"Nem ez volt az első halálközeli élményem" - interjú dr. Csernus Imrével

Olvasási idő kb. 6 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A tavaly nyári sztrókja során és az azt követően átélt élményeiből írta legújabb, Oroszlánok és farkasok című könyvét dr. Csernus Imre, akit már nem először érintett meg a halál szele.

A pszichiáter bevallása szerint mindig is két végén égette a gyertyát, amiről a sztrók után sem akar teljes egészében lemondani. Mert szeret élni, csak most már sokkal tudatosabban teszi. 

Tavaly júniusban, épp a sztrókja előtt találkoztunk. Bevallom, arra számítottam, hogy rosszabbul fog kinézni, de egyáltalán nem látszik meg a külsején, hogy beteg volt.

Rosszul kellene kinéznem?

Dr. Csernus Imre sokat tanult önmagáról a sztrók által
Fotó: Valoczi.photo

Nem feltétlenül, de azt gondolom, egy sztrók mindenképpen megviseli az embert mentálisan és fizikailag is. Azért valljuk be őszintén, ez nem egy nátha…

Nem tudom. Végül is a sztrók az nem betegség, hanem egy állapot.

Megviselte a tudat, hogy nem sebezhetetlen, hogy nem Ön a kivétel, akivel nem történhet semmi rossz? 

Attól függ, mit nevezünk rossznak, a legtöbb ember a rossz szótól össze-vissza csinálja magát. Nekem sokkal inkább izgalmas volt a helyzet. Sőt, megmondom őszintén, menet közben nagyon kíváncsi voltam, és sok mindent megtanultam magamról. Volt két-három óra, amikor eszméletemet vesztettem, és egyáltalán nem emlékszem, hogy akkor mi történt.

Idézőjel ikon

Szerintem akkor már nem voltam itt a földön, valahol máshol voltam.

Hol volt és mit csinált akkor, amikor sztrókot kapott? 

Egy gyönyörű nyári nap volt, csodálatos panorámával a szőlőtőkék között. Épp Egerben, a Borteraszon voltam, amikor hirtelen elkezdtem nagyon furcsán érezni magam. Zűrzavaros lett körülöttem a világ, és nem értettem, hogy miért. Volt egy bizonytalan fejfájásom, és így utólag már bölcsebb vagyok, és tudom, hogy kezdődő kettős látásom volt, illetve akadt némi koordinációs nehézségem, mert beütöttem a jobb lábamat oda, ahova egyébként soha nem szoktam beütni. De nem vettem tudomást minderről, mert azt hittem, hogy a fejfájás miatt vagyok rosszul. Bementem a személyzeti mosdóba, hogy ott majd magamhoz térek, de nem tértem magamhoz. Amikor kijöttem, az egyik emberem rám nézett, és azt mondta, „Imre, neked sztrókod van!”

A pszichiáter bevallása szerint maga is önbizalomhiánnyal küzdött
Fotó: Valoczi.photo

Az előbb mondta, sok mindent tanult önmagáról a sztrók által. Mi volt az, amit pszichiáterként még nem tudott saját magáról?

Ez egy érdekes dolog, mert egyrészt mindig is tudtam, és el is fogadtam, hogy nem vagyok acélból, de ez soha nem gátolt meg abban, hogy ne sisteregve éljek.

Ez azt jelenti, hogy két végén égette a gyertyát?

Igen.

A dohányzást legalább abbahagyta a sztrók után?

Nem.

Semmit nem változtatott az életén?

De, felére csökkentettem az előadásaink számát, kevesebb húst eszem, de igazából nem is kívánom.

Az egészséges életmód soha nem játszott fontos szerepet az életében?

De, csak mindig volt valami fontosabb dolog, amit szerettem volna megcsinálni. Valójában nem ez volt az első potenciális halálközeli élményem. Fiatalkoromban volt egy nagyon durva autóbalesetem, egy perforáció előtti vakbélműtétem és egy másik műtétem is, amire azért volt szükség, mert felfedtek a nyálmirigyemben egy daganatot, és bizonytalan volt, hogy jó- vagy rosszindulatú.

Idézőjel ikon

A sztrók másnapján azt terveztem, hogy megszököm a kórházból, hogy ne hagyjam cserben az embereimet, de megértettem, hogy nagyon szigorúan kell venni az első 72 órát, mert a sztrók megismétlődhet.

Legújabb könyvében, amit a sztrókjáról írt, úgy fogalmaz, kapott egy második esélyt. Mire használja?

Az életre. Szeretem tudatosan megélni az életemet. Ha most azt mondanák, hogy van 60 napom, lehet, hogy többször elmennék Olaszországba, de ott vannak az előadásaim, és az emberek számítanak rám, kíváncsiak rám, én pedig szeretnék változtatni az életükön. És van egy esküm, ami a halálomig köt.

Miben hisz?

Magamban. Hiszek abban, hogy ha már idejöttem erre a világra, akkor vagyok annyira bátor, hogy valami olyasmit csináljak, amiben hiszek, mindegy mi az. 

Csernus Imre leginkább önmagában és a bátorságában hisz
Fotó: Valoczi.photo

Soha nem kételkedett önmagában?

Nekem nagyon durva önbizalomhiányom volt, és tudom, hogy sok ember kételkedik ebben.

És mitől múlt el ez a kételkedés?

Tizenkét-tizenhárom éves lehettem, amikor focizás közben a legjobb barátom nekiugrott a fejemnek, és eltört az orrom. Akkor lett ilyen bumszlis az orrom, ami miatt sokáig kisebbségi érzésem volt a csajokkal kapcsolatosan. Már orvos voltam, amikor nagyon sokat filóztam azon, hogy elmegyek plasztikai sebészhez, de egyszer jött egy gondolat, hogy ha valaki az orrom miatt nem fogad el, az menjen a …

Idézőjel ikon

Ha valaki elfogad, akkor magamért fogadjon el, ne az orrom miatt.

Külső segítség nélkül sikerült az önbizalomhiányát leküzdenie?

Részben. Amikor elkezdtem orvosként dolgozni, akkor még nem tudatosult bennem, hogy a megoldatlan félelmek jelentős hatással vannak az önbizalomra. Jöttek a betegek, akikkel valamit kezdeni kellett a gyógyszereken kívül, mert én mindig kevésnek éreztem azt, hogy attól vagyok orvos, hogy gyógyszert írhatok fel. Sokat olvastam a témában taoista, buddhista, jezsuita nagy gondolkodóktól, és elkezdett összeállni a fejemben a rendszer. Rájöttem, ahhoz, hogy önbizalmunk legyen, nagyon fontos a konfliktusok megoldása, amibe beletartozik az érzelmi fejlődéssel és az önismerettel kapcsolatok konfliktusok rendezése is. 

Soha nem bánta meg, hogy nem született gyereke?

Engem nem zavar, hogy az élet nekem ezt nem adta meg. Sokat gondolkodtam ezen, és arra jutottam, igaz, hogy nem született gyerekem, de az elmúlt 30 évben rengetegen megkerestek azzal, hogy a gondolataim segítik őket, hogy idolnak, tanítónak tekintenek. Így a mérleg másik oldala is rendben van, ugyanis ha az egyik oldalon valamit nem kapunk meg, egyenlítünk a másik oldalon, másként.

Soha nem volt még hiányérzete semmivel kapcsolatban? 

Dehogynem. Emlékszem, már orvos voltam, amikor használt autóban ülve, a lámpánál megállt mellettem egy másik autó, amiben egy sokkal fiatalabb sofőr ült, és én elkezdtem morogni, káromkodni, majd rájöttem, hogy ez valójában hiúsági kérdés, hiszen mindenki megkapja a saját megmérettetését, csak én azt már nem fogom látni. Rájöttem, ebből a szempontból teljesen mindegy, ki milyen autóból száll ki, milyen házban él. Ennél sokkal fontosabb, hogy ha az életem véget ér, és én akkor a tudatomnál leszek, azt érezzem, hogy mertem élni. Azért nem ijedtem meg a sztróktól, mert már egy jó ideje ezt csinálom. 

Csernus Imre jövőre lesz hatvan éves, és köszöni, jól érzi magát a bőrében
Fotó: Valoczi.photo

Jövőre 60 éves lesz. Hogy éli meg az idő múlását?

Jól, nagyon jól érzem magam a bőrömben.

Hogy van most, hogy érzi magát?

Már jól, de a sztrók utáni első két-három hétben nem működött pengén az agyam, leginkább az összetett mondatok megfogalmazása okozott gondot. Tulajdonképpen, ahogy korábban, úgy azután sem volt gond, ha kérni akartam egy kapucsínót, egy pohár bort vagy egy hamburgert, de éreztem, hogy csikorognak a kerekek. Ez nekem bőven elég volt ahhoz, hogy tudjam, ha előadást tartanék, az még nehezemre esne. A könyvemben is leírtam, úgy éreztem magam, mintha egy kis atombomba robbant volna az agyamban. Az első napokban, amikor hazamentem a kórházból, leginkább csak olvastam, és kerestem azokat a lehetőségeket, melyekkel tornáztathattam az agyamat. A kórház után egy héttel megjelentem az embereim között, és amikor nem jöttek vendégek, akkor sokat Scrabble-öztünk, de még a sztrók után is „agyonvertem” őket.

Akkor is írt volna könyvet, ha tavaly nyáron nem kap sztrókot?

Eszembe nem jutott volna. Nekem fontos, hogy a saját élményeimről írjak. Ha nem találkozom a halállal, ha nem jött volna egy ilyen élmény, hát honnan vettem volna a témát?

Dolgozni akkor kell, amikor munka van - vallja Györgyi Anna színésznő, akit az utóbbi időben számos feladat megtalált. Avele készült interjúból az is kiderül, miért nem vállal annyi szinkornmunkát, mint korábban. 

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Juhász Marianna
Juhász Marianna
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.

Mindennapi

Mikor lesz új köztársasági elnöke Magyarországnak? Így választják meg az államfőt

Magyarország rendszerváltás utáni hetedik köztársasági elnökének, Sulyok Tamásnak a megbízatása megszűnt, mivel aláírta és kihirdette a 17. Alaptörvény módosítását. A következő időszakban Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke veszi át a feladatait egy maximum 30 napig tartó időszakban, ezután megválasztják az új köztársasági elnököt.

Offline

Villámkvíz: tudod, ki lépet először a Holdra?

Július 20-án az emberiség egyik legnagyobb teljesítményére, az első holdra szállásra emlékezünk. De vajon te mennyit tudsz az Apollo–11 küldetéséről, az űrutazás számairól és égi kísérőnk különlegességeiről? Tedd próbára magad villámkvízünkkel!

Szülőség

Fontos határidő jár le szerdán: ezen múlhat az iskolakezdési támogatás

Hamarosan lejár a sajátos nevelési igényű gyerekek utáni támogatás igényléshez szükséges bejelentési határidő. Az állapotot a Pedagógiai Szakszolgálat igazolja, majd a szülőnek kell jeleznie a leendő vagy már meglévő oktatási intézménynél, mely lejelenti, és az államkincstár regisztrálhatja az igényt.

Életem

Ezért fuldokolnak a mopszok és bulldogok: döbbenetes videó

Horkolnak, szuszognak, röfögnek – sokan még mindig úgy gondolják, hogy ez egyszerűen a mopszok, francia bulldogok vagy angol bulldogok bájos, vicces sajátossága. Az állatorvosok és a felelős állatvédők azonban egészen mást látnak: egy frissen megosztott, sokkoló felvétel most kendőzetlenül mutatja be, mi zajlik le a lapos orrú kutyák torkában.

Testem

Nem csak nyári hűsítő: így védi a szívedet a görögdinnye

Amikor beköszönt a nyári kánikula, szinte nincs olyan ember, aki ne vágyna egy hatalmas szelet, jéghideg görögdinnyére. A lédús, mézédes gyümölcs azonnal oltja a szomjunkat és visszahozza az életkedvünket a legforróbb napokon is. Ám a dinnye jóval több egyszerű, frissítő desszertnél: a legújabb kutatások szerint a szervezetünk, különösen a szívünk és a keringési rendszerünk egyik legkitartóbb védelmezője bújik meg a zöld csíkos héj mögött.

Testem

Sokan szégyellik, pedig ez a kínos tünet a vastagbélrák jele is lehet

A széklettartási problémák olyan tünetek, amikről nem szívesen beszélünk. A szégyen azonban eltörpül azon betegségek lehetősége mellett, melyeket az orvos felismerhet, ha megosztjuk vele az információt. Az ilyen betegségek közt van a vastagbélrák is, mely jelenleg a harmadik leggyakoribb ráktípus a világon.