Ez a 36 cég pusztítja el a Földet

Suhajda Zoltán
GettyImages-1206552687
Olvasási idő kb. 3 perc

Van olyan vállalat, amelyik még az országok rangsorában is a negyedik legnagyobb környezetszennyező a világon.

A világ szén-dioxid-kibocsátásának feléért csupán 36 vállalat felelős – derült ki a Carbon Majors legfrissebb jelentéséből. 

Az elemzés megállapította, hogy az olyan fosszilis energiahordozókkal foglalkozó óriásvállalatok, mint a Saudi Aramco, a Coal India, az ExxonMobil, a Shell és számos kínai vállalat 2023-ban 

több mint 20 milliárd tonna szén-dioxidot bocsátottak ki a levegőbe a szénnel, olajjal és gázzal kapcsolatos tevékenységük során. 

A nagyságrendet jól érzékelteti, hogy ha a Saudi Aramco egy ország lenne, akkor Kína, az Egyesült Államok és India után a negyedik legnagyobb szennyező lenne a világon. Az ExxonMobil pedig körülbelül annyi káros anyag kibocsátásáért felelős, mint Németország, a világ kilencedik legnagyobb szennyezője – írja a jelentés alapján a Guardian. 

A világ szén-dioxid-kibocsátásának feléért 36 vállalat felelős
A világ szén-dioxid-kibocsátásának feléért 36 vállalat felelősBloomberg / Getty Images Hungary

Ráadásul a globális kibocsátás feléért felelős 36 cég közül 25 állami tulajdonban van. Ilyen például a kínai China Energy, az íráni National Iranian Oil Company, az orosz Gazprom és az Adnoc az Egyesült Arab Emírségekből. A 25-ös rangsor tíz cége Kínában, a világ legnagyobb környezetszennyező országban található.

Nem csökkentik a káros anyagok kibocsátását

Bár a számok magukért beszélnek, nem csak pontos képet adnak a legnagyobb szennyezőkről. A Carbon Majors adatait bizonyítékként használták fel az Egyesült Államokban New York és Vermont államokban elfogadott törvények alátámasztására, amelyekkel kártérítést követelnek a fosszilis tüzelőanyagokat gyártó vállalatoktól az éghajlati károkért. 

Egyelőre viszont nem úgy tűnik, hogy a fő szennyezők figyelembe vennék az éghajlatváltozásra gyakorolt hatásukat. Erre utal az, hogy a globálisan kitűzött klímacélok ellenére a világ legnagyobb fosszilis tüzelőanyag-termelőinek egy csoportja jelentősen fokozza a tevékenységét és a kibocsátást.

A klímaváltozás az élet minden területét érinti, becslések szerint 80 millió állás szűnhet meg globálisan 2030-ig a fokozódó hőstressz miatt.

Megjelent az új Dívány-könyv!

Bálint Lilla, a Dívány szerzője új könyvében elmeséli, mi történt az irodalom és a művészvilág híres múzsáival a nagy szerelmek elmúlása után.

Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Ezt olvastad már?
Érdekességek