Ezeket a piacokat ne hagyja ki, ha Malaga környékén nyaral!

Kevés turista tudja, hogy a Costa del Sol egyik leglátogatottabb részén, Marbella és Sotogrande között, óriási, nyitott piacok (mercadók vagy mercadillók) vannak, ahol nem csak jutányos áron kaphatók tipikus spanyol élelmiszerek, de különféle – nagyon hasznos – bizbaszokat és tényleg praktikus ruhadarabokat, cipőket és kiegészítőket is olcsón lehet vásárolni. Bónusz: alkudni kötelező, főleg a cipőkre és a táskákra, egy már egyébként is olcsó „balerinát”, akár 2 euróért (625 forint), vagy egy marokkói bőr táskát, akár 15-20 euróért (4600-6250 forint) szerezhet be. Persze, a fűszerek is halomra állnak ezeken a piacokon, és már a látványuk is lenyűgöző. Érdemes pár kis tasaknyit hazahozni, meg nyilván muszáj megkóstolni a helyi, különböző ízű olívabogyókat (aceituna) is, amiket – a vecsési savanyúságokhoz hasonlóan – itt is hordóból mérnek. 

GettyImages-453807916
Wolfgang Kaehler / Europress / Getty

Jó, ha tudja, hogy a különböző gyümölcsök ára aszerint változik, hogy mekkora mennyiséget vesz belőlük. Szóval, ha több árat lát kitéve egy gyümölcshöz, ne lepődjön meg, ez csak azt jelenti, hogy minél többet vesz, annál olcsóbb a fajlagos, kilónkénti ára. Ilyenek például: a narancs (naranja), az eper (fresa), a banán (plátano), a cseresznye (cereza), az alma (manzana) és a citrom (limón). 

Ezeken kívül természetesen megveheti a vásárfiát is, amit majd szétoszt a családban, a kulcstartó (llavero), a legyező (abanico), a kasztanyetta (castañuela) fellegvárai is ezek a piacok. És, hogy azért se kelljen idegeskednie, hogy lekési a piacot, az andalúziaiak voltak olyan okosak, hogy elosztották, melyik nap, melyik városban/faluban legyen piac, így könnyedén be tudja illeszteni a programjába a vásárlást. Egyébként érdemes az első napokban ellátogatni ide, mert amellett, hogy itt szebb és olcsóbb a gyümölcs/zöldség, mint a szuperekben – amit ugye, egész kint tartózkodása alatt ehet kilószámra –, már előre letudhatja az ajándékvásárlást is, és ha lát valamit, de nem tudja eldönteni, hogy megvegye-e, még mindig ott van pár nap, amíg gondolkozhat rajta. És most megmutatjuk, hol, mikor van piac északról, dél felé haladva:

Marbella

Marbellán hétfőnként működik a piac, ahol a gyümölcsön, zöldségen kívül talál szuveníreket, helyi készítésű tárgyakat, ruhaneműket és egyéb élelmiszereket is. Nagy piac, szóval ne lepődjön meg, ha rengetegen lesznek, különösen sziesztaidőben, ugyanis a helyiek ilyenkor intézik a bevásárlást – bár ez majdnem mindegyik nagyobb piacra érvényes. Központi hely, ahogyan a Puerto Banus-i piac is, a legismertebb a turisták körében. 

Philip Bird LRPS CPAGB  Shutterstock.comshutterstock 194048171
Philip Bird LRPS CPAGB / Shutterstock

Marbella

Cím: Av Las Albarizas, 12,29603 Marbella,Málaga,Spanyolország

Nyitva tartás: hétfőnként 9 – 14 óráig.

Puerto Banús

Arra készüljön fel, hogy ha erre a piacra látogat el, drágábban szerezheti be a dolgokat, mint bármelyik másik piacon. (Mondjuk, hasonló a helyzet a marbellai piaccal is, csak annak bővebb a választéka.) A turisták által legfelkapottabb és legismertebb hely Puerto Banus (igen, még Marbellát is beelőzi), és ezt ki is használják a kereskedők: megpróbálnak dupla áron mindent rásózni a vevőkre. Ráadásul itt az igazán értékes dolgok helyett leginkább csak kínai cuccokat kapni. Megnézni megéri, költeni viszont máshol költse el a pénzét. Illetve, júniustól szeptemberig van egy másik hasonló kis piac is itt, azt pedig itt találja: Plaza Antonio Banderas. És, ha már Banderasnál tartunk, Banúson van egy elég helyre kis étterme, és sűrűn meg is fordul errefelé, tartsa jól nyitva a szemét!

i-marbella.com banus9452-image-650
i-marbella.com

Puerto Banús

Cím: Avenida de Manolete (közel a H10 Andalucía Plazhoz)

Nyitva tartás: szombatonként 9 – 14 óráig.

Nueva Andalucia

Ha szeretné megnézni, milyen egy igazi bikaviadal helyszíne, pluszban még piacozna is, akkor ide jöjjön, ugyanis a piac az aréna körül van. Cipők, bizsuk, csecsebecsék és élelmiszer között válogathat itt.

Nueva Andalucia

Cím: Plaza de Toros

Nyitva tartás: szombatonként 9 – 15 óráig.

San Pedro (de) Alcántara

San Pedróban van a legnagyobb piac mind közül, és folyamatosan csak bővül. Csütörtökönként reggel 9 órától már nyitva van, viszont délután kettőkor már be is zár. Mivel óriási területen helyezkedik el, megéri korán érkezni, talán még ideje sem lesz kettőig körbejárni az egészet. Gyümölcs, zöldség, flamencós cuccok, táskás, bizsuk, ruhák, cipők, fűszerek mind megtalálhatók a kínálatban.

Mercadillo de San Pedro (de) Alcántara

Cím: Calle Jorge Guillén, 29670 San Pedro Alcántara, Málaga, Spanyolország

Nyitva tartás: minden csütörtökön 9 – 14 óráig.

Las Chapas

Hasonlóan „kis” piac, mint amilyen Nueva Andalucíában van, de ettől függetlenül van cipő, bizsu, gyümölcs/zöldség és ruhanemű is. Az árak itt teljesen rendben vannak, alig fordul itt meg turista. 

Keretes címe

Cím: Calle Pinsapo, 29601 Marbella, Málaga, Spanyolország

Nyitva tartás: péntekenként 9 – 14 óráig.

Estepona

Estepona kiesik a turistalátványosságok közül, sok látnivaló nincs erre, a piac viszont nagyon jó. Szerdánként és vasárnaponként van nyitva – hatalmas helyszíneken –, és itt is inkább csak helyiekkel találkozhat. Talán itt található a San Pedro-i után a második legnagyobb piac. 

estepona esteponaholiday.co.uk.wpid-Photo-30-Sep-2012-1308
esteponaholiday.co.uk

Keretes címe

Cím: Camino de las Puertas 29680 Estepona Málaga,Spanyolország.

Nyitva tartás: szerdánként 9-14 óráig.

Cím: Puerto Deportivo, Estepona

Nyitva tartás: vasárnaponként 9 – 14 óráig.

Sotogrande

Sotogrande nem a piacáról híres, sokkal inkább a csilliárdos vendégeiről, akik itt szállnak meg, vagy még inkább itt vesznek nyári lakot maguknak. Közkedvelt a sztárok körében ez a hely. Rengeteg golfpálya van és természetesen repülőtér is, ahol a magángépek le tudnak szállni. Azt ne gondolja, hogy bármelyik híresség megfordul a piacon (viszont ön simán megnézheti kívülről a házaikat), de a személyzet tutira itt vásárol be nekik friss gyümölcsöt és zöldséget. Vannak itt iparművészeti dolgok, szárított gyógynövények és fűszerek, arany ékszer is vásárolható meg bizsu, persze, festmények, régiségek és nyilván élelmiszer is. Jóval kijjebb esik a marbellai résztől (legalább 55 kilométer), de ha esetleg benne van az útitervében, hogy Gibraltárt is megnézi (ami egyébként vámmentes terület!), akkor semmi esetre se hagyja ki útközben ezt a piacot. Esetleg megtapasztalhat egy kis sotograndei-életérzést, ha már unja a hazai bizonytalan tavaszt.

Mercadillo de Sotogrande

Cím: Avda. Mar del Sur, sn,Torreguadiaro,,11312 San Roque,Cádiz, Spanyolország.

Nyitva tartás: vasárnaponként, 9 – 14 óráig.

És ha még mindig nem jött meg eléggé a kedve egy kis spanyol utazáshoz, akkor nézze meg az alábbi kis videót is:

 
Oszd meg másokkal is!
Érdekességek