Bizonyos dolgokat le kell nyelni a sportban? Bemutatjuk Szabó Szonja új rövidfilmjét

Ahhoz, hogy élsportoló lehess, keménynek, izmosnak, versengőnek kell lenni. Csupa olyan tulajdonsággal bírni, amelyet a társadalom hagyományos értelemben nem a női nemhez társít. Ezért van az, hogy gyakran nehéz egyszerre nőnek és sportolónak lenni, különösen egy serdülő lány számára. A sport ráadásul alázatra, engedelmességre nevel. Az edzésen mindent végrehajtasz, amit az edződ mond – akkor is, ha alig bírod, akkor is, ha már fáj. Ez a két tényező, a versenysport tradicionálisan maszkulin közege és az edzői tekintély feltétlen elfogadására való szocializáció együttesen azt eredményezheti, hogy a fiatalok jobban ki vannak téve a verbális, fizikai vagy szexuális abúzus veszélyének.

Persze a sport közel sem csak a veszélyekről szól. Ott van az összetartozás fantasztikus érzése, a játék öröme, a fejlődés megtapasztalása, a győzelem íze. Mindaz, amiért megéri a sok korán kelés, lemondás, munka. A téma tehát eléggé összetett, és a Vércsék nagy erénye, hogy ebből rengeteg mindent képes megmutatni – mindössze 17 perc alatt. 

A rövidfilmről a rendező-forgatókönyvíró Szabó Szonját kérdeztük, akinek a nevéhez többek között az Ammen, a Partizánok, A Mentor, a Drága örökösök és az RTL Klub most futó sorozata, a Keresztanyu rendezése is fűződik. Az ifi női kézilabdacsapat történetét feldolgozó Vércséket a villáminterjú végén tudod megnézni. 

A film Mészöly Ágnes Egészpályás indítás című novellája alapján készült. Hogyan bukkantál erre a szövegre, és miért döntöttél úgy, hogy dolgozni szeretnél vele?

Egy Szakítós című és tematikájú novelláskötetben olvastam, és meglepett, hogy ez a szakítás nem az, amit már ezerszer láttunk, nem egy szerelmi ügy veled vagy nélküledje. Hanem sokkal inkább szakítás a közösséggel, a barátokkal, a szenvedéllyel és a gyerekkorral. Izgalmas az a pillanat, amikor egy lány nővé érik, és ez nem feltétlen csak a testi attribútomokban mutatkozhat meg. A verbális abúzus, az alig tetten érhető bántalmazás ábrázolása pedig régóta foglalkoztat. 

Egyes elméletalkotók szerint a tradicionális férfiasság egyik utolsó védőbástyája az élsport: a modern időkben ezen keresztül van promotálva és dicsőítve a macsóság. Olyan világ ez, ahol játékosként, médiamunkásként, edzőként vagy szakvezetőként máig nehéz érvényesülni, ha nő vagy. Mit ábrázol ebből a Vércsék? 

Az ifi kézilabdacsapatokban egyaránt vannak női és férfi edzők, ebben a történetben a lányok edzője férfi. Ifi csapatot edzeni nem a szakma csúcsa, ez a férfi pedig biceg is ráadásul, feltehetően korábbi sportsérülése okán. Kompenzál. És a kompenzáció eszközeként a nőkről kialakított, idejétmúlt sztereotípiák mentén sért durva megjegyzéseivel. Káromkodik, becsmérel. Pozíciójánál fogva létjogosultságát érzi az efféle kirohanásoknak. A film arra hívja fel a figyelmet, hogy az ilyen mentalitás ellen szót kell emelni. 

Sokan számolnak be arról, hogy csak felnőtt korukban, utólag lettek képesek értelmezni a korábbi, elnyomással, előítéletességgel, bántalmazással kapcsolatos tapasztalataikat. Akkor jönnek rá, miért nem volt oké egy edző, egy tanár, egy ismerős viselkedése. Ebben a filmben viszont a főhős, Franci, meglehetősen tudatos. Szerinted mi segít neki abban, hogy szembeszálljon az edzőjével? 

Franciban erős az igazságérzet, vannak elvei, de egy ilyen lázadáshoz nagy adag bátorság is kell. Bátorság ahhoz, hogy kiálljon saját magáért, nem latolgatva a következményeket, az esetleges veszteséget. Akár szembemenve a társakkal, akik ilyen-olyan oknál fogva nem merik hallatni a hangjukat. Hiszem, hogy az ilyen filmek segíthetnek abban, hogy valaki felismerje a környezetében zajló elnyomást, és irányt tud mutatni annak kapcsán, hogy a szótlan tűrés helyett szabad – és kell is – megvédeni magunkat. Mindazonáltal az otthoni környezet, a szülők és a gyerekek közötti nyílt párbeszéd, a bizalom, a biztonság a legalapvetőbb építőkövei annak, hogy a kiskorúak merjék jelezni legalább a hozzájuk legközelebb állóknak, ha a közösségükben hibádzik valami.

A Franciskát alakító Kelemen Hanna nagyon kifejező ebben a szerepben. Hogyan találtátok meg őt, illetve a többi színészt? 

Egy ilyen meghallgatás előtt sokfelé kutatunk. Kelemen Hannát először egy reklámfilmben láttam. Különleges lány, ezer arca van, izgalmas és magával ragadó. Jelenléte a kamera előtt épp olyan természetes, mint az életben. Mindent ért és mindent pontosan játszik. Nagyon örülök annak, hogy találkoztam vele. De nemkülönben a többi lánynak is. Hajdu Lujza, Kepes Hanna és Kovács Korinna is csodálatosak. Főként miattuk vagyok szomorú, hogy a rövidfilmből fejlesztett sorozattervünkhöz nem sikerült gyártót találnunk. Örömmunka lett volna, és hiánypótló a magyar palettán. 

Az egyenlőtlen hatalmi viszonyok, a zaklatás iránti érzékenységünket fokozó #metoo-kampány éppen a filmiparból indult el 2017 áprilisában. Van megosztható élményed arról, hogy neked milyen rendező nőként boldogulni Magyarországon? 

Ha a kérdés arra irányul, hogy volt-e valaha olyan tisztességtelen ajánlat az életemben, aminek kapcsán előrébb juthattam volna a pályán, nem volt ilyen. Sohasem ért hátrány amiatt, hogy nő vagyok. Hiszem, hogy ha nagy akarással és kitartással megyünk az álmunk után, akkor nincs olyan, ami lehetetlen volna. Persze óhatatlan, hogy ez az elán olykor hullámozzék, az élet nem csupa Coelho. Ma Magyarországon rendezőként boldogulni épp olyan, mint maga a boldogulni szó. Azért a boldogság valahogy mégis benne van. 

Min dolgozol most? Milyen terveid vannak a jövőre?

A Filmintézet Inkubátor Programjának keretében fejlesztem Flóra című nagyjátékfilmtervemet. Ez most a legfontosabb. Eszméletlen jó érzés szenvedéllyel dolgozni valamin, világot teremteni és annak a világnak bejárni minden zugát. Arról a varázsról nem is szólva, hogy a cselekményt a saját szándékaim szerint alakíthatom. Különös magány az írás, különös szabadság papírra vetett univerzumokban bolyongani. Nekem az a vágyam, hogy ezekből a történetekből, amiket írok, film szülessen. Erről kell szóljon a jövőm.