A közismert szólásmondás Bárdosi Vilmos nyelvész szerint a két világháború közötti időszakból ered, amikor a katonatisztek gyakran házasodtak be vagyonos dzsentricsaládokba, így meglehetősen jó anyagi körülmények között, viszonylag gondtalanul élhették világukat: ehhez az életmódhoz hozzátartoztak a bőséges pénzköltéssel járó kalandok, ugyanúgy, mint a pénzügyekben való nagyvonalúság, lovagiasság.
Fabinyi József hadtörténész ugyanakkor másként magyarázza a szólás eredetét: ha egy katonatiszt eladósodott, képtelen volt törleszteni tartozásait, és a dolgot megneszelte a parancsnoka, az ügy tiszti gyűlés vagy becsületügyi választmány elé került, ahol kötelezték őt adóssága záros határidőn belüli rendezésére. Szerencsés esetben szülei vagy a tiszti takarékegylet megsegítette a bajba jutott illetőt, ilyenkor fizetett, mint egy katonatiszt; ellenkező esetben viszont kizárták a hadseregből, és új hivatás után nézhetett.
Egy harmadik elmélet szerint a szófordulat eredete régebbre, a 19. századra nyúlik vissza, amikor a katonai alakulatok városról városra vándoroltak: a tisztek gyakran a helyi előkelőségeknél – akik számára nagy megtiszteltetést jelentett ideiglenes otthont nyújtani a honvédeknek – kaptak szállást, esténként pedig stresszoldás céljából nagy mulatozásokat, estélyeket rendeztek, ahol két kézzel szórták a pénzt, ugyanakkor gyakran kifizetetlen számlák tömegét hagyták maguk mögött.
Szófejtő sorozatunkban jól ismert szólásmondások nyomába eredünk. Ha érdekel egy-egy szó, kifejezés vagy szólás eredete, olvasd el sorozatunk előző részeit is!
Megjelent az új Dívány-könyv!
A Dívány magazin új kötetével egy igazi 20. századi kalandozásra hívunk. Tarts velünk és ismerd meg a múlt századi Magyarországot 42 emberi történeten keresztül!
Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!
hirdetés
