Hitler filmrendezőjébe volt halálosan szerelmes Balázs Béla

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Leni Riefenstahlra a legtöbben tényleg csak úgy gondolunk, mint Adolf Hitler birodalmi filmrendezőjére – pedig eszünkbe juthatna az is, hogy ő volt az első olyan filmes, aki nőként, mindenféle rendezői múlt nélkül, minimális költségvetésből megvalósította álmát, megrendezte A kék fényt – és közben elcsavarta Balázs Béla fejét.

Ennek a szerelemnek igazán hihetetlen a története, és ez nem csak írói fogás, még azzal együtt sem, hogy a Szivarfüst és vanília Szűcs Dóra tollából regénnyé formálta ezt a legendás kapcsolatot. A felütésben Balázs Béla Berlinben él, a valóságban kényszerből, mivel bolsevik népbiztos volt egykor, így nem maradhatott hazájában. Vele, de ugyanakkor legtöbbször nélküle van ott felesége, Anna is: a kikapós Balázs nyitott házasságába ugyanis belefér egy legénylakás is, ahol fogadhatja a nőket, akiknek szoknyája szele meglegyintette. Bertolt Brechttel dolgozik egy közös színdarabon, de sok nehézség hátráltatja, amikor megismeri Leni Riefenstahlt, aki nála egy fejjel magasabb és majd 20 évvel fiatalabb, de mégis egymás karjaiban kötnek ki.

Balázs Béla kellett Leni Riefenstahlnak

A fiatal Balázs Béla portréja
Fotó: Wikimedia Commons

Hogy ennek pontosan mi lehetett az oka, az talányos: az egészen biztos, hogy Riefenstahlnak szüksége volt Balázsra, hogy megírja a forgatókönyvet A kék fényhez. A nőnek megvolt a maga oka arra, hogy minél szorosabbra fűzze a kapcsolatot a magyar férfival: neki volt egy víziója, ám Balázsnak volt meg a tehetsége ahhoz, hogy ebből forgatókönyv születhessen. A férfit tagadhatatlanul vonzotta Riefenstahl fiatal szépsége, s mivel meglehetősen lazán értelmezték a házasságot feleségével, ebbe belefért a kapcsolat.

Ez ugyanakkor egyáltalán nem volt egyszerű vagy zökkenőmentes. Leni az összes, körülötte megforduló férfi fejét elcsavarja Szűcs Dóra regényében, s ez a valóságban is így lehetett, mivel Harry Sokal, a producer, aki 50 ezer márkát ad neki A kék fény elkészítésére, korábban, még a húszas években jegyese volt, és mások sem tudják egykönnyen kivonni magukat vonzerejének hatása alól. Balázzsal való kapcsolata sem teljesen harmonikus – 

a férfit a regény univerzumában Kun Béla és mozgalma, a szovjet utazások és a pártnak írt szövegek sokszor inkább érdeklik, mint Leni vagy akár Bertolt Brecht szövegei, mégis újra meg újra nagyon közel kerül az ambiciózus, határozott nőhöz.

Találkozásuk környékén Riefenstahl még éppen csak kacérkodik azzal, hogy az egyre népszerűbb Adolf Hitler pártjának közelébe kerüljön: különösebben nincsenek ellenérzései azzal kapcsolatosan, hogy céljai elérésére a legkülönbözőbb eszközöket bevesse, sugallja élettörténete. Balázs eközben megmarad hűnek saját elképzeléseihez, s a regény kerettörténetében épp ennek nehézségei bontakoznak ki. Sok évvel A kék fény elkészítése után ugyanis épp olyan kellemetlen a Riefenstahllal való ismeretség, illetve viszony Balázs Béla számára, mint amennyire a rendezőnővé avanzsált színésznőnek a kommunista magyar, kikeresztelkedett zsidó egykori szeretőjének státusza.

Nem csak Balázs Béla fejét csavarta el a rendezőnő

Nehéz szerelem vagy legalábbis kapcsolat, nehéz időkben – melyekben Riefenstahl foggal-körömmel küzd azért, hogy leforgathassa a bámulatos hegyi képekkel fényképezett álmát. A Sokaltól – akire egyébként zsidó származása miatt Berlinben egyre nehezebb napok várnak, míg végül menekülnie kell – kapott

Idézőjel ikon

50 ezer márka mellett saját eladott ékszereiből származó pénze az, ami Leni zsebében lapul, meg hatalmas önbizalma, pimasz bátorsága, amellyel ajtókat betaszítva, úgy tűnik, bármit képes elérni.

A forgatás nem mindennapi: Riefenstahlnak sikerül Bolzanóba hét tehetséges férfit vinnie és ott még azt is elérnie, hogy a helyiek alakítsák a film szerepeit. Operatőre, Hans Schneeberger és Balázs Béla rivalizálni kezdenek a fiatal rendezőnő kegyeiért, a furcsa, egyenlőtlen viszonyba pedig belép negyedikként egy filmszereplő helyi lány, Martha is, aki vonzódik Balázshoz. A forgatókönyvíró úgy érzi, így féltékennyé teheti Lenit, ami sikerült is: a rendezőnő kiíratja Marthát a történetből. Vagy talán épp Balázs dönt úgy, hogy leegyszerűsíti ezt a helyzetet...

Náci körökbe is bekerült Riefenstahl: itt egy képen látható Goebbelsszel és Mussolini lányával (a bal szélen Edda, Mussolini lánya, mellette Goebbels, az ő oldalán pedig a rendezőnő)
Fotó: Fox Photos / Getty Images Hungary

Leni Balázs Béla helyett a Hitler melletti propagandamunkát választotta

Riefenstahl életében mindenkinek, legyen férfi vagy nő, egyetlen nagy ellensége volt: a nő karrierje. Ezzel Balázs Béla is megküzdött, majd veszített. Bár megeskette a nőt, hogy elmegy vele Moszkvába, ahol majd olyan nagyságokkal dolgozhat, mint Eizenstein – és ráadásul az anyagi gondoktól is mentesül közben –, az végül mégsem követte őt. Ennek végső oka a regényben meglehetősen érzelmi alapú, de nem lenne meglepő, ha Riefenstahl a valóságban egyszerűen osztott és szorzott volna. Hiszen ezt tehette akkor is, amikor Adolf Hitlerrel kötött szövetséget.

Sorsa teljesen más utat vett ettől fogva: tény és való, hogy tehetsége nem tudott párosulni határozottságával és akaraterejével, A kék fénynek ugyanakkor így is hatalmas szerepe volt életében, mivel Hitler látta és nagyon szerette a filmet. Leniből ekkor lett a Führer propagandistája. Megrendezte neki azokat a filmeket, amelyek a német nagyszerűség megmutatására tökéletesek, ám ezek miatt a világháború után véget is ér filmes munkássága. Bár maga tagadta az antiszemitizmus vádját, úgy fogalmazva, volt zsidó barátja is, tény és való, hogy 1932-ben Sokal és Balázs neve szerepelnek a közös film plakátján, 1938-ban aztán eltűnnek, az ötvenes években pedig Balázs újra megjelenik azon.

Nehéz ezt nem úgy értelmezni, mintha szégyellnivalónak érezte volna a két zsidó férfi nevét

– igaz, Szűcs Dóra könyvében Goebbelsszel való késre menő vitában húzzák le a két nevet a plakátról. Pletykák szerint viszont szeretője is lehetett Riefenstahl a náci vezérnek.

Riefenstahl mindenesetre a berlini olimpiáról, valamint a náci eszmékről forgatott inkább, a második világháború után pedig már nem rendezett, nem is színészkedett. 101 évet megélt, emlékeit pedig feltehetően valamelyest kozmetikázva meg is írta a kétségkívül mozgalmas történelmi időszakról, melyben túlélni és sikeresnek lenni próbálkozott.

Balázs Béla igen messze került attól, ami Riefenstahl életét jelentette. Moszkvába megy, azonban a sztálini terrorban és a háború nyomorúságában sem találja meg a maga számítását. 1945-ben 25 hosszú évnyi száműzetés után ugyan hazatérhet, de mindössze négy évet él ismét szülőhazájában.

Adolf Hitler Rökk Marikáért is rajongott: ha szívesen olvasnál életéről, ajánljuk ezt a cikkünket!

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Kálmán Szonja
Kálmán Szonja
Főszerkesztő
Kálmán Szonja a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karán végzett magyar-kommunikáció szakos bölcsészként, majd a MÚOSZ Bálint György Újságíró Akadémiájának posztgraduális képzésén szerzett kulturális újságíró képesítést. Az elmúlt húsz évben print napilapnál, online magazinoknál és híroldalnál is tapasztalatokat gyűjtött, de szövegírói, lektori és olvasószerkesztői pozíciót is betöltött már pályafutása során. 2022-ben csatlakozott a Dívány csapatához, 2025 júniusától a prémium magazin főszerkesztője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.

Mindennapi

Mikor lesz új köztársasági elnöke Magyarországnak? Így választják meg az államfőt

Magyarország rendszerváltás utáni hetedik köztársasági elnökének, Sulyok Tamásnak a megbízatása megszűnt, mivel aláírta és kihirdette a 17. Alaptörvény módosítását. A következő időszakban Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke veszi át a feladatait egy maximum 30 napig tartó időszakban, ezután megválasztják az új köztársasági elnököt.

Offline

Villámkvíz: tudod, ki lépet először a Holdra?

Július 20-án az emberiség egyik legnagyobb teljesítményére, az első holdra szállásra emlékezünk. De vajon te mennyit tudsz az Apollo–11 küldetéséről, az űrutazás számairól és égi kísérőnk különlegességeiről? Tedd próbára magad villámkvízünkkel!

Szülőség

Fontos határidő jár le szerdán: ezen múlhat az iskolakezdési támogatás

Hamarosan lejár a sajátos nevelési igényű gyerekek utáni támogatás igényléshez szükséges bejelentési határidő. Az állapotot a Pedagógiai Szakszolgálat igazolja, majd a szülőnek kell jeleznie a leendő vagy már meglévő oktatási intézménynél, mely lejelenti, és az államkincstár regisztrálhatja az igényt.