VIP cikkek
,,Sokkal jobb alkotó színésznek lenni, mint legendának” – Bánsági Ildikóval és Kern Andrással beszélgettünk
Kern András főszereplésével hamarosan mozikba kerül a Ma este gyilkolunk című film, melyről a színésszel és a filmben partnerét alakító Bánsági Ildikóval beszélgettünk.
Műsorok, amelyekkel Hadas Kriszta mindig itt lesz velünk
Elhunyt Hadas Kriszta, akit több mint harminc éven át hallhattunk és láthattunk a televízió képernyője előtt ülve.
A legveszélyesebb tankok bennünk vannak – interjú Finy Petrával
Ultramarin címmel jelent meg az írónő legfrissebb regénye, melyben Molnár Ferenc és Ottlik Géza öröksége, valamint a magyar történelem egy nehéz időszaka mellett a lélek tisztasága kerül előtérbe – Finy Petrával beszélgettünk.
A babonás feleség miatt irányíthatta egy asztrológus Amerika sorsát
Néhány nappal azután, hogy 1981. március 30-án Ronald Reagan ellen merényletet követtek el, az amerikai elnök elkeseredett felesége, Nancy felhívta régi hollywoodi barátját, Merv Griffint. A tévés műsorvezető elmondta a first ladynek, hogy a San Franciscó-i asztrológus, Joan Quigley csillagtáblázata a merénylet időpontját veszélyes napnak jelölte meg férje számára.
A világ legszegényebb elnöke: hajléktalanoknak ajánlotta fel az elnöki palotát
Elnöksége alatt több felmérés is a világ legszegényebb országvezetőjének kiáltotta ki José Mujicát, aki 2010-től öt éven át töltötte be az elnöki tisztséget Uruguayban. A politikus élete egy cseppet sem volt eseménytelen.
„Szórakoztatni nem csak úgy lehet, hogy nevetünk” – interjú Tenki Rékával és Csányi Sándorral
A döntés nemcsak egy személyes dráma, hanem egy megrendítő vallomás az emberi lélek erejéről. A holokauszt-túlélő dr. Edith Eva Eger megható, szívet szorongató utazása, aki könyvében a saját traumáján keresztül mutatja meg, hogy a belső döntéseinkben még a legnagyobb szenvedéseink közepette is megtalálhatjuk a szabadságot. A zsidó származású pszichológus üzenetét, azt, hogy a döntés mindig a miénk, Tenki Réka és Csányi Sándor adják át, akik a könyv alapján készült, azonos címmel színpadra vitt darabban állnak először együtt színházi közönség előtt. A döntés egy érzelmi hullámvasút, egy mélyen megrendítő történet, amely minden pillanatában ott az életre adott válasz, a szív legmélyéről jövő igen. Interjú.
„Van, hogy az ember a szájában homokkal ébred” – 275 kilométeres futóversenyt nyert Lubics Szilvia
Hat etapban összesen 275 kilométert futni sivatagban, hátadon egyheti élelemmel, váltás ruha nélkül: az átlagember számára ez nemhogy a komfortzónán kívüli világ, de olyasmi, amit elképzelni sem tud. Lubics Szilvia ultrafutó a női mezőnyben első helyezést szerezve teljesítette a pontosan a fenti körülményeket biztosító Grant to Grand Ultra távját. Az Arizonát és Utah államot átszelő sivatagi versenyre régóta vágyott – a Díványnak nemcsak arról számolt be, hogyan élte meg azt, de arról is, hogy mi jelent a versenyeknél nagyobb kihívást számára.
Súlyos baleset érte a Jóban Rosszban színésznőjét: életmentő segítségre szorul
Sallai Nórát és ötéves gyermekét életveszélyes állapotban szállították kórházba, miután autójukkal balesetet szenvedtek Alsónémediben. A Jóban Rosszban színésznőjének kollégái azt kérik: aki tud, adjon vért, mert nagy szükség lehet rá.
Színészként kezdte, amerikai elnök lett belőle: Ronald Reagan utálta a gonosz szerepét
Noha a legtöbben Amerika és a világtörténelem egyik meghatározó alakjaként tekintenek rá, sokan nem tudják, hogy híres szónoklatai előtt színészként dolgozott. Ronald Reagan elnök ráadásul több mint félszáz filmben kapott szerepet.
Újsághirdetésre jelentkezett, végül világhírű dobos lett: a Phil Collins-sztori
Phil Collinst senkinek nem kell bemutatni, hiszen korunk egyik legismertebb dalszerzője és énekese, ám neki is meglehetősen puritán módon indult a karrierje: újsághirdetésre jelentkezett, mégpedig egy Genesis nevű bandába.
Lehallgatótiszt volt Németországban a híres amerikai énekes: nők milliói rajongtak érte
Már egészen kicsi korában megcsillantotta tehetségét, felnőttként pedig milliók zenei ízlését alakította Johnny Cash. A világhírű amerikai énekesről kevesen tudják, hogy nemcsak a hangjával és a gitárral bánt jól, hanem az amerikai hadseregben is meglehetősen nagy titkokat bíztak rá.
„Nagyon szeretem a munkámat, de a családom a mindenem” – interjú Györgyi Annával
Györgyi Annát a legtöbb ember a hangja alapján ismeri fel, sok neves szinkront köszönhetünk neki, de emellett jelentős színházi színész, és a filmek rajongói is sokszor találkozhatnak vele. Nemrég kapta meg a Vidor fesztivál legjobb női alakításért járó díját a Szívhang című darabban játszott szerepéért. Az Én Kutyám DOGZ konferenciáján pedig a tacskók és tacskógazdik falkasétáját.
40 érdekes tény a ma 40 éves Harry hercegről
Harry herceg, a legkisebb királyfi 40 éves lett, mely alkalomból negyven érdekes tényt gyűjtöttünk össze róla.
Ez viselte meg legjobban Laky Zsuzsit az Ázsia Expresszben
Nagyon megviselte a szegénység, amit Ázsiában látott, Laky Zsuzsit. A szépségkirálynő és modell elárulta, hogy lelkileg sokkal nehezebb feladat volt az Ázsia Expressz, mint testileg.
Betegségéről tett nagy bejelentést Katalin hercegné
Katalin walesi hercegné megkönnyebbülten nyilatkozott arról, hogy véget ért a kemoterápiás kezelése. A Kensington-palota videóüzenetet tett közzé.
Bordélyházba küldte megőrzésre a levágott bal fülét van Gogh
Már az is felvet sok kérdést, hogy lesz a hittérítőből bordélylátogató, de ennél is többeket foglalkoztat, hogy vajon ki vágta le igazából van Gogh bal fülcimpáját? Ő maga nem emlékezett a nevezetes öncsonkitó aktusra, többen pedig, talán éppen ezért is, úgy hiszik, a metszést valójában Gaugain végezhette.
Ezért hisztizett annyit Krausz Gábor az Ázsia Expresszben
Saját magát is meglepte azzal Krausz Gábor, hogy mennyit hisztizett az Ázsia Expressz forgatásán. Párja, Mikes Anna azonban jól kezelte a helyzetet.
Gyászol Csányi Vilmos: elhunyt az etológus szeretett kutyája, Janka
Mélyen megrendítette négylábú társának elvesztése a világhírű etológust. Janka kutyájáról még könyvet is írt Csányi Vilmos, a kötet kettejük szoros kapcsolatába is betekintést enged.
Csányi Vilmos: Ekkora aggyal eltűnni a bolygóról a hülyeségek miatt, az nagyon kínos volna
A kutyák, a farkasok és az ember fejlődéstörténete Csányi Vilmos szerint elkülöníthetetlen. Az elmúlt évszázad során azonban gyökeres változás vette kezdetét.
„Az AI-jal írt zenének is van lelke” – interjú Császár Előddel
A mesterséges intelligencia csak egy eszköz az alkotásban, akár képzett, szakértő zenész vagy zeneszerző, akár egy zeneszerető laikus hívja segítségül az AI-t – véli Császár Előd. Az énekes-DJ az AI (artificial intelligence) segítségével már több művészeti ágban kibontakoztatta a benne szunnyadó tehetséget. Előd állítja, a jövőben az is megtörténhet, hogy nem tudás, hanem ízlés dolga lesz a zeneszerzés.
Csányi Vilmos: „A kutya képes ugyanolyan érzelmeket átélni, mint az ember”
Csányi Vilmos szerint már nem vagyunk messze attól, hogy négylábú társaink megszólaljanak. A világhírű etológussal a farkas és az ember ősi kapcsolatáról, a dizájnerkutyák tenyésztéséről és a mesterséges intelligenciáról is beszélgettünk.
7 legendás film, amiben a legjobban szerettük Alain Delont
Elhunyt Alain Delon. A legendás színész a hatvanas évektől meghatározó alakja volt az európai filmművészetnek, most a számunkra felejthetetlen szerepeivel búcsúzunk tőle.
6 tény, amit nem gondoltál volna Vivaldiról, A négy évszak világhírű szerzőjéről
Jelöletlen sírba temették az egykori hegedűvirtuóz udvari zeneszerzőt, a kortársai közt méltán elismert komponistát, a vadházasságban élő vörös papot, aki elszegényedve halt meg, de a Vivaldit övező balszerencsék sora még halálával sem ért véget. Íme 6 érdekes tény, amit nem gondoltál volna A négy évszak világhírű zeneszerzőjéről.
Kökény Attila, Miklósa Erika és Ember Márk is a paralimpiai csapat mellé állt
Letették az esküt a Magyar Paralimpiai Csapat tagjai az augusztus 28-án kezdődő párizsi paralimpiára készülve. Az ünnepségen a sportolók ezúttal plusz motivációt is kaptak, mégpedig többek közt olyan hírességektől, mint Ember Márk, Miklósa Erika, Kökény Attila és Kocsis Paulina.
96 éves lenne a hipochonder zseni, aki megjövendölte a TikTokot
1928. augusztus 6-án született Andy Warhol, minden idők legdrágább amerikai festményének megalkotója, aki csillogó celebpartikat rendezett, műalkotássá tett egy leveskonzervet, és elmosta a művészet, az üzlet és a popkultúra közti határokat.