A legnépszerűbb egyéjszakás kaland 20 éve

Olvasási idő kb. 3 perc

A címben szereplő megállapítás nem véletlenül kapcsolódik Lőrincz Tamás olimpiai bajnok birkózóhoz, ő ugyanis a 20. alkalommal megrendezésre kerülő Múzeumok Éjszakája egyik népszerűsítője.

A Múzeumok Éjszakája az ország legnagyobb kulturális programjaként 2019-ben mintegy 400 000 látogatót vonzott. Azóta újra kiszabadulhattunk a karanténszériákból, így június 25-én szombaton délutántól éjfélig olyan csodálatos helyekre juthatunk el végre élőben, mint például a közel 5 hónapja megnyílt Magyar Zene Háza vagy az eseménysorozatban országosan részt vevő 431 intézmény bármelyike. Idén kiemelt szerep jut Szolnok városának és környékének, amely nagy szeretettel és gazdag kulturális kínálattal várja az odalátogatókat.

Mindezt kedvezményes árú belépőkkel segítik: 6 éves korig egyáltalán nem kell fizetni, 18 éves korig személyenként 1000 forintot, míg a tejes árú felnőttbelépő, azaz karszalag, amely a rendezvényhez csatlakozó 431 intézménybe belépést biztosít, 2200 forintba kerül.

A Magyar Zene Háza idén koncertekkel csatlakozik a Múzeumok Éjszakája programjaihoz
Fotó: sndr / Getty Images Hungary

Budapesten a múzeumok között külön erre a célra buszjáratokat fognak üzembe helyezni, amelyeket ezzel a karszalaggal szintén ingyen lehet igénybe venni.

Újragombolt hagyományok

A kerek születésnapját ünneplő esemény mottója: „újragombolt hagyományok”, amivel a szervezők célja ráirányítani mindenki figyelmét arra, hogy

a kultúra nem valami avítt, beporosodott, múltbéli fogalom, a kulturális önazonosság igenis trendi.

Fejlett múzeumhálózatunk és rangos kulturális intézményeink tehát koncertekkel, speciálisan a programra szabott tárlatvezetésekkel, interaktív eseményekkel és családi programokkal készülnek az alkalomra, hogy a múzeumokban az ember valóban érezhesse a múzsa jelenlétét, ugyanakkor 

a mai kor szellemének megfelelően, interaktív élmények átélésével tehesse mindenki magának egyedivé és felejthetetlenné az élményt.

Igazi ünnep ugyanis, amikor egy kellemes nyári éjszakán a város megelevenedik, és kisebb „emberhömpölyök” kalandoznak egyik intézmény sziporkázó programjából a másikba, pizsamaosztásig.

Szolnok az ország kulturális vérkeringésében

A rendezvény országos, a főváros mellett még rengeteg helyen áldozhatnak a műkedvelők a kultúra oltárán, közöttük is idén kiemelt szerep jut Szolnok városának. Szalay Ferenc, Szolnok Megyei Jogú Város polgármestere nemcsak hogy nagy kedvet csinált beharangozójában a számos szolnoki programon való részvételhez, de arról is biztosított, hogy az ország közepén lévő város arra törekszik, fontos tényezővé váljék az ország vérkeringésében. Ehhez jelentős lépés, hogy egy ilyen nagyszabású kulturális eseményen megmutassák, mi mindent nyújtanak. A kínálatban szerepelnek például az 1542-ben törökök által felhúzott fahíd cölöpjei az 1962-ben emelt új Tisza-híd pillérei mellett, II. világháborús, tragikus kimenetelű bombázás kapcsán létesített és ma is „üzemképes” komplex légóépület, a honvédelmi repülés minden hazai eszközét felsorakoztató Repülőmúzeum, illetve a méltán híres Művésztelep, hogy csak párat említsünk a gazdag kínálatból.

Csak egy kis ízelítő a repertoárból
Fotó: Jozsef Soos / Getty Images Hungary

Az esemény arca

Mint minden rangos eseménynek, így a 20. Múzeumok Éjszakájának is van egy olyan illusztris példakép arca, akire sokan felnéznek, akit sokat csodálnak és követnek, tiszteletre méltó teljesítménye alapján pedig véleménye sokaknak mértékadó. Nem is nagyon eshetett volna a választás jobb emberre, mint Lőrincz Tamás olimpiai, világ- és négyszeres Európa-bajnok kötöttfogású birkózóra, aki szemmel láthatóan boldogan és lelkesen tesz eleget a kultúrát népszerűsítő felkérésnek.

Lőrincz Tamás, az esemény szóvivője és népszerűsítője
Fotó: Adam Nurkiewicz / Getty Images Hungary

Személye pedig elválaszthatatlanul a kultúra részévé teszi a sportot, a sport részévé pedig a kultúrát. A rendkívül közvetlen és tiszteletre méltó sportember már tavasszal jelen volt jó néhány, a programban részt vevő múzeum tárlatvezetésén, hogy időben tájékozódjon és tapasztalatot szerezzen személyesen is mindarról, amit képvisel majd. Látogatásainak egy részéről rövid filmecske is készült, amelynek kapcsán mosolyogva anekdotázott az olimpikon. A rendezvényre való felkészülés ugyanis betekintést engedett neki nyerni a vasút rejtelmeibe is, s így módjában állt olyan részleteket kideríteni, amelyek gyerekkora óta foglalkoztatták a többgenerációs mozdonyvezető-családban felnőtt bajnokot, de otthon sosem mert megkérdezni.

Ebből is jól látszik, a kellemes szórakozás mellett mennyi mindent megtudhatunk a kultúra kapcsán a világról, szűkebb és tágabb környezetünkről, valamint önmagunkról.

Dogz fesztivál

Jön a DOGZ Fesztivál: te ott leszel?

Május elsején minden eddiginél nagyobb területen várja a kutyásokat és a leendő kutyásokat a DOGZ Fesztivál a Városligetben: közösségi élményt, szórakoztató és szakmai programokat egyaránt kínál az esemény. Falkaséták, kutyás futás és vándor vurstli is várnak a fesztiválon, amelyre a helyszínen levásárolható, 1000 forintos belépő megváltása mellett léphetsz be. Emellé még ajándék is jár! Ugye találkozunk?

A regisztrációt és a programot ezen a linken találod.

hirdetés

Molnár-Zolnay Fruzsina
Molnár-Zolnay Fruzsina
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Önidő

Ilyen ruhát még nem láttál: Sármán Nóra hétkilós estélyit alkotott LEGO-kockákból

Sármán Nóra egy olyan különleges ruhát alkotott meg, amelynek látványos díszítését több ezer LEGO-elem adja. Az egyedi kreációhoz összesen mintegy 12 ezer alkatrészt használtak fel, a ruhára pedig közel 800 virág került fel kézzel, egyenként rögzítve. A romantikus hangulatú, tavaszi rétet idéző darab egyszerre hat szoborszerű műalkotásként és valódi couture ruhaként.

Önidő

Ezért nem tudsz új barátokat szerezni

A felnőttkori elmagányosodás korunk egyik legsúlyosabb problémája: az utóbbi évtizedekben megnégyszereződött a barátok nélküli felnőttek száma. Tudatos hozzáállással azonban bárki sikeresen újraépítheti megcsappant szociális hálóját.

Életem

Hetekkel tovább marad friss a gyümölcs ettől a három hétköznapi anyagtól

A gyümölcsök alapos megmosása alapvető, ám nem biztos, hogy a csap alatti, sima vizes öblítés minden esetben elég a növényvédőszer-maradványok eltávolítására. Emellett az is állandó gond, hogy a termések otthoni körülmények között gyorsan elvesztik frissességüket. Mindkét problémára megoldást jelenthet három olcsó, hétköznapi anyag: a keményítő, a vas és a csersav.

Életem

Ezért nem tudod soha kipihenni magad a szabadságod alatt

Ismerős lehet az érzés, hogy hiába vagy végre szabadságon, mégsem tudsz igazán kikapcsolni. Hiába nincs meeting, határidő vagy e-mail, a fejedben valahogy mégis tovább pörög a munka. Ennek oka az, hogy tartós stressz után az idegrendszer nem áll vissza azonnal nyugalmi állapotba.

Életem

Ha nem akarsz sokat porszívózni, ilyen kutyákat válassz

Egyre többen keresnek olyan kutyafajtát, amelyik nem vedlik, akár egy allergiás családtag, akár a tisztább környezet iránti vágy miatt. Bár teljesen vedlésmentes kutyus nem létezik, ezzel a 7 fajtával megkímélheted magad a napi takarítástól.

Mindennapi

Bármikor megismétlődhet a solymári eset: ezekre a fegyverekre nem kell engedély

Kedden egy 71 éves férfi engedély nélkül tartható légpisztolyával véletlenül belőtt a solymári Kék Óvoda ablakán galambvadászat közben, a lövedék az alvó kisgyerekek között csapódott a falba. A rendőrség a férfit pár órán belül elfogta, és súlyos testi sértés kísérlete miatt indított ellene eljárást, mivel a leadott lövés akár szemkilövésre is alkalmas lett volna. Az eset kapcsán megnéztük, milyen fegyverek tarthatók engedély nélkül Magyaroszágon.

Életem

Lehet, hogy a te családodról is jelentettek: ez derülhet ki az ügynökaktákból

Az „ügynökakták” szó úgy él a közbeszédben, mintha valahol létezne egyetlen nagy, titkos lista, amelyből egyszer majd kiderül, kik működtek együtt a kommunista rendszerrel, ki volt besúgó és ki nem. Az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára szerint nem egyszerűen listákról van szó, hanem az egykori állambiztonság teljesebb iratvilágáról, hálózati, operatív, megfigyelési, nyilvántartási és más iratokról.