Nem a szifilisz végzett Leninnel: így ért véget a kommunizmus atyjának élete

lenin évforduló plakát
Olvasási idő kb. 8 perc

Kómába esett, majd magatehetetlenül érte a halál a világ legtöbb áldozatot követelő diktatúrájának megálmodóját, Lenint. Sokáig azt hitték, szifilisz végzett vele, azonban ma már tudjuk, halálának oka egészen másban keresendő.

155 évvel ezelőtt született meg Vlagyimir Iljics Uljanov a Volga menti Szimbirszkben, egy középosztálybeli család gyermekeként. Apja tanárként dolgozott, matematikát és fizikát oktatott nemes ifjaknak. Nyolc gyermeke közül Vlagyimir a harmadik volt a sorban. Szülei a cár támogatói, vérbeli monarchisták voltak, akik szabadságukat a jobbágyfelszabadításnak köszönhették. 

Édesanyjuk korai halált követően - Lenin ekkoriban alig 15 éves volt - a tradicionális neveltetésük ellenére a család fiai egyre szélsőségesebb eszméket kezdtek követni. Lenin idősebb bátyja, Alekszandr a névrokona, Sándor cár ellen szervezkedett diákként Szentpétervárott. Vlagyimir pedig maga mögött hagyta az addig számára fontos ortodox egyházat, és a kazanyi egyetem jogi karára ment tanulni. Eddigre bátyját, aki egy merényletkísérletbe is belekeveredett, felakasztották. 

Korán bekapcsolódott a politikába Lenin, munkássága évtizedekre meghatározta Európa történelmét
Korán bekapcsolódott a politikába Lenin, munkássága évtizedekre meghatározta Európa történelmétFortepan / MHSZ

Jogásznak tanult, de kicsapták, mert tüntetett

Testvére politikai elköteleződése rá is hatott, egyetemista korában csatlakozott a reakciós diákszervezetekhez, majd tevékenységük miatt a rendőrség Lenint is letartóztatta. Kicsapták az intézményből, és a család tatárföldi nyári üdülőjébe száműzték. Magánúton végezte el végül a szentpétervári jogi egyetemet, a szélsőséges eszmék iránti vonzalma ekkor sem szakadt meg. Először egy év börtönre, majd szabadulását követően 3 évre Szibériába száműzték az Oroszországi Szociáldemokrata Munkáspárt más tagjaival egyetemben. Ekkor emigrált későbbi szerelmével, Nagyezsda Krupszkajával együtt nyugatra.

Svájcban, Németországban és Angliában is élt ekkoriban, ott-tartózkodása idején komoly szerepet vállalt a pártszervezési feladatokban is, szerkesztette a párt lapját, lefordította Marx és Engels műveit oroszra. 

Ekkoriban kezdte el a Lenin nevet használni, melyet a Léna folyó ihletett.

A megfelelő oldalra állt a politikában

1903-ban, Londonban, az Oroszországi Szociáldemokrata Munkáspárt második kongresszusán kettészakadt a párt. A jelen lévő Lenin a többség, azaz a bolsevikok oldalára állt, új pártlapot hozott létre. Nem sokkal később, 1905-ben a Téli Palota előtt egy félreértelmezett parancsnak köszönhetően a tüntető tömegbe lőtt a palota őrsége. Az egyre puskaporosabb hangulatban Lenin is meglátta a lehetőséget, és szorgalmazta, hogy az emigráns oroszok is kapcsolódjanak be az eseményekbe. A forradalmat követően rövid időre visszatért, azonban a politikai viszonyok gyors helyreállása miatt nem volt maradása, ismét Svájcba utazott.

Lenin kultusza Oroszországban máig megmaradt
Lenin kultusza Oroszországban máig megmaradtINDEX

Saját eszmerendszert alkotott

Ezt még a bolsevikok jelentős része is ellenezte, azonban Lenin gondolkodásmódját már nem a marxizmus, hanem az eszer gondolatok, egyfajta szociálforradalmár tézisek határozták meg. Végül hatalomra kerülését is ezeknek köszönhette. A párt következő nagygyűlésén lefektették a később már marxizmus-leninizmus néven ismertté vált politikai ideológia alapjait.

Európát járva több nagyvárosban is élt egy ideig, az első világháború kitörésekor például éppen Krakkóban volt. A lengyel város akkoriban az Osztrák-Magyar Monarchiához tartozott. Mivel Lenin orosz állampolgár volt, szinte azonnal internálták. Amikor kiderült, hogy valójában a cárellenes politika miatt tartózkodik hazájától távol, elengedték, és visszatérhetett Svájcba.

Neki szerencséje volt, azonban akik sorsáról döntöttek, valószínűleg nem is sejtették, hogy egyetlen pecsét egy utazási engedélyre hogyan forgatja majd fel egész Európa további történetét, miként szüntet meg dinasztiákat, és okozza majd - ha közvetve is - 100 millió ember halálát, és a mai napig működő diktatúrák sorozatát. 

Meglovagolta a háborút

Lenin annak ellenére nem hagyott fel agitációjával, hogy szerencsésen megmenekült, úgy vélte, hogy a háborút egyfajta polgárháborúvá kellene alakítani, mely felszámolja az osztálykülönbségeket. Eszerint a munkásosztálynak szövetségre kell lépnie a parasztsággal, hogy a burzsoázia hatalmát megdönthessék. Ahogy az később a Romanov-dinasztia felszámolása során kiderült, ötlete sikeresnek bizonyult hazájában, és nagy követőbázisra lelt vele. 

Évekbe telt, mire a bolsevikok megszilárdították hatalmukat
Évekbe telt, mire a bolsevikok megszilárdították hatalmukatPhotoQuest / Getty Images Hungary

Legfőbb támogatója párja, Nagyezsda volt, akit emigrációba vonulása során el is vett feleségül. A feleségéről forradalmár körökben az a hír járta, hogy nála kevés okosabb asszonyt hordott hátán a föld, szilárd háttérbázist biztosított férjének a legnehezebb pillanatokban is. Nem volt szép, annál inkább kitartó, hűséges és megbocsátó. Még akkor is, amikor Lenin már nem tekintett rá nőként

Nem csak a népének élt Lenin

Mivel hosszú évtizedekig az a hír járta, hogy Lenin szifiliszben hunyt el, fontos, hogy politikai munkássága mellett kitérjünk magánéletére is. A kommunizmus alapító atyja ugyanis asszonyával ellentétben nem volt hűséges férj. Párizsi tartózkodásuk során megismerkedett egy elegáns, előkelő, francia-skót származású hölggyel, Inessa Armanddal.

„Őrült vágy fűtött, hogy közeledjek hozzád” - írta Inessa az első találkozásukról.

Az asszony férje, a gazdag francia mágnás, Alexander Armand volt, ám gyermekeik születését követően akkor 19 éves sógorával is viszonyt kezdett, gyermeket is szült neki. Miután Lenint megismerte, hamarosan hozzájuk is költözött, és hárman éltek együtt. Nagyezsda külön hálószobában lakott, és ahelyett hogy vetélytársként tekintett volna a fiatalos, szép és lelkes új asszonyra, barátság alakult ki köztük.

Abban is egyetértettek, hogy Lenin politikai tevékenységét támogatják.

Nem tartották szépnek, de odáig voltak érte a nők
Nem tartották szépnek, de odáig voltak érte a nőkRoberto Machado Noa / Getty Images Hungary

Szeretője halálába roppant bele Lenin

1917 tavaszán mindkét nő ott ült a Németországból Svédországon át Oroszországba tartó vonaton, mellyel az orosz emigránsok végleg hazatérhettek szülőföldjükre, hogy a forradalom lángját fellobbantsák. A forradalom véres időszakát követően Lenin mindkét asszonya fontos pozícióba került: a feleség az oktatási bizottság elnöke, majd miniszter lett. Szeretője a szovjet végrehajtó bizottság tagjává vált. Inessa a Kremllel szemben kapott lakást, privát telefonvonalat a bolsevikok vezetőjéhez, és továbbra is támogatta mindenben. Három évvel később, egy szanatóriumban elkapta a kolerát, és minden segítség ellenére elhunyt. A Kreml falába temették.

Halálának hírére Lenin összeroppant. 1921-ben agyvérzést kapott. 1924. január 21-én, két másik szélütést követően a már magatehetetlen Lenin kómába esett, majd meghalt. Halálát másnap jelentették be.

Bár a pletykák szerint szifilisz okozta leépülését, a hivatalos verzió szerint az agyvérzések és a megterhelés okozta halálát. De vannak, akik úgy vélik, végrendeletének tartalma okozta halálát. Lenin titkárnője, aki utolsó sorait papírra vetette, Sztálin felesége volt. A végrendeletben pedig politikai örökösként nem férje, hanem Torckij neve szerepelt...

Ha kíváncsi vagy, miként válhatott Sztálin bűnözőből politikai vezetővé, ezt a cikkünket ajánljuk neked.

Megjelent az új Dívány-könyv!

Bálint Lilla, a Dívány szerzője új könyvében elmeséli, mi történt az irodalom és a művészvilág híres múzsáival a nagy szerelmek elmúlása után.

Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek