Kötelesek vagyunk-e fejlődni, és ettől boldogabbak leszünk-e? – Beszélgetések a filozófussal

Ha bárkitől megkérdeznénk, boldog akar-e lenni, valószínűleg igennel felelne. Ha azt is megkérdeznénk, kinek mit jelent a boldogság, sokféle választ kapnánk – talán annyifélét, ahányan válaszolnak. Hogy lehet ez? Mindenkinek mást jelent, vagy meghatározható általánosan is a boldogság? Pillanatnyi állapot csak, ami jön és elmúlik, vagy folyamatosan fenntartható? Ilyen kérdések kavarogtak a fejemben, amikor a következő beszélgetésünkre készültem Török-Szabó Balázs filozófussal.

Mióta foglalkoztatja az embereket a boldogság keresése és elérése?

Talán az emberrel egyidős az a törekvés, hogy az életét megváltoztassa, fejlessze, akár a túlélése, akár a kényelme, akár más célok elérése érdekében. Emiatt számos filozófus munkásságában is megjelenik, mindig is foglalkoztatta a gondolkodókat a boldogság kérdése.

Az már a múltkori beszélgetésünkből kiderült, hogy a gondolkodás története több ezer éves folyamat, de mégis, ki tudnál emelni néhány gondolatot, hogy mikor mit mondtak erről a témáról?

Most egy kicsit nehéz helyzetbe kerültem. Egyrészt azért, mert nem lenne igazságos bárkit is kiemelni vagy kihagyni egy ilyen nagy ívű folyamatból, aminek minden eleme fontos, másrészt pedig néhány mondatban nem adható át egy-egy gondolatmenet, amiben emberek sokévnyi munkája fekszik. Ha a teljes képet bemutatni nem is fogom tudni, de érintsünk néhányat közülük. A téma végigkíséri a filozófia történetét, onnan indítva, hogy egyáltalán létezik-e a boldogság, odáig, hogy ha igen, hogyan lehet azt elérni.

Azt érdemes tudni, hogy a keleti és nyugati gondolkodók más utat jártak be a témával kapcsolatban, de ahogy látni lehet majd, akadnak hasonlóságok. Mindkét gondolkodásban már az ókorban felbukkan a boldogság fogalma, bár valószínűleg eltérő jelentéssel. Konfuciusztól a Lun jüben, a Beszélgetések és mondások gyűjteményében olvashatunk útmutatásokat, tanításokat ezzel kapcsolatban. Egy rövid idézetet hoznék fel belőle: „A tudás birtokában levő boldogan él.” A tudás itt az alapvető erények gyakorlását jelenthette, amelyek Konfuciusz számára az emberség, becsületesség, illendőség, bölcsesség és a lojalitás voltak.

Bizonyos hasonlóság felfedezhető ezzel nyugaton is, az ókori görög kultúrában. Bár vitatott volt, hogy melyek a legfontosabb erények, mik tekinthetők kiválóságnak (areté), abban sok gondolkodó egyetértett, hogy a boldogság azok gyakorlásával érhető el. Szókratész úgy tartotta, hogy az erények a lélekhez tartoznak, és Konfuciuszhoz hasonlóan a tudás nála is fontos szerepet töltött be, hiszen azt állította, hogy aki tud, az jó ember. Számára a boldogság (eudaimónia) a lélek rendje és harmóniája, amihez úgy tudunk eljutni, ha belátás és értelem uralkodik az életünkben, míg a tudatlanság boldogtalansághoz vezet, mert így felborul az egyensúly, vagy létre sem jön.

A hedonisták az érzéki élvezeteket, a gyönyörök hajszolását gondolták a boldogság forrásának, míg a sztoikusoknál ugyancsak az erények szerinti élet volt a központban, ők az élet jó lefolyását tekintették boldogságnak, amiben semmilyen indulat nem zavar. Szerintük az ember alapvető célja a természettel összhangban élni.

A középkorban nyugaton több mint ezer éven át volt meghatározó nézet, hogy a boldogság Isten keresésével és szolgálatával érhető el. Aquinói Szent Tamás az ember legfőbb céljának tekintette a boldogságot (beatitudo), a korábban, főleg Arisztotelész által megfogalmazott erények mellett nála megjelent a hit, a remény és a szeretet is.

A 17. századból John Locke-tól azt emelném ki, hogy mivel az ember értelmes és tudással bíró lény, így képes törekedni bizonyos célok elérésére, és tennie kell a saját boldogságáért. A 18. században megjelenik az utilitarizmus, amely szerint az emberek célja a lehető legnagyobb boldogság a lehető legtöbb ember számára. Itt már nagy hangsúlyt kap az is, hogy az egyének boldogsága az emberek összessége számára is jó, vagyis összefügg a társadalom egészével. John Stuart Mill nevét pedig azért emelném ki a 19. századból, mert nála megjelenik, hogy a boldogságban nemcsak a gyönyör mennyisége, de a minősége is lényeges tényező. Biztosan lehetett volna más úton is megközelíteni, más gondolatokat kiemelni és más személyeket megnevezni, de talán sikerült bemutatni, hogy milyen fontos része az emberi gondolkodás történelmének a boldogság.

Ennek alapján, ha jól értem, a boldogságot úgy érhetjük el, ha bizonyos erényekről elmélkedünk?

Itt nemcsak arról van szó, hogy elmélkedünk, gondolkodunk róluk, hanem ezek egyfajta alapvető értékrendet mutatnak számunkra, amik irányadók lehetnek egész életünkben. Ez egyfajta életvitelt, vagyis folyamatos gyakorlatot jelent. Ez alapján ha az igazmondást vagy a bátorságot tekintjük erénynek, nem elég gondolkodni ezekről, hanem igazat is kell mondani, bátornak is kell lenni, és ehhez érteni is szükséges, mit jelentenek ezek. Az a lehetőség, hogy így éljünk, nem csak a múltban volt meg, most is adva van számunkra, hiszen akár a hit, akár a szeretet, a bölcsesség, a tudás, a mértékletesség vagy bármelyik másik erény most is elérhető, vagy éppen már része az életünknek, választhatjuk bármelyiket az életünk alapjának, irányának.

Igen, választhatjuk, de valahogy mintha mégsem ez volna a jellemző. Ez túl nehéznek tűnik, helyette inkább mintha könnyen megvalósítható recepteket, instant megoldásokat keresnénk a boldogságra. Mi lehet ennek az oka?

Ahogy meg is fogalmaztad, valószínűleg pont a nehézsége az, ami miatt talán kevesebben választják ezt az utat. Az erények szerinti élet, az, hogy kitartunk egy értékrend mellett, az sok nehézséggel jár. Folyamatos odafigyelést igényel, sok gyakorlást, tanulást, önfegyelmet, elhivatottságot, sok-sok munkát, kitartást. Ez egy fejlődési folyamat, amelynek során előfordul, hogy valami nem sikerül elsőre, hogy kudarcként éljük meg a próbálkozásokat, sokszor jár kényelmetlenséggel és gyakran egyáltalán nem gyors vagy könnyű.

Ha ez a folyamat ennyire nehéz, valóban boldogsághoz vezethet-e? 

A kérdés talán az, hogy mit nevezünk boldogságnak. Tekinthetjük állapotnak, amit a legtöbben az örömmel azonosítanak, vagy tekinthetjük elérendő célnak is, amit kitűzhetünk a magunk számára, ami felé törekedhetünk és elérése sikerélményt ad. Valamint van az a megközelítés is, ami szerint a boldognak nevezett élet egyfajta folytonos gyakorlat, amelynek során folyamatosan törekszünk a kitűzött céljaink elérésére, és ennek ugyanúgy része a célhoz vezető út, mint maga a cél. Ebben örömök, sikerek, kudarcok és nehézségek egyaránt helyet kapnak, és benne van a folyamatos fejlődés lehetősége.

És vajon megéri ez utóbbit választani?

Azt érdemes látni, hogy a kérdésedben már megjelenik egy szempont, ami szerint vannak dolgok, amiket megéri csinálni, és vannak, amiket nem. Ez egy nagyon hasznos felfogás lehet, az üzleti életben talán az egyik legfontosabb és legmeghatározóbb. Azonban az említett gondolkodók közül azok, akik azt vallották, hogy az erényes élet vezet a boldogsághoz, egyszerűen egy másfajta értékrendet követtek, számukra egyáltalán nem volt szempont az, hogy megéri-e, vagy sem.

A filozófia miben tud segíteni?

A filozófia önmagában nem tud segíteni, viszont ha valaki kitartóan, odaadóan és helyesen használja az eszközeit, akkor egészen hatékonyan képes eredményekre jutni. Így például tisztázhatjuk a magunk számára, hogy mi az, amit akarunk, hogy ami felé haladunk, az tényleg boldogságot jelent-e számunkra, felismerhetjük a különböző módszerek közti különbségeket, tanulhatunk mások hibáiból vagy megszerzett ismereteiből, vagy akár kialakíthatjuk a saját boldogságfogalmunkat. A lépéseket valószínűleg önállóan kell megtennünk, a saját munkánk szükséges hozzá, de a filozófia eszköztára, módszerei és ismeretei nagy segítségünkre tudnak lenni benne.

Sok különböző tudományos álláspontról is lehet olvasni a témával kapcsolatban. Az egyik legáltalánosabban elterjedt meghatározás alapján a boldogság nem más, mint egy biokémiai hatás a szervezetünkben. Ha bizonyos ingerek érnek, ha az ösztöneink ki vannak elégítve, akkor a megfelelő hormonok a megfelelő arányban elöntik a vérünket és az általuk kiváltott fizikai érzet az, amit boldogságnak hívunk. Ha ezen elgondolkozom, bennem kétségeket támaszt az, hogy tényleg csak fizikai reakcióról van-e szó. Tényleg csak ennyi volna az ember?

Ez a kérdés ugyancsak sokakat foglalkoztat, nézzük meg! A boldogság valóban tekinthető fizikai állapotnak is, a kérdés itt az lehet, hogy rajtunk múlik-e, hogy ez bekövetkezik, vagy tőlünk bizonyos értelemben függetlenül történik meg velünk. Az utóbbi esetben a boldogság időnként ránk tör, majd elmúlik, aszerint, hogy a világ hogyan változik és annak hatásai hogyan érnek bennünket, és nem tudjuk ezt befolyásolni. A másik variáció az, hogy ezt a hatást tudatosan érjük el. Ebben az esetben biztosan többek vagyunk a fizikai mivoltunknál, hiszen van valami, ami irányítani tudja azt, valami, aminek része a fizikai szint is, de mintha túlmutatna rajta. Ez az, ami miatt képesek lehetünk meghozni olyan döntéseket, amelyek nem közvetlenül nekünk kedveznek, amelyekkel felülemelkedhetünk a fizikai mivoltunkon.

Ez a gyakorlatban azt is jelenti, hogy a bennünk zajló biokémiai változásokra is hatással lehetünk?

Gondoljunk bele, folyamatosan hatással is vagyunk, azzal, hogy mi döntjük el, mit eszünk, mennyit alszunk, milyen zenét hallgatunk, hogy milyen tárgyakkal és gondolatokkal vesszük körbe magunkat. És azzal is, ahogy a minket körülvevő dolgokhoz, emberekhez, a világhoz, önmagunkhoz viszonyulunk. De legfőképp azzal, hogy mik a vágyaink, és hogy haladunk-e feléjük, elérjük-e azokat. Mindezekben talán a döntés a kulcs.

Ahogy a korábban idézett gondolkodók elméleteiből is kitűnhet, az embernek értelménél fogva vannak olyan lehetőségei, amik kiemelik a többi élőlény közül. Sőt, bizonyos filozófusok, például Immanuel Kant szerint ezek nem csupán lehetőségek, de kötelességek is. A döntés is ilyen képesség, de képesek vagyunk gondolkodni is, képesek vagyunk tudatosan változtatni, vagyis fejlődni, és arra, hogy létrehozzunk vagy felismerjünk értékrendeket, erényeket. És képesek vagyunk ezek mentén élni. Arra is képesek vagyunk, hogy önmagunkon túlmutató dolgokért tegyünk, amiben nemcsak a saját jóllétünket tartjuk szem előtt, hanem azt is, hogy kapcsolatban vagyunk másokkal és a környezetünkkel, hatással vagyunk egymásra – ami egyébként szintén lehet egy értékrend alapja.

A boldogság ugyancsak egy olyan fogalom, amit az ember hozott létre, és sokan a legfőbb elérendő célként tekintik, amiért sok mindent megtesznek, amire sokan felteszik az egész életüket. A döntés tehát rajtunk áll. Ha akarjuk, tekinthetjük a boldogságot örömnek, sikerrel kecsegtető célnak vagy értékek mentén élt életnek, benne folyamatos fejlődéssel és mindennel, ami ezzel jár, és tekinthetjük kötelességnek is a folytonos törekvés felé. De azon érdemes elgondolkodni, hogy vajon megkerülhetők-e az erények, és figyelmen kívül hagyhatjuk-e mindazt, ami kiemel minket az élőlények közül, csak azért, mert nehéz.