200 millió forint értékű adomány érkezett

Olvasási idő kb. 1 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Eddig közel 200 millió forint értékű adomány érkezett majdnem egymillió sms és telefonhívás formájában a 1749-es segélyvonalra. Az összeget a Veszprém megyei vörösiszap-katasztrófa károsultjainak megsegítésére közösen gyűjtik a hazai telekommunikációs szolgáltatók.

Minden, 2010. október 5-től a segélyvonalra érkező hívás és sms teljes, 200 Ft-os összegét a Magyar Vöröskereszten keresztül a bajba jutottak megsegítésére fordítják. A szolgáltatók a beérkező összegből semmilyen költséget nem vonnak le, ezzel is támogatva a segítségnyújtást.

A segítségnyújtásra továbbra is nagy szükség van, ezért a telekommunikációs szolgáltatók és a Magyar Vöröskereszt várja a 1749-es számra érkező hívásokat, és az „ISZAP” szót tartalmazó sms-eket.

A telekommunikációs szolgáltatók gyors összefogásának, a Magyar Vöröskeresztnek és az ügyfeleknek köszönhetően már megkezdődtek a mentési munkálatok, de az érintett településeken még mindig súlyos állapotok uralkodnak.

A Magyar Vöröskereszt a katasztrófa első napjától a helyszínen tartózkodik. A szervezet munkatársai részt vettek a túlélők utáni kutatásban, a lakosság és az ott dolgozók ellátásában. A Magyar Vöröskereszt a 1749-re beérkező adományokból az iszapkatasztrófa károsultjainak elsőként tartós élelmiszert, ásványvizet, tisztító- és tisztálkodási szereket juttat el.

Dívány ‎
Dívány ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Szülőség

Felháborító szabályt hozott a fapados légi társaság – vizsgálat indult ellene

A Ryanair azon gyakorlatát vizsgálja a brit versenyhatóság, hogy ha a gyerekek mellé szeretnének ülni a szülők a repülőn, azért helyjegy árat kell fizetni. A légitársaság szerint azonban a szülők egyszerű felnőttként fizetik a különdíjat, miközben díjmenetesen legfeljebb négy gyermek számára foglalhatnak helyet maguk mellett.

Testem

Így rombolja egészségedet a hanyag fogmosás: szívbetegséget is okozhat

Vagyonokat költünk vitaminokra, szuperegészséges ételekre és méregtelenítő kúrákra a hosszú élet reményében, miközben az egyik legnagyobb egészségügyi kockázatot figyelmen kívül hagyjuk . Egyre több tudományos kutatás bizonyítja, hogy a hanyag szájhigiénia és a fogágybetegségek szívbetegséget, cukorbetegséget, sőt Alzheimer-kórt és rákot is okozhatnak.

Offline

Csak a tollát próbálgatta Rubens, mestermű született a firkából

Ritka lap került elő Rubens egyik jegyzetfüzetéből: az egyik oldalán a mester pár zseniális vonással három alakot vázolt föl, a másikon pedig levelet írt patrónusa nevében, hogy érdeklődjön: hogy áll egy festmény készítése. A lap jóval többet árul el a flamand művészről, mint elsőre gondolnánk.

Offline

Kifosztották a magyar vasutat, ez maradt belőle

A magyar vasúti közlekedésnek is megvolt a maga Trianonja, az országhatárok módosítását követően a vasútvonalak kétharmada, a szerelvények háromnegyede elveszett. Pedig a századfordulón még Európa élvonalába tartozott a közlekedés ezen formája.

Világom

Ekkora az ebolajárvány veszélye a foci vb-n: megszólalt a WHO

A labdarúgó-világbajnokság közeledtével sokakat foglalkoztat, hogy jelenthet-e veszélyt a Kongói Demokratikus Köztársaságban zajló ebolajárvány a tornára érkező szurkolók számára. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint azonban nincs ok a pánikra, hiszen sem a rendező országokban, vagyis az Egyesült Államokban, Kanadában és Mexikóban, sem Európában nem regisztráltak jelenleg ebolás megbetegedéseket.

Offline

Híres duók villámkvíze: tudod, hogy ki volt Sherlock bajtársa?

A filmtörténet legemlékezetesebb pillanatai mögött szinte mindig egy elválaszthatatlan páros áll. De vajon fejből tudod, hogy a legnagyobb hősöknek, detektíveknek és bajkeverőknek ki volt a hűséges fegyverhordozója, jobbkeze vagy éppen egyenrangú partnere a bajban?