Ezeket a mondatokat lett volna jó hallani, amikor depresszióval diagnosztizáltak

GettyImages-869794278

Sonali Beaven pszichológia és gender studies szakos hallgató az Egyesült Államokban. Mint mondja, amióta az eszét tudja, depressziós, így ez az állapot mélyen összefonódik az identitásával. Élete nagy részében ezért nemcsak a nehézségeit szégyellte, hanem végső soron azt is, aki ő valójában. Ez a mentális betegségek körüli stigmák egyik tragikus következménye. A megbélyegzés miatt azt hitte, egyedül van a problémáival, és el kell rejtenie a tüneteit, hogy másoknak jobb legyen. De ma már egészen máshogy vélekedik a kérdésről.

Sonali elsősorban a saját érzéseiről és tapasztalatairól tud beszámolni, mégis fontosnak tartja, hogy normalizálja a depressziónak mint mentális állapotnak a különböző realitásait. A PsychAlive-on közreadott egy listát, amely azokat a dolgokat tartalmazza, amiket jó lett volna hallania, amikor először diagnosztizálták. Sonali nem klinikai szakpszichológus (még), de már 10 évet töltött együtt ezzel a nehézséggel. 

Reméli, a megosztása révén lesznek, akik a saját élményeikre ismernek, nem érzik magukat annyira egyedül, jobban megértik önmagukat vagy éppen egy szerettüket, ismerősüket. A depresszióval való együttélés rendkívül nehéz, de hiszi, hogy minél többet beszélünk róla és minél inkább magunk mögött hagyjuk a megbélyegzést, annál elviselhetőbb lesz. A depresszióval meg lehet birkózni, de sokkal könnyebb, ha közösen tesszük.

Nem vagy egyedül a nehézségeiddel
Nem vagy egyedül a nehézségeiddelSarah Mason / Getty Images Hungary

A listát E/2-ben közöljük: 

  1. Félelmetes dolog elveszíteni az álmaidhoz való kapcsolódás érzését. 
  2. Tompa, fájdalmas zsibbadással jár, amikor valami szépet látsz, mégis közömbösnek érzed magad. 
  3. Ha izgatott is leszel a körülötted lévők fejlődése és sikerei miatt, nagyon fájdalmas nézni a világ haladását, amikor úgy érzed, te képtelen vagy rá. 
  4. A gondolataid néha tévesek. 
  5. Az érzéseid sosem tévesek, de lehet, hogy gondolkodásbeli torzítások melléktermékei. 
  6. A mentális betegségek kezelése sosem lineáris folyamat, és pusztító érzés, amikor újabb hullámvölgybe kerülsz. 
  7. A félelem néha elviselhetetlen.  
  8. A depresszió genetikai összetevője sebezhetőbbé tesz a külső tényezőkkel, triggerekkel szemben. 
  9. A depressziód különböző maszkokat viselhet, más-más tüneteket mutathat, és nem mindig fogod tudni azonosítani a jelenlétét ugyanazon kritériumok alapján. 
  10. A mentális betegségekkel való együttélés kimerítő. 
  11. Gyakran te leszel önmagad legnagyobb akadálya. 
  12. A depressziót és a traumát gyakran ezeknek az élményeknek a szomatikus (testi tünetekben jelentkező) megnyilvánulásai kísérik. 
  13. Gyakran fognak arra kérni, hogy válaszd az életet, akkor is, amikor épp nem akarod. 
  14. A kórházak pszichiátriai osztályai valóban ijesztőek lehetnek. 
  15. Az emberek időnként frusztráltak lesznek a tüneteid miatt, különösek azok miatt, amelyek krónikusan jelen vannak. 
  16. Lesznek majd, akik a betegséged miatt nem tudnak romantikus vagy más jellegű kapcsolatot fenntartani veled. 
  17. Talán másképp kell majd élned az életedet, mint ahogy eredetileg szeretted volna. 
  18. Gyakran fogják kétségbe vonni a kijelentéseid érvényességét. 
  19. Nem minden depresszió egyforma. Ne csüggedj, ha azok a módszerek, amelyek másoknál működnek, nálad nem használnak. 
  20. Van, hogy az ébredés és a túlélés is hihetetlen teljesítmény. 
  21. Azok az emberek, akiknek szándékukban áll segíteni neked, nem biztos, hogy tényleg ezt teszik. Teljesen oké, ha elengeded őket. 
  22. Egy orvos vagy egy pszichiáter arroganciája veszélyes lehet. 
  23. Senki sem fog „megjavítani”. 
  24. Ne foglalkozz túl sokat azzal, hogy az életben betöltött egyik legfontosabb szereped a „betegé” lesz. 
  25. Nagyon bátor dolog szólni, ha maladaptív megküzdési formákra (például önsebzés, drogozás) támad késztetésed. 
  26. Az érzelmek hiánya, a zsibbadtság és a közömbösség más-más módokon fáj. 
  27. A nevetés kincs. 
  28. Azok az érzéseid, amelyeket verbálisan nem fejezel ki, nem tűnnek el. A magatartásoddal kommunikálod őket. 
  29. A normalitás társadalmi konstrukció. Próbálj meg nem csüggedni, ha a te utad eltér a mások által kijelölt normától. 
  30. A maladaptív megküzdési mechanizmusaid védeni akarnak téged. Igyekezz együttérezni magaddal miattuk. 
  31. Akkor is, ha az agyad az ellenkezőjéhez ragaszkodik, meg kell próbálnod együttérezni magaddal.

Fontos elérhetőségek krízishelyzetekre

Teljesen természetes, ha sokszor úgy érezzük, nehéz segítséget kérni. De bármelyikünkkel előfordulhat, hogy azt éljük meg, hogy összedől a világ, és egyedül nem tudjuk megoldani a problémáinkat. Ez nem a gyengeség jele, és azt is lényeges tudatosítani magunkban, hogy nem kell egyedül megbirkóznunk a gondjainkkal: fordulhatunk képzett segítőkhöz is, akik meghallgatnak, támogatnak minket.

  • A Magyar Lelki Elsősegély Telefonszolgálatok Szövetsége (LESZ) éjjel-nappal hívható, ingyenes telefonszáma felnőtteknek: 116-123. Hétfőtől péntekig 17–01 óra között Skype-on is elérhetők a segítők. További információkról, illetve a külföldről térítés ellenében hívható lelkielsősegély-telefonszámokról a szervezet honlapján tudsz tájékozódni az alábbi linken.
  • Az öngyilkossági veszély olyan akut pszichiátriai probléma, amelyet a járvány ideje alatt is kötelesek ellátni a pszichiátriai osztályok. Érdemes felhívni a Központi Ágynyilvántartó 0–24 órában működő telefonszámát: 06-1-311-6000, hogy megtudd, a lakcímedhez, tartózkodási helyedhez legközelebb eső pszichiátriai osztály címét, ahova be tudsz menni segítséget kérni. Beutalót sem kell vinned, hogy fogadjanak.
  • Az ország egész területéről ingyenesen hívható a Kék Vonal telefonszáma: 116-111. A fiatalok 0–24 órában elérik a segítőket, előhívó vagy körzetszám nélkül, teljesen anonim módon beszélgethetnek az őket foglalkoztató kérdésekről. Olyan felnőttek is telefonálhatnak, akinek egy gyerek biztonsága kapcsán vannak kételyei, kérdései. Az ő hívásukat a 116-000-s telefonszámon várják. Lehetőség van ezenkívül cseten és e-mailen keresztül is segítséget kérni, további információkat a szervezet honlapján találsz az alábbi linken.
  • A nők és gyerekek elleni erőszak áldozatai és segítőik ingyenesen hívhatják a NANE Egyesület segélyvonalát a 06-80-505-101-es számon hétfő, kedd, csütörtök, péntek 18–22 óra, valamint szerda 12–14 óra között.
  • LMBTQI-emberek számára a Háttér Társaság tart fenn Információs és Lelkisegély-szolgálatot, mindennap 18–23 óra között hívhatók a munkatársak, a 137-37-es zöldszámon. Van normál díjas vonaluk is: +36-1-329-3380, illetve Skype-on is el lehet érni őket. Továbbra is üzemel a Személyes Segítő Szolgálat, a HIV Segítő Szolgálat és a HIV-vonal is, ezekről az alábbi linken tájékozódhatsz.
Oszd meg másokkal is!

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport
Érdekességek