Ijesztő hír az űrben rekedt asztronautáról: nem emlékszik, milyen érzés járni

asztronauta-iss.webp
Olvasási idő kb. 2 perc

Még legalább két hónapot a Nemzetközi Űrállomáson (ISS) kell töltenie annak a két asztronautának, akik a Boeing Starliner meghibásodása miatt rekedtek fönn. Az űrhajósok egyikük egykori iskolájának diákjait avatták be nemrég mindennapjaik menetébe.

Különleges élménynek lehettek részesei a múlt héten annak a massachusettsi iskolának a diákjai, ahova Suni Williams járt az 1980-as években. Az űrhajós és társa, Butch Wilmore ugyanis videókonferencián válaszoltak az iskolások kérdéseire. Egyikük arról faggatta őket, hogy milyen érzés állandóan gravitációban létezni. „Mintha úszna vagy repülne az ember” – mondta Williams. 

Az ISS-en nem ülnek az asztronauták

„Olyan régóta vagyok már itt fent, hogy nehezemre esik visszaemlékezni, milyen érzés járni. Nem sétálok, nem ülök, nem fekszem le. Mert nincs rá szükség. Csak becsukom a szemem, és lebegek, ahol vagyok” – magyarázta az asztronauta.

A Starliner meghibásodása miatt ragadtak az ISS-en az asztronauták
A Starliner meghibásodása miatt ragadtak az ISS-en az asztronautákNASA

Tartózkodásuk az ISS-en ugyanis jóval hosszabbra nyúlt az eredetileg tervezettnél. „Meglehetősen sokkoló volt. Arra számítottunk, hogy tovább, körülbelül egy hónapig fog tartani a dolog, de nagyon más ilyen hosszan itt lenni” – mondta Williams arról, hogyan fogadta ennek hírét. Hozzátette: élvezi az életet az űrben, de hatására megváltozott a kapcsolata a családjával.

„Gyakorlatilag minden nap beszélek anyukámmal, de ez azért más kapcsolat, mint amit az elmúlt hónapokban terveztünk.”

Williams és társa, Butch Wilmore kényszertartózkodása a Nemzetközi Űrállomáson immár mintegy hét hónapja tart. Eredetileg mindössze 10 nap lett volna a Boeing Starliner első emberes tesztrepülése, ám a jármű meghibásodása miatt nem tudtak azzal visszatérni. Azóta több terv is született a két asztronauta visszatérésére, ám ezeket rendre el kellett halasztani. A legújabb tervek szerint március végén, április elején hagyhatják el az ISS-t.

Megjelent az új Dívány-könyv!

Bálint Lilla, a Dívány szerzője új könyvében elmeséli, mi történt az irodalom és a művészvilág híres múzsáival a nagy szerelmek elmúlása után.

Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!

hirdetés

 

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek