Meglepő kijelentést tett Erős Antónia a Glamour-gálán: ezt senki nem tudja róla

A Glamour Women of The Year díjakat idén hat kategóriában osztották ki
Olvasási idő kb. 2 perc

Március 19-én este a Várkert Bazárban a nőké volt a főszerep a Glamour Woman of The Year díjátadóján. A lap olvasóközönsége szavazott arról, ki lesz az év ikonja, üzletasszonya, énekesnője, színésznője és írónője. Erős Antónia a Díványnak nyilatkozva mondta el, mit gondol jelöléséről.

Immár több mint egy évtizede az egyik legjobban várt esemény a Glamour Woman of The Year díjátadó gálája, ahol évről évre megválasztják a közönség és a szakmai zsűri segítségével az ország leginkább inspiráló példaképeit.

Maróy Krisztina, a Glamour alapító főszerkesztője szerint a minőségi tartalom az AI korszakában is jelentős tényező. A Woman of The Year gálaest célja pedig továbbra is a nők helyzetének javítása és a fontos társadalmi kérdések láthatóvá tétele volt. Ennek megfelelően idén hat kategóriában osztottak díjakat, ebből öt esetében a közönség döntött.

glamour gála díjazottak
A Glamour Woman of The Year 2026-os díjazottjai
Fotó: Femina/Rátkai Márk

Ők a Glamour olvasói szerint 2026 példaképei

  • Az év énekesnője: Mihályfi Luca,
  • az év ikonja: Erős Antónia,
  • az év üzletasszonya: Molnár Dóra Redy,
  • az év írónője: Szabó T. Anna,
  • az év színésznője: Márkus Luca lett.

A szakértők mindemellett Az év hősnője díj nyertesét is kiválasztották, ez Iványi Orsolyához került, aki munkásságával láthatóvá tette a változókorú nőket azzal, hogy a menopauza témáját beemelte a nyilvános párbeszédbe. Iványi Orsolya hangsúlyozta,

Idézőjel ikon

az életkor nem korlát, hanem lehetőség az újrakezdésre és az önazonos élet megteremtésére.

Erős Antónia nem tartja magát ikonnak

Bár Az év ikonja címet Erős Antóniának ítélte a közönség, a híradós a Díványnak elmondta, annak ellenére, hogy sokáig rövid, feltűnő frizuráját ikonikusnak nevezték, ikonnak ő mégsem magát, hanem a legnagyobb sztárokat, színésznőket tartja.

Idézőjel ikon

Magamra nem úgy gondolok, mint egy ikonra, én híradós vagyok, és két gyerek anyja, és egyébként jól érzem magam a bőrömben

− felelte kérdésünkre, hozzátéve, hogy az ikon helyett szívesebben használja a példakép szót. Azzá válni pedig egyszerűen a hitelességen és az önazonosságon múlik. A műsorvezető nemcsak híradós munkájában, de amint azt hangsúlyozta, az Egy Csepp Figyelem Alapítványnál végzett tevékenysége során is erre törekszik a mindennapokban.

Kapcsolódó: Erős Antóniával korábban készült interjúnkat itt eléred, a híradós kutyákhoz fűződő viszonyáról beszélt a Díványnak.

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

Gerhát Petra
Gerhát Petra
Újságíró, szerkesztő
Gerhát Petra pályafutását vidéki televízióknál kezdte sportújságíróként. Művészettörténeti, néprajzi és társadalomtudományi tanulmányokat követően végzett oknyomozó újságíró képzést. Az elmúlt húsz év során politikai és történelmi témájú heti- és havilapoknál, illetve online magazinoknál is dolgozott. A Dívány mellett az Indamedia kisállatos magazinjai, a We love Dogz és a We love Catz újságírójaként is dolgozik, valamint a DOGZ Podcast műsorvezetője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Átalakult a KRESZ-vizsga: így érdemes felkészülni rá

A digitalizációnak köszönhetően ma már szinte teljes mértékben felkészülhetünk online is a megmérettetésre. De nem elég az okoseszköz ehhez, a valós megfigyelésekre továbbra is szükség van a sikeres KRESZ-vizsgához.

Testem

Eleget alszol, mégis folyton fáradt vagy? Ez lehet az oka

Hiába kerülsz ágyba időben, és van meg a nyolc óra pihenés, mégis úgy ébredsz, mintha egy szemhunyást sem aludtál volna? Nem vagy egyedül. A krónikus fáradtság hátterében rengeteg olyan rejtett ok állhat, amelynek semmi köze a párnán töltött időhöz.

Offline

Biztos, hogy a paradicsom zöldség? Beugratós kvíz

Attól, hogy valamit gyümölcsként vagy zöldségként használsz fel a konyhában, még nem biztos, hogy botanikai értelemben is annak minősül. Te mennyire vagy tisztában a kategóriákkal? Itt a lehetőség, hogy próbára tedd a tudásod!

Offline

Petőfi felesége több volt múzsánál: Szendrey Júlia hozta el először Magyarországra Andersen meséit

Mindannyian ismerjük a lángoló lelkű költőfeleségként, aki siratta a segesvári hőst, de a történelemkönyvek gyakran elfelejtik megemlíteni, hogy Szendrey Júlia zseniális alkotó volt a saját jogán is. Ő volt az a rendkívül művelt, lázadó és modern gondolkodású nő, aki az 1850-es években először hozta el Magyarországra és fordította le Hans Christian Andersen legszebb meséit. Utánajártunk, ez a különleges nő hogyan formálta át örökre a hazai gyerekirodalmat.

Önidő

Ismered az Árpád-ház női leszármazottait?

Az Árpád-ház női leszármazottai külföldön ismertebbek, mint hazánkban. Nem véletlenül, hiszen míg itthon „csupán” leánygyermekek voltak, későbbi hazájukban uralkodófeleségekké, apátnőkké, olykor szentekké váltak. Közülük válogattunk kvízünkhöz. Te tudod, kik voltak?