Kádár L. Gellért: „Hunyadiként kihoztam magamból a férfi őserőt”

Olvasási idő kb. 5 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Nyilván a külső is szerepet játszott abban, hogy Kádár L. Gellért kapta meg Hunyadi János szerepét, de talán fontosabb volt, hogy a színésznél elszántabb és motiváltabb jelölt nem volt a válogatáson. Gellért a Díványnak adott interjúban elmondta: úgy ment el a castingra, hogy tudta, ez a szerep az övé. Hitt önmagában, és érezte, hogy alkalmas a feladatra. Ezt pedig a film sikere is bebizonyította.

Kádár L. Gellért nem titkolja, nagyon élvezi Hunyadi János harcos szerepét, éppen ezért nehezen is bújik ki belőle. A színész és a karakter olyannyira összeforrt, hogy talán egy időre nem is kell őket különválasztani. 

Óriási siker lett a Hunyadi-sorozat. Amikor a filmet forgattátok, sejtettétek, hogy ilyen érdeklődést vált majd ki?

Forgatáskor nem ezen gondolkozik az ember. Annyi biztos volt, hogy minden adott ahhoz, hogy egy nagyszerű produkció szülessen belőle. Elképesztő díszletek és ruhák, egy nagyszerű csapat az alkotóktól a színészeken át, de tényleg mindenki bele tette ebbe minden tehetségét és energiáját. Az, hogy a sorozat első felét ennyien látták, és töretlen az érdeklődés, szinte példátlan, és nagyon jó érzés.

Kádár L. Gellért szerint minden adott volt ahhoz, hogy a Hunyadi-sorozat sikeres legyen
Fotó: Forrás: Index

Hunyadi János karaktere az első filmes szereped. Színpadi színészként hogy érezted magad a forgatáson?

A Patthelyzetben is játszottam korábban, de tény, hogy a Hunyadiban kaptam az első főszerepet. Azt érzem, hogy ez a nekem való irány, és még nagyon sok mindent szeretnék megvalósítani, megmutatni magamból, és színészként eljátszani. Remélem, a továbbiakban is együtt dolgozhatok olyan szakemberekkel, mint akik a Hunyadi során körülvettek. Az a szintű profizmus tényleg segít kihozni magamból a legtöbbet és a legjobbat.

Milyen érzés számodra, hogy te alakíthattad Magyarország egyik legnagyobb történelmi hősét?

Hazudnék, ha azt mondanám, soha nem volt bennem félelem, amikor erre gondoltam. Vajon megfelelek-e az elvárásoknak, képes vagyok-e eljátszani egy ilyen ikonikus személyt. Egyrészt hatalmas megtiszteltetésként és még ennél is nagyobb felelősségként éltem meg, hogy rám bízták a szerepet.

Idézőjel ikon

Rengeteg munkám van Hunyadi karakterében, és hihetetlenül élveztem megszemélyesíteni őt.

A film készítői hosszasan keresgélték a Hunyadi Jánost megformáló karaktert. Mivel indokolták a választásukat? Mi volt a legnyomósabb érvük a te személyed mellett?

Erről talán őket kellene megkérdezni. A magam részéről azt érzem, hogy a castingon nálam elszántabb és motiváltabb emberrel nem találkozhattak. Mindent beleadtam akkor, és tényleg úgy mentem el, hogy ez a szerep az enyém. Hittem benne, éreztem, hogy alkalmas vagyok rá, és nagyon akartam. Nyilván a külsőm, a kisugárzásom is szerepet játszott a kiválasztásomban.

A film révén vélhetően nagyobb ismertségre teszel szert. Hogy éled meg a népszerűséget? Megváltoztatta a hétköznapjaidat?

A közönség és a sajtó érdeklődése is óriási a sorozat iránt
Fotó: Forrás:Index

Nagyon furcsa, de közben nagyon élvezem is a felhajtást. Hatalmas felelősséggel jár mindez, de büszke vagyok arra, amit megvalósítottunk, és úgy gondolom, a jelenlegi népszerűségem a jó munka hozadéka. Egyelőre akkora a felhajtás, és annyira átitatja a hétköznapjaimat a Hunyadi, hogy nehéz megmondani, egy átlagos hétfőm változott-e. Talán, ha a sorozat körüli hangok lecsendesednek, akkor tudok beszámolni az egészről.

Idézőjel ikon

Remélem, azért még sokáig tart, ami most van, mert bármennyire stresszes néha, élvezem is.

A hírnév sokszor próbára teszi az ember magánéletét is. Mennyire engeded be a kíváncsi tekinteteket például a párkapcsolatodba?

Szeretem és szeretném a jövőben is különválasztani a munkámat a magánéletemtől. Természetesen tisztában vagyok azzal, hogy a sorozat kapcsán most mindenki többet szeretne tudni Gellértről is, de én sokkal inkább szeretek Hunyadiról beszélni. Nyilván az én életem se titkos, és osztottam meg néhány dolgot magamról korábban is, de mindenképpen azt szeretném, hogy a munkámról szóljanak a hírek, mintsem arról, hogy éppen hova tervezek nyaralni menni. Az egészséges határvonalat meg kell tartani a magánélet érdekében, mert attól, hogy az ember híres lesz, a családtagok, a barátok még nem biztos, hogy a rivaldafénybe vágynak.

Szereped szerint néhány embert próbáló helyzetben is helyt kellett állnod Hunyadiként, melyekhez kaszkadőröket nem kértél. Sikerült megúszni sérülések nélkül a veszélyes mutatványokat?

Volt egy-két apróbb karcolásom, és kaptam karddal is néhányat. Ezek azonban benne vannak a pakliban, és ilyenkor igazán átérzi az ember a súlyát egy-egy ütésnek. Mindezek ellenére nagyon élveztem, és rengeteget tanultam, elsősorban Farkas Balázs akciórendezőtől, illetve a többi kaszkadőr kollégától.

Idézőjel ikon

Nagyon sokat segítettek abban, hogy kihozzam magamból a férfi őserőt, ami kulcs volt ahhoz, hogy Hunyadit igazán megjelenítsem a képernyőkön.

Mit gondolsz, mi az oka a Hunyadi-sorozat hatalmas népszerűségének?

Erre több megközelítés és válasz létezik. Szakmai oldalról közelítve, ha bárki átéli azt, amit mi átéltünk a forgatás során, akkor pontosan tudja, mi az oka. Elképesztő szakmai stáb dolgozott a produkción, remek színészekkel, jó összhangban. A lehető legapróbb részletek végül egy lenyűgöző egésszé álltak össze, amiben öröm volt részt venni. Ha a közönség szempontjából nézzük, akkor ez szerintem egy lebilincselő, pörgős sorozat, ami a legkülönfélébb nézőket is meg tudja szólítani. Hatalmas stábbal, nemzetközi színészekkel dolgoztunk, és a visszajelzések alapján úgy tűnik, hogy a kritikusok és a közönség is értékeli azokat az éveket, amiket a sorozat megalkotásával töltöttünk.

Kiváló szakmai stáb dolgozott azért, hogy a Hunyadi-sorozat valóban lebilincselő legyen
Fotó: Papajcsik Péter / Index

Lehet már tudni, hogy mi lesz a következő filmszereped?

Egyelőre a Hunyadi van nálam még mindig középpontban, és élvezem ezt, nehéz lesz elengedni. Természetesen az újabb projektig pedig jelenleg is fejlesztem, képzem magam és a képességeimet. Sok mindent tanultam a forgatás alatt is, nemcsak szakmailag, de saját magammal kapcsolatban is. A mai napig tanulok magamról a Hunyadinak köszönhetően, és igyekszem készen állni minden új kihívásra.

Ha te választhatnál, ki lenne az a történelmi személyiség, akit szívesen megformálnál akár a színpadon, akár a filmvásznon?

Azt érzem, még Hunyadi bőrébe bújnék vissza, de mind a magyar, mind a világtörténelem tele van legendás, ikonikus személyekkel, és nem tagadom, hogy a harcos szerepet nagyon élveztem.

Már nemcsak játszik, musicalt is rendez Ember Márk; a darabra pedig egy nap alatt elkeltek a jegyek. Annak ellenére, hogy jelenleg ő az egyik legtöbbet foglalkoztatott színész hazánkban, egyáltalán nem gondolja úgy, hogy az áprilisban debütáló zenés darab sikere az ő népszerűségének köszönhető. A színésszel készült interjúnkat ide kattintva olvashatod el.

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

Juhász Marianna
Juhász Marianna
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Fehérjepor nőknek: marketingfogás, vagy tényleg szükségünk van rá?

A fehérjeporokról sokan még mindig azt gondolják, hogy elsősorban testépítőknek vagy élsportolóknak valók, miközben egyre több hétköznapi ember használja őket a mindennapi étrend részeként. De valóban szükség van rájuk, vagy inkább csak kényelmi és marketingtermékekről van szó?

Testem

Felturbózott vitamin lehet hatékony az Alzheimer-kór ellen

A szakemberek egy olyan megoldást kerestek a neurodegeneratív betegségek kezelésére, mely nemcsak a folyamat lassítására képes, hanem gyógyíthatja azokat a károkat is, melyeket a betegségek okoznak. A K-vitamin egy feljavított változata hatékonyan ösztönözte az agyban lévő „előd-sejteket” arra, hogy neuronokká alakuljanak, pótolva ezzel az elpusztult agysejteket.

Mindennapi

Családtagjaid hangján hívhatnak a csalók: minden pénzed elveszítheted, ha nem vigyázol

A mesterséges intelligencia rohamos fejlődésével egy új, rendkívül veszélyes csalási módszer terjed: a hangklónozás. A kiberbűnözőknek ma már mindössze néhány másodpercnyi valós hangfelvételre van szükségük ahhoz, hogy bárki hangját, legyen az családtag, barát vagy kolléga egyszerűen lemásolják. Ezeket a hangmintákat általában a közösségi médiából vagy korábban titokban rögzített hívásokból szerzik meg.

Testem

Sejtszinten borítja fel agyad működését ez az állapot

Egy friss kutatás szerint a depresszió nemcsak a hangulatot és a gondolkodást érinti, hanem egészen a sejtek szintjéig hatással lehet az agy működésére. A tudósok olyan változásokat találtak az agy és a vérsejtek energiaellátásában, amelyek segíthetnek megérteni, miért jelentkezik a tartós fáradtság, a motivációhiány vagy a „lelassult” gondolkodás ennél az állapotnál.

Édes otthon

Ezeken a helyeken lehet azbeszt a te otthonodban is

Sokan úgy gondolják, hogy az azbeszt rég betiltott építőanyagként a lakásokban már sehol sem okozhat problémát. Azonban Magyarországon ma is rengeteg olyan épület, melléképület és udvari szerkezet áll, amely tartalmazhat azbesztet – gyakran úgy, hogy a tulajdonosok erről nem is tudnak.

Életem

Felújítják az egyik budapesti hidat: így hat a forgalomra

Felújítják a Hajógyári-sziget fő megközelítési útvonalát jelentő K-hidat. Az eredetileg ideiglenesnek szánt szerkezet teljes körű rekonstrukciójára a Budapest Közút Zrt. pályázatot írt ki, a kivitelezés pedig várhatóan 2026 őszén indulhat.