7 legendás film, amiben a legjobban szerettük Alain Delont

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Elhunyt Alain Delon. A legendás színész a hatvanas évektől meghatározó alakja volt az európai filmművészetnek, most a számunkra felejthetetlen szerepeivel búcsúzunk tőle.

Alain Delon 1935. november 8-án született a franciaországi Sceaux -ban, de családja állítólag korzikai származású volt. Delon nehezen kezelhető kamasz volt, számtalan iskolában megfordult rossz magaviselete miatt, majd egy szigorú jezsuita internátusba küldték. Tizenévesen nevelőszülőkhöz került. Fiatalon hentes mostohaapja mellett dolgozott, majd önként jelentkezett a francia tengerészethez.

Alain Delon nem bírta a korlátokat már fiatalon sem

Az ötvenes években  Indokínában szolgált, maga és sajtósai által terjesztett legenda szerint a többéves szolgálatból minimum egyet fogságban töltött, büntetésként a különböző kihágásaiért.  Végül a hadsereg megvált tőle, még szolgálati ideje letelte előtt: nem bírta a korlátokat. A szabályoknak való ellenszegülés és a lázadás szinte élete végéig elkísérte, s nem egyszer jót is tett karrierjének. 

Az áttörést Alain Delone számára az jelentette, amikor megismerte Yves Allégret rendezőt, aki mellékszerepet bízott rá az 1957-es Amikor az asszony összezavarodik című filmjében. 

Idézőjel ikon

Ide figyelj, Alain. Beszélj úgy, mint ahogy velem beszélsz. Bámulj úgy, ahogy rám bámulsz. Figyelj úgy, ahogy engem figyelsz. Ne színészkedj. Élj.

- javasolta neki a forgatás előtt. És Alain élt, a vásznon is. Sajátos lázadás volt ez az akkori filmipar megszokott keretei ellen, de nyilvánvalóan sikeresnek bizonyult. A hatvanas-hetvenes évek első, európai rosszfiúja mindenkit levett a lábáról. Minket, a későbbi korok szülötteit is. 

A hatvanas évek sztárja volt Alain Delon

Bár karrierje az ötvenes évek második felében kezdődött, az igazi sikert a következő évtized hozta meg számára.  Michelangelo Antonioni felkérésére elfogadta A napfogyatkozás (1962) című dráma főszerepét. A filmben Alain egy tőzsdealkuszt játszik, aki olyannyira megszállott a munkája miatt, hogy képtelen valódi érzelmi kapcsolatot kialakítani szerelmével. Amikor a napfogyatkozás idején találkoznak, mindketten próba elé állítják a kapcsolatukat.

Delon egész karrierjét meghatározta a vágy, hogy elismerjék Hollywoodban is, ami minden próbálkozása ellenére sosem sikerült neki igazán. Szerepelt ugyan Shirley Maclaine mellett az 1964-es  A sárga Rolls-Royceban, de megmaradt ízig-vérig európai színésznek. 

Henri Verneuil Alvilági melódia (1963) című filmjének forgatásán találkozott azzal az emberrel, aki élete és szakmai sikerei egyik meghatározó alakjává vált. Jean Gabinnel közösen ezen kívül még két sikerfilmet forgattak, A szicíliaiak klánja (1969), és a Két férfi a városban (1973) című krimiket.

Az A szicíliaiak klánját a három férfi főszereplő mellett Ennio Morricone mesteri dallamai teszik a korszak talán legtökéletesebb alkotásává. 

A krimik főhőse kalandfilmekben is feltűnt

Christian-Jaque A fekete tulipán (1964) című filmjének főszerepében Delon romantikus hősként mutatkozott be a közönségnek. Dumas regényének adaptációja a francia forradalom ellen lázadó, kettős életet élő kalandor és az ugyancsak általa megformált, idealista öcs szerepét mintha Alain Delonra öntötték volna. 

Ellentmondásos személyisége az A szamuráj (1967) című filmben is nagy hatást gyakorol a nézőre. A címszereplő, kiismerhetetlen, acélos tekintetű bérgyilkost megszemélyesítő Alain ebben a filmben egyetlen feleségével, Nathalie Delonnal játszik együtt. Bár számtalan kapcsolatát ismerjk - többek között a magyar szívek számára is kedves, örök Sisi, Romy Schneider is közéjük tartozott -, és több gyermeke is született, soha több nem házasodott meg. Utolsó éveiben leginkább politikai aktivitása miatt került a címlapokra. Legendás állatbarát volt. Kutyáit olyannyira szerette, hogy birtokán saját temetőparcellát hozott létre számukra, s még életében rendelkezett arról hogy őt is melléjük temessék el. 

Gerhát Petra
Gerhát Petra
Újságíró, szerkesztő
Gerhát Petra pályafutását vidéki televízióknál kezdte sportújságíróként. Művészettörténeti, néprajzi és társadalomtudományi tanulmányokat követően végzett oknyomozó újságíró képzést. Az elmúlt húsz év során politikai és történelmi témájú heti- és havilapoknál, illetve online magazinoknál is dolgozott. A Dívány mellett az Indamedia kisállatos magazinjai, a We love Dogz és a We love Catz újságírójaként is dolgozik, valamint a DOGZ Podcast műsorvezetője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

A demencia korai jele is lehet, ha hirtelen megváltozik az étvágyad

Ha a demenciára gondolunk, szinte mindenkinek a klasszikus, eltévedéssel vagy a nevek elfelejtésével járó memóriazavarok jutnak eszébe. A legújabb orvosi megfigyelések szerint azonban sokszor a leginkább figyelmen kívül hagyott gyanús jelek a konyhában vagy az étkezőasztalnál bukkannak fel: az étvágy, az ízlés és az étkezési szokások drasztikus, hirtelen átalakulása mögött ugyanis súlyos idegrendszeri folyamatok állhatnak.

Életem

Nyáron sem szabad minden kutyát lenyírni – még árthatsz is vele

A kutya bundája nem úgy működik, mint egy télikabát. Védelmet nyújt az UV-sugarak, a fizikai behatások és a rovarok ellen, vagyis nyírni csak mértékkel lehet. Egyes fajtáknál a dupla szőrzet miatt a nyírással csak ártunk, mert a kutya hőháztartásának egyik fontos szabályozójáról van szó.

Testem

Az önbarnítók veszélyei: súlyos bőrirritációt és allergiát is okozhatnak

Ahogy beköszönt a jó idő, vagy közeledik egy fontos esemény, sokan vágyunk arra a bizonyos egészséges, napbarnította ragyogásra. Mivel az UV-sugárzás és a szoláriumozás bizonyítottan drámai mértékben növeli a bőrrák kockázatát, az önbarnítók tökéletes, veszélytelen alternatívának tűnnek. Ám a hatalmasra nőtt iparág kínálatában könnyű elveszni, a vevők többsége pedig egyáltalán nincs tisztában azzal, pontosan mit is ken a bőrére.

Offline

Jókai Mórt is megihlette a hanyi halember legendája: különös rendellenességgel született Hany Istók

A magyar néprajz és kultúrtörténet egyik legkülönösebb, legrejtélyesebb alakja a Hanság mocsaras, lápos vidékén talált vad gyermek, Hany Istók. A történetét sokáig csupán a képzelet szülte népmesének, amolyan magyar Mauglinak vagy Tarzannak tartották, ám a kapuvári anyakönyvek bejegyzései és a fellelhető történelmi források bizonyítják: a mocsárban rejtőző, halemberként emlegetett lény valóban létezett.

Világom

Voltaire kastélya lottócsalásból épült: ma is igazi turistalátványosság

A felvilágosodás korának legnagyobb gondolkodóit hajlamosak vagyunk szigorú, szegény tudósként elképzelni. Voltaire azonban nem ilyen volt. A francia zseni nemcsak a szabad gondolat harcosa volt, hanem egy dörzsölt fickó is, aki egy elképesztő húzással lényegében meghekkelte a francia állam pénzügyi rendszerét. Ebből a pénzből épült fel az a pazar rezidencia, amely napjainkban a svájci-francia határon igazi kincsnek számít a turisták körében.

Offline

„Hozzunk vissza egy kis varázslatot” – interjú Horváth Adél íróval

Horváth Adél Sok ördögök című regényében egy zárt, pletykás közösség életét évekkel, sőt évtizedekkel korábban elkövetett bűnök dúlják fel, miközben természetfeletti lények bukkannak fel a ködbe burkolózó hegyek mögül. Az elsőkönyves szerzővel a világ varázstalanításáról és újra elvarázsolásáról, önreflexióról és felelősségvállalásról, babonákról és a pletyka természetéről beszélgettünk.

Életem

Fantomdugót okozhat, ha így közlekedsz az autópályán

Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) legfrissebb videójában az autópályákon kialakuló indokolatlan torlódásokra hívta fel a figyelmet. Mint írják, ha a szemközti sávban azt látjuk, hogy a rendőrök helyszínelnek, a fantomdugók megelőzése érdekében haladjunk tovább.

Életem

700 településen nincs állandó háziorvos: így változhat az alapellátás

Lassan már nincs olyan hely az országban, ahol ne éreztetné a hatását a súlyos orvoshiány. Sok helyen hónapok, sőt évek óta nincs állandó háziorvos, így a megmaradt szakemberekre rengeteg teher hárul. A helyzet megoldására most egy új, átfogó programot jelentettek be, amely rendszerszintű változtatásokkal és fiataloknak szóló ösztönző felhívásokkal próbálja fejleszteni az alapellátást.

Offline

Villámkvíz: tudod, mikor vannak az ismert ünnepek?

Az állami ünnepek többségére ma elsősorban munkaszüneti napként vagy történelmi megemlékezésként tekintünk. Kevesebben tudják azonban, hogy számos ünnep gyökerei a keresztény hagyományokhoz nyúlnak vissza, és évszázadokon át vallási jelentéssel bírtak.

Mindennapi

Ennyi nyugdíjra számíthatsz, ha 40 évig átlagbért kerestél

A ledolgozott évek száma és a korábbi kereset alapvetően meghatározza, mekkora ellátásra lehet számítani nyugdíjasként. Aki negyven éven át bejelentett munkaviszonyban, végig átlagbérért dolgozott, jelenleg 389 440 forintos állami nyugdíjra számíthat.