Rejtélyes jeleket észleltek a januári repülőgép-szerencsétlenség helyszínén

Suhajda Zoltán
repulo hamis riasztas
Olvasási idő kb. 2 perc

A pilótákat arra figyelmeztette a rendszer, hogy ütközés veszélye fenyegeti őket, pedig a valóságban semmi ilyesmiről nem volt szó.

Mivel a légi ütközésre vonatkozó, hamis figyelmeztetéseket a washingtoni Ronald Reagan repülőtér közelében kapta több utasszállító a hétvégén, nagyon komolyan veszik a jelenség kivizsgálását, hiszen a közelmúltban több tucat ember vesztette életét itt egy helikopter és egy utasszállító ütközésekor.

A téves riasztások nem példa nélküliek, de most rövid idő alatt sok fordult elő, ráadásul csupán kilométerekre attól a helyszíntől, ahol január végén a levegőben összeütközött egy utasszállító repülőgép és a katonai helikopter 67 ember halálát okozva – írja a CNN

A hamis riasztásokat leszállni készülő repülőgépek pilótái kapták
A hamis riasztásokat leszállni készülő repülőgépek pilótái kaptákJohn Coletti / Getty Images Hungary

Szombaton több repülőgép személyzete jelentette, hogy az ütközések elkerülésére szolgáló rendszer egy másik közelben tartózkodó gépet jelzett, de valójában semmi sem volt ott. Az amerikai Szövetségi Légügyi Hivatal vizsgálja az eseteket, és közölte, hogy néhány pilóta a riasztás miatt inkább megszakította a leszállást. 

Volt olyan kapitány, aki körülbelül 365 méteres magasságon repülve olyan figyelmeztetést kapott, hogy egy másik gép egyenesen rájuk zuhant – szerencsére a valóságban nem történt ilyen. 

A légi ütközéseket elhárító jelzőrendszer (TCAS) a földi irányítástól függetlenül működik. Az adatok alapján figyeli a repülőgépek mozgását, és ha potenciális ütközést  észlel, pontos manővereket ad a pilótáknak, hogy elkerüljék a szerencsétlenséget. 

A rádiójeleket használó rendszerben előfordulhatnak téves jelzések, főként a leszálláshoz közeledő gépek és az alacsony magasság miatt, de az nagyon szokatlan, hogy ilyen rövid idő alatt ennyi repülőgép kapott fals riasztást. 

Mint arról beszámoltunk, január 29-én helyi idő szerint este kilenc óra előtt egy Bombardier CRJ700-as utasszállító összeütközött a levegőben egy gyakorlatozó H-60 (Black Hawk) katonai helikopterrel Washingtonban, a Potomac folyó felett. Senki nem élte túl a balesetet, 67 ember vesztette életét. 

Megjelent az új Dívány-könyv!

Bálint Lilla, a Dívány szerzője új könyvében elmeséli, mi történt az irodalom és a művészvilág híres múzsáival a nagy szerelmek elmúlása után.

Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Ezt olvastad már?
Érdekességek