd, nett és sportos, vicces és megfontolt, ráadásul nehéz volt eldönteni, hogy a parketten, a tatamin vagy az ágyban mozog jobban. Egyedül élt, magáról gondoskodott. Főzött, mosott, takarított, de nem úgy, mint egy nő, hanem mint egy férfi. Különös bája volt annak, ahogyan a csepptálcára pakolta az elmosott edényeket, és hogy egy héten kétszer tojást vacsorázott. Látszott rajta, hogy a mamája mindenre megtanította, de közben ízig-vérig férfi maradt. 

Minta a Mr. Tökély

Ám Mr. Tökélyre túl sokan pályáztak, úgyhogy életemben először alulmaradtam. De a szakításunkkor úgy éreztem, ha fiam lesz, azt szeretném, hogy férfiként úgy viselkedjen, úgy viszonyuljon a nőkhöz, mint az én „nagy Őm”.

Persze azt is tudtam, hogy a feladat oroszlánrésze rám hárul. Mert az anya-fiú kapcsolat a későbbi partnerkapcsolatok tükörképe. De csak abban voltam biztos, hogy miként nem szeretném neveli a pici fiamat. Például úgy, ahogy műkörmös barátnőm, aki első osztályos kisfának körmeire gyakran festett különböző állatfigurákat. És egyszersem szól rá, amikor a szőke hajú, kékszemű fiúcska a szupcsi, köszcsi szavakat használja.

Továbbá az is világos volt számomra, hogy a porosz nevelési módszer sem lesz száz százalékban az enyém. Mert a másik barátnőm, férje jelenlétében nem futhatott hároméves kisfiához, amikor az elesett. Mondván, ő aztán nem fog anyámasszony katonát nevelni. És akkor is visszavitték a saját szobájába, ha az apróság sírva könyörgött, hogy hagy maradjon, mert rosszat álmodott. Ám azon jót röhögtek, ha a kissrác nővére babáit a hajuknál fogva vágta a földhöz. Mert egy igazi fiú nem szereti a babákat.

Szóval ez volt a helyzet a közvetlen környezetemben.  

Az első intimjelenetünk

Aztán megszületett az én leendő mintapasim. Az első hónapokban ugyanúgy gondoskodtam róla, mint annak idején a nővéréről. Mert csecsemőkorban semmi, de semmi különbség nincs fiú és lány között. Ám alig múlt egyéves, amikor elkezdtem azon gondolkozni, hogy miként is kezdjem a szuperpasi-programot, látván, hogy a kisfiam odatotyog a fürdőszoba ajtajához, és le sem veszi a szemét borotválkozó édesapjáról. Csodálatát csak tovább fokozta, amikor egy pöttynyi hab kerül bababőrére. (Ettől a naptól kezdve minden nap az apjával borotválkozik). 

Aztán azt is észrevettem, hogy a játékos kosárban az autók után kezdett kutatni és a labdához már legelőször is a lábélének belsejével ért hozzá.  De kedvenc pasis viselkedése az én kétéves fiamnak – és esküszöm, hogy senkitől nem látta – az volt, ahogy parányi, zömök, kicsi ujjaival lefejtette a pólóm, majd a melltartóm pántját, és nyálas ajkaival megpuszilta a vállam. Aztán amilyen gyorsan levetkőztetett, olyan gyorsan felöltöztettet. Szeméből áradt a csibészség.  

A férfi férfinek születik

Az első ilyen „intimjelenetüknél” jött számomra a megvilágosodás: a férfi úgy lesz férfi, hogy annak születik. És nem válik belőle puhapöcs, mint ahogy macsó állat sem, ha megfelelő példát lát a szeme előtt. 

Ezért, ha a nővére épp a körmeit mázolja, elmagyarázom, hogy neki inkább borotválkozni kell majd, ám ha a Barbie-t a hajánál fogva tartja, az ölébe fektetem és eljátszom, hogy az fáj a babának. És soha, de soha nem viszem vissza az ágyába, ha sír vagy a szülei közelségére vágyik, mert egy leendő mintapasinak is szüksége van az érzelmi biztonságra.

És ki tudja, talán húsz év múlva lesz egy kislány, aki könnyei közt megfogadja, hogy egy olyan kisfiút szeretne majd, mint az én saját nevelésű szuperpasim.

Ők nem élik át a szülésnek, születésnek azt a pillanatát, amikor ég és föld összeér, de bátrak, amiért nyíltan vállalják: nekik nem kell gyerek. | Gyereket soha!

dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.

Mindennapi

Mikor lesz új köztársasági elnöke Magyarországnak? Így választják meg az államfőt

Magyarország rendszerváltás utáni hetedik köztársasági elnökének, Sulyok Tamásnak a megbízatása megszűnt, mivel aláírta és kihirdette a 17. Alaptörvény módosítását. A következő időszakban Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke veszi át a feladatait egy maximum 30 napig tartó időszakban, ezután megválasztják az új köztársasági elnököt.

Offline

Villámkvíz: tudod, ki lépet először a Holdra?

Július 20-án az emberiség egyik legnagyobb teljesítményére, az első holdra szállásra emlékezünk. De vajon te mennyit tudsz az Apollo–11 küldetéséről, az űrutazás számairól és égi kísérőnk különlegességeiről? Tedd próbára magad villámkvízünkkel!

Szülőség

Fontos határidő jár le szerdán: ezen múlhat az iskolakezdési támogatás

Hamarosan lejár a sajátos nevelési igényű gyerekek utáni támogatás igényléshez szükséges bejelentési határidő. Az állapotot a Pedagógiai Szakszolgálat igazolja, majd a szülőnek kell jeleznie a leendő vagy már meglévő oktatási intézménynél, mely lejelenti, és az államkincstár regisztrálhatja az igényt.

Életem

Ezért fuldokolnak a mopszok és bulldogok: döbbenetes videó

Horkolnak, szuszognak, röfögnek – sokan még mindig úgy gondolják, hogy ez egyszerűen a mopszok, francia bulldogok vagy angol bulldogok bájos, vicces sajátossága. Az állatorvosok és a felelős állatvédők azonban egészen mást látnak: egy frissen megosztott, sokkoló felvétel most kendőzetlenül mutatja be, mi zajlik le a lapos orrú kutyák torkában.

Testem

Nem csak nyári hűsítő: így védi a szívedet a görögdinnye

Amikor beköszönt a nyári kánikula, szinte nincs olyan ember, aki ne vágyna egy hatalmas szelet, jéghideg görögdinnyére. A lédús, mézédes gyümölcs azonnal oltja a szomjunkat és visszahozza az életkedvünket a legforróbb napokon is. Ám a dinnye jóval több egyszerű, frissítő desszertnél: a legújabb kutatások szerint a szervezetünk, különösen a szívünk és a keringési rendszerünk egyik legkitartóbb védelmezője bújik meg a zöld csíkos héj mögött.

Testem

Sokan szégyellik, pedig ez a kínos tünet a vastagbélrák jele is lehet

A széklettartási problémák olyan tünetek, amikről nem szívesen beszélünk. A szégyen azonban eltörpül azon betegségek lehetősége mellett, melyeket az orvos felismerhet, ha megosztjuk vele az információt. Az ilyen betegségek közt van a vastagbélrák is, mely jelenleg a harmadik leggyakoribb ráktípus a világon.