Italosdobozok a metró szellőzőrendszerében

Olvasási idő kb. 1 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Az alumínium italos dobozok hasznosításának egyik érdekessége, a kiállítás sikeres darabja a londoni metró szellőzőventillátorának alkatrészei.

A Hulladékból Termék című kiállítás olyan hazai termékeket mutat be, amelyek a Magyarországon szelektíven gyűjtött és újrahasznosított hulladékokból készültek, derült ki az ELTE sajtóközleményéből. A kiállítás installációja maga is újrahasznosított karton-papírból készül (falak, asztalok, székek). Ez azért is figyelemre méltó, mert közismert, hogy a papír a legnagyobb mennyiségben újrahasznosításra kerülő hulladék. Ismételt feldolgozása során például karton- és hullámpapír készül, amely a csomagolóipar számára fontos termék. Az alumínium italos dobozok hasznosításának egyik érdekessége a londoni metró szellőzőventillátorának alkatrészei. Ezek például egy magyarországi alumínium-hasznosító üzemben készülnek, az általunk vásárolt, majd elfogyasztott üdítők és sörök hulladékba kerülő dobozaiból. Ez a kiállítási tárgy is azt bizonyítja, hogy az anyag nem vész el (a hulladékok között sem).

A vándorkiállítás március 9-18. között az ELTE Lágymányosi Campusának déli épületében látható. Az ÖKO-Pack Csomagolási Hulladékok Hasznosítását Koordináló Nonprofit Kft., valamint a Környezetvédelmi Szolgáltatók és Gyártók Szövetsége által létrehozott egyedülálló kiállítás első bemutatójára 2006 márciusában került sor Budapesten.

dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Csak a tollát próbálgatta Rubens, mestermű született a firkából

Ritka lap került elő Rubens egyik jegyzetfüzetéből: az egyik oldalán a mester pár zseniális vonással három alakot vázolt föl, a másikon pedig levelet írt patrónusa nevében, hogy érdeklődjön: hogy áll egy festmény készítése. A lap jóval többet árul el a flamand művészről, mint elsőre gondolnánk.

Offline

Kifosztották a magyar vasutat, ez maradt belőle

A magyar vasúti közlekedésnek is megvolt a maga Trianonja, az országhatárok módosítását követően a vasútvonalak kétharmada, a szerelvények háromnegyede elveszett. Pedig a századfordulón még Európa élvonalába tartozott a közlekedés ezen formája.

Világom

Ekkora az ebolajárvány veszélye a foci vb-n: megszólalt a WHO

A labdarúgó-világbajnokság közeledtével sokakat foglalkoztat, hogy jelenthet-e veszélyt a Kongói Demokratikus Köztársaságban zajló ebolajárvány a tornára érkező szurkolók számára. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint azonban nincs ok a pánikra, hiszen sem a rendező országokban, vagyis az Egyesült Államokban, Kanadában és Mexikóban, sem Európában nem regisztráltak jelenleg ebolás megbetegedéseket.

Offline

Híres duók villámkvíze: tudod, hogy ki volt Sherlock bajtársa?

A filmtörténet legemlékezetesebb pillanatai mögött szinte mindig egy elválaszthatatlan páros áll. De vajon fejből tudod, hogy a legnagyobb hősöknek, detektíveknek és bajkeverőknek ki volt a hűséges fegyverhordozója, jobbkeze vagy éppen egyenrangú partnere a bajban?

Testem

Ez történik valójában a bélflóráddal, ha kefirt iszol

Az utóbbi években ismét az érdeklődés középpontjába került az ősi, kaukázusi fermentált ital, a kefir. Bár sokan csak egy egyszerű tejtermékként tekintenek rá, a benne zajló különleges, kettős erjedés miatt valójában a bélflóránk egyik legfőbb támogatója.

Testem

Daganatos betegséget is jelezhet a gyakori vizelési inger: ilyenkor kell orvoshoz fordulni

Gyakran jár ki a párod vagy férfi családtagod éjszaka? Akadozik, vagy nehezen indul a vizelete? A legtöbb férfi hajlamos az öregedés számlájára írni a kellemetlen vizelési panaszokat, pedig a háttérben egy sokkal sötétebb probléma, a prosztatarák is állhat. Mivel Magyarországon nincs a betegségre szervezett, automatikus szűrési program, a diagnózis szinte kizárólag az érintetteken múlik. Milyen apró jelekből ismerhető fel időben a baj, miért csalóka a vérvételes PSA-teszt, és miért kötelező 45 év felett évente egyszer rászánni azt a pár percet az urológiai vizsgálatra?