Ennyit ér a közösségi média tiltása – kutatók elemezték az ausztrál szabályok hatásait

Kisfiú döbbent arcot vég és befogja a képernyőt néző kislány szemét
Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Ausztráliában a világon elsőként tiltották meg a 16 év alattiak közösségimédia-használatát. A tiltás azonban nem bizonyult hatékonynak, és nem mutatható ki egyértelműen sem pozitív, sem negatív hatás a gyerekek jóllétére.

A közösségimédia-platformok jelentős hatással lehetnek a gyerekek jóllétére és mentális egészségére. Több szakember szerint nem lenne szabad engedni a 16 év alattiak számára ezeknek a platformoknak a használatát – írja a hvg.hu.

Tiltás, kevés hatással

Ausztrália volt az első ország, amely nemcsak beszélt a szigorításról, hanem be is vezette: a 16 év alattiakat elvileg kitiltotta a közösségimédia-platformokról. A döntés már akkor is vegyes fogadtatásban részesült, a hatások pedig messze nem hozták az elvárt eredményeket.

Fiatalok ülnek egymás mellett a mobiljukat nyomkodva
A közösségi média mentálisan megterheli a fiatalokat
Fotó: Maskot / Getty Images Hungary

A Molly Rose Foundation – egy gyermekvédelmi célú jótékonysági szervezet – kutatást készített a témában. A vizsgálatba 1050, 12–15 év közötti ausztrál fiatalt vontak be. Az eredmények szerint a megkérdezettek 61%-a a tiltás ellenére továbbra is használ közösségi médiát.

Kiderült az is, hogy a gyerekek könnyen meg tudják kerülni a korlátozásokat. A kutatás szerint a tiltásnak nem volt kimutathatóan jelentős pozitív vagy negatív hatása a kiskorúak jóllétére.

A szabályozás kapcsán az ausztrál kormány a platformokat is vizsgálta – többek között a Facebookot, az Instagramot és a TikTokot – annak érdekében, hogy megfelelően betartatják-e a korlátozásokat.

Komoly mentális terhelést jelenthet

Az, hogy a közösségi média jelentős mentális terhelést okozhat, sok szakember szerint nem kérdéses. Ezeken a platformokon a felhasználók gyakran kontrollálatlan, anonim visszajelzésekkel találkoznak, ami önértékelési problémákhoz vezethet.

Számos kutatás kimutatott statisztikai összefüggést a közösségi média használata és az alacsonyabb önértékelés, a depressziós tünetek, valamint az öngyilkossági gondolatok gyakoribb előfordulása között. Ugyanakkor fontos kiemelni, hogy ezek az összefüggések nem minden esetben egyértelműek, és nem minden felhasználóra igazak.

Ha hasznosnak találtad ezt a cikket, olvasd el azt is hogy milyen szigorú szabályokat hozott több európai ország is.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Scheftsik Tamás
Scheftsik Tamás
Újságíró, szerkesztő
Scheftsik Tamás a Pécsi Tudományegyetemen szerzett andragógus képesítést. Több, mint 15 éves újságírói pályafutása alatt több online magazinnál és szaklapnál is dolgozott szerkesztőként és újságíróként. Egészségügyi szakújságírói munkája mellett edukációs tartalmak készítésével is foglalkozott. 2025 szeptembere óta a Dívány munkatársa.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Nem csak náthára utalhat, ha eldugult orral ébredsz: krónikus elváltozás is okozhatja

Te is úgy ébredsz szinte minden reggel, mintha betonnal öntötték volna ki az orrodat, pedig nem is vagy megfázva? Sokan hajlamosak egy egyszerű vállrándítással elintézni a hajnali orrdugulást, pedig a háttérben komoly, kivizsgálást igénylő okok állhatnak. A tünetek mögött leggyakrabban a matracunkban rejtőző poratkák, a hálószobai penész vagy a háziállatok hámsejtjei állnak, de ha a dugulást nem kíséri tüsszögés, akár krónikus orrsövényferdülés vagy nyálkahártya-duzzanat is okozhatja a bajt.

Világom

Itt írta Beethoven az Örömódát – Mátyás király és a Habsburgok is odavoltak a városkáért

Alig néhány órányira a magyar határtól fekszik egy mesebeli, biedermeier stílusú kisváros, amely évszázadokon át Európa elitjének titkos menedéke volt. Baden bei Wien kénes forrásaiért és mediterrán klímájáért már Hunyadi Mátyás és felesége, Beatrix királyné is rajongott, később pedig a Habsburg uralkodók ide költöztették át a teljes bécsi udvart a nyári hónapokra. A fenséges paloták és kilométeres parkok árnyékában azonban nemcsak a politika formálódott, hanem a kultúrtörténet is: itt, egy szerény badeni házban írta meg a teljesen siket Beethoven a világirodalom egyik legfontosabb művét, a IX. szimfóniát és az Örömódát.

Világom

Súlyos veszélyt jelenthet az Adrián ez az élőlény: mérgező tüskéje durva ízületi gyulladást okozhat

A horvátországi nyaralás legszebb pillanatait is egy másodperc alatt tönkreteheti egyetlen óvatlan lépés a sekély vízben. Az Adriai-tenger sziklás partjainál tömegesen megbújó tengeri sünök nemcsak kellemetlen meglepetést okoznak, de tűhegyes fegyvereik komoly egészségügyi kockázatot jelentenek. A bőr alá fúródó, könnyen letörő és mérgező tüskék ugyanis hajlamosak elvándorolni a szövetek között, és ha elérik a csontot vagy az inakat, súlyos, hónapokig tartó ízületi gyulladást indíthatnak el.

Offline

Ezért vált Christian Dior Coco Chanel ellenségévé

Christian Dior „New Look” kollekciója teljesen új korszakot nyitott a divatban, miközben Coco Chanel nyíltan támadta a nőies, extravagáns stílust. Két ikonikus tervező, két teljesen eltérő nőideál és egy rivalizálás, amely örökre átírta a luxusdivat történetét.

Testem

Ez a gyulladás észrevétlenül teszi tönkre a szíved: így előzheted meg

Sokan élnek abban a tévhitben, hogy ha a koleszterinszintjük és a vérnyomásuk rendben van, akkor teljesen védettek a szívinfarktussal szemben. A legfrissebb orvosi kutatások azonban rávilágítottak egy eddig háttérbe szorított, néma gyilkosra: a szervezetben megbúvó krónikus gyulladásra. Ez az alattomos folyamat belülről, észrevétlenül marja meg az erek falát, és úgy teszi instabillá a lerakódásokat, hogy az bármikor hirtelen stroke-hoz vagy szívhalálhoz vezethet – függetlenül attól, hogy mit mutat a koleszterin-laborunk.

Testem

Ez a gond a méregdrága ételallergia-tesztekkel: felesleges diétára kényszeríthetnek

Hasfájás, bőrkiütés vagy puffadás gyötör, ezért elhatározod, hogy kideríted a rejtélyes okot, és befizetsz egy számtalan élelmiszert felsorakoztató, méregdrága ételérzékenységi tesztre? Jobb, ha óvatos vagy: a szakemberek szerint a piacon elérhető vizsgálatok jelentős része klinikailag teljesen megalapozatlan, a pozitív eredmények pedig sokszor csak azt mutatják meg, mit ettél vacsorára, nem azt, hogy beteg vagy. A téves laborleletek miatt nők, férfiak és ami a legrosszabb, fejlődésben lévő gyerekek kényszerülnek drasztikus, teljesen felesleges diétákra.