
Az életünk része, mégsem beszélünk róla soha.
Veszíteni tudni kell – ha nem megy, az frusztrációt okoz, és a problémamegoldó képesség is fejletlen marad így.
Mit tehetünk lelki egészségünkért? Hogyan nyerhetünk némi biztonságot a bizonytalanság közepén? Pszichológusok ajánlásai.
Minél többet beszélünk a mentális nehézségekről, annál elviselhetőbbek lesznek.
Manapság a boldogság lett a minden. Mégsem tudunk róla eleget.
A gyerekeink a képzelőerejükbe kapaszkodnak, amikor rémisztőnek érzik a való világot. Ezért te is a képzelőerő segítségével tudod ezt megoldani.
A felszínen úgy tűnik, minden rendben. De amit belül megélsz, nagyon különbözik ettől.
A Mesék a zárkából című dokumentumfilm kapcsán Fiáth Titanilla korábbi börtönpszichológust kérdeztük.
Az élet szakértői értik és elfogadják önmagukat, a többi embert, a világot. Hogy csinálják?
Vannak, akik elégedettebbek a párkapcsolatukkal a koronavírus óta. Hogy csinálják?
Pszichológus szakértőinket kérdeztük meg, és mindegyikük kicsit más szempontját világította meg a kérdésnek.
Világjárvány ide vagy oda, idén sem ússzuk meg Mariah Careyt. Készülj!
A rossz idő és a járvány durva kombó, fontos pszichésen is készülni rájuk.
Pszichológusok vizsgálták, milyen személyiség kell ahhoz, hogy valaki bírja azt az extrém terhelést, aminek az ultrafutók teszik ki magukat.
Hallottál már az úthengerszülőkről? Esetleg te magad is az vagy?
A rendőrség egy igencsak trükkös csaló tevékenységéről számolt be. Idősek és kismama is van az áldozatok között.
Egyes orvosok már „zöld receptként” írják fel.