VIP

VIP cikkek

VIP

„Egyszer még egy Ördög Nórit is generálok úgy, hogy ő ott sem lesz a fotózáson” – interjú Nánási Pállal

A fotósoknak is egy érdekes és új kihívást jelent a mesterséges intelligencia megjelenése – véli Nánási Pál fotóművész, aki úgy döntött, ahelyett, hogy megijed az ismeretlentől, inkább előrefelé menekül, és behatóbban is megismeri az AI előnyeit. A szakember szerint ugyanis a félelmekkel ellentétben az új technológia, ha ügyesen használjuk, senkinek nem veszi el a munkáját, sokkal inkább az előnyünket szolgálja.

VIP

Keleti Arthur: „Az AI csak növelni fogja az online sebezhetőségünket”

Az internetes vagy kiberteres védtelenségünk egyre inkább növekedni fog. Az egyetlen esély, ami talán ebben egy kicsit segítségünkre lehet, az a mesterséges intelligencia, ami azonban kétélű fegyver, mert akár ellenünk is fordítható. Hogy mit jelent ez pontosan a hétköznapokban, és mit tehetünk annak érdekében, hogy ne legyünk a kiberbűnözés áldozatai, erről Keleti Arthur kibertitok-jövőkutatót, az Informatikai Biztonság Napja alapítóját kérdeztük.

VIP

Hitler filmrendezőjébe volt halálosan szerelmes Balázs Béla

Leni Riefenstahlra a legtöbben tényleg csak úgy gondolunk, mint Adolf Hitler birodalmi filmrendezőjére – pedig eszünkbe juthatna az is, hogy ő volt az első olyan filmes, aki nőként, mindenféle rendezői múlt nélkül, minimális költségvetésből megvalósította álmát, megrendezte A kék fényt – és közben elcsavarta Balázs Béla fejét.

VIP

Kevesen ismerik Viktória királynő unokáját, Thorát: modern kori szenvedélyt köszönhetünk neki

Ha izgalmas teniszmérkőzésre készülnek Wimbledonban, a tévékamerák pásztázása közben néha elcsíphetjük az angol királyi család tagjait a lelátón, amint egyik-másik sportolónak drukkolnak. Ez a fajta szenvedély nem új keletű a királyi családban, már ami a tenisz iránti rajongást illeti. Nem volt ez másképpen 90 éve sem, amikor egy modern elveket valló hercegnő, Viktória királynő unokája, akit családja Thorának hívott, rendszeresen felbukkant a korabeli híradókban, ahol trófeákat adott át, és szurkolt a korabeli teniszsztároknak.

VIP

„Az emberek saját maguknak hazudnak a legtöbbször” – interjú Csernus Imrével

Magyarnak lenni vagy magyarnak látszani? Az itt a kérdés. Mit jelentett egykor a magyar virtus, és mégis hogyan tüntettük el magunkból? Miért nem tudjuk emelt fővel vállalni, itthon és külföldön egyaránt, hogy kik vagyunk és honnan jöttünk? Mi lehet az oka annak, hogy a búval béleltek, a pesszimisták, a depressziósok, az alkoholisták országa vagyunk, és ezt a mintát veszik át tőlünk a gyerekeink is? Ezeket a kérdéseket dr. Csernus Imre A magyar című legújabb könyvében teszi fel.

VIP

„Nem kell, hogy 40 után eltűnjön a boldogság” – interjú Jakupcsek Gabriellával

Az életben sosincs késő szinte semmihez. Még ahhoz sem, hogy valaki megtalálja élete párját. Merthogy bármilyen hihetetlen, ez akár egy idősek otthonában is megtörténhet. Jakupcsek Gabriella legújabb, Csakazért is szerelem című könyvében erre is van példa, ráadásul a történet nem fikció, nagyon is valóságos. A népszerű újságíró-műsorvezető új könyvével ismét bebizonyította, 40 után is megérkezhet valaki vagy valami az életünkbe, aki vagy ami negyven előtt nem ért oda hozzánk. Sőt arra is van bizonyíték, hogy egy hosszú házasságot sem lehetetlen megtartani.

VIP

Az ember, aki meghalt, de mégse – interjú Lackfi Jánossal

Lackfi Jánosnak tavaly év végén szívrohama volt, most pedig már köszöni szépen, jól van. Ennek a váratlanul érkező eseménynek köszönhetően mára teljesen új mederbe terelte az életét, és egy új nickneve is lett a balatonfüredi Állami Szívkórházban töltött hetek alatt.

VIP

A művészet és a divat heves románca: Salvador Dalí és Coco Chanel barátsága

Salvador Dalí és Coco Chanel barátsága az egyik legikonikusabb a divat és a művészet történetében. Amikor Dalí 1926-ban Párizsba költözött, Chanel már híres divattervező volt. Dalít Coco ismertette meg a színházi jelmeztervezéssel és az ékszertervezéssel. Mindketten egészen más személyiséggel rendelkeztek. Dalí mind a társasági életében, mind a munkájában különc volt, Chanel pedig egy felszabadult és elegáns jelenség volt. Különbségeik ellenére Salvador Dalí és Coco Chanel őszinte és mély barátságot ápolt, sőt, vannak, akik szerint nem kizárt, hogy ez a bensőséges kapcsolat szerelmi viszonyhoz is vezetett.

VIP

Így készült a magyar olimpiai válogatott idei ruhakollekciója

Az olimpiai megnyitók nem csak a sportrajongókat szegezik négyévente a tévéképernyők elé, ezért különösen fontos a küldöttségek megjelenése és az általuk kifejezett üzenet. A 2024-es párizsi olimpia és paralimpia megnyitójára hajóval érkeznek majd a Szajnán a résztvevő nemzetek csapatai, a magyar delegáció formaruháit pedig a Heavy Tools és tervezője álmodták meg. A kollekció egyes darabjainak összeállításában Epres Panni sokirányú tapasztalataira is támaszkodott Herwerth Mónika divattervező, aki a Dívány olvasóit beavatta az alkotói folyamat részleteibe is.