Világom cikkek
Rettentő szegénységben hunyt el Nelson admirális tragikus sorsú szeretője
Ahogy mondani szokás, egy kislálny sem arról álmodik, hogy örömlányként, mások kitartottjaként élje le az életét. Ám azoknak, akik kilátástalan szegénységbe születnek, de a természet hihetetlen szépséggel áldja meg őket, olykor nem jut más sors, főleg nem a 18. és 19. század fordulóján, Angliában.
Magyarországot is érinti a világot 100 nap alatt megkerülő luxusvonat
Mindössze száz nap alatt bejárja a világot az a luxusvonat, amelyre csak az igazán kiváltságosok szállhatnak fel, hiszen a vonatjegy ára meghaladja az 54 millió forintot.
Kárpótlást kaphatnak bizonyos Covid-betegek: már tárgyalja a javaslatot a szlovák parlament
A szlovák parlament az úgynevezett Covid-amnesztiáról kezdett tárgyalni keddi ülésnapján.
Sztrájkot hirdettek a kukások: már az űrből is látszik az 5 hete gyűlő szemét
Példátlan állapotokhoz vezetett Birminghamben a kukások sztrájkja, az utcákon már ötödik hete gyűlik a szemét.
Emmanuel Macronnak olyan illata van, hogy alig lehet kibírni, állítja egy könyv
A francia elnök ipari mennyiségű kölnit locsol magára a rossznyelvek szerint, akik azt is tudni vélik, hogy mindezt csak azért teszi, hogy mindenki már előre tudja házban: Emmanuel Macron közeledik.
Az Ég kútjának is nevezik: lenyűgöző látvány a 660 méter mély természeti képződmény
Kínában ismét valami utolérhetetlenül nagy és lélegzetelállító: ez az Ég kútja, amelyet, ha az ember egyszer közelről lát, egy életen át nem felejti.
40 fok jön áprilisban: extrém hőségre kell felkészülni már a tavasz első heteiben is Indiában
Észak-Indiában nem példa nélküliek az áprilisi hőhullámok, de a globális felmelegedés eredményeképp egyre hamarabb köszönt be a kíméletlen hőség.
Orosz kémszenzorokra bukkant a brit haditengerészet a szigetország közelében
Nagy-Britannia négy atomtengeralattjárójával kapcsolatosan kíváncsiskodhatnak az oroszok: a tengerfenékre telepítettek kémszenzorokat a britek szerint.
Újraindítanák a súlyosan sérült ukrán atomerőművet az oroszok: nagy baj lehet belőle
Akár két évre is szükség lehet ahhoz még békeidőben is, hogy ismét működőképes legyen a zaporizzsjai atomerőmű, Ukrajna rendkívül veszélyesnek tartja azt az orosz ötletet, hogy újraindítsák azt.
Elhallgattatták az újságírónőt, aki túl sokat tudhatott Kennedy gyilkosairól
A hírírás fogásai után rögtön azt tanítják az újságíró-iskolában, hogy sosem az újságíró a hír, nem ő a hős, még akkor sem, ha hősi halált halt munka közben. Neki az a dolga, hogy tudósítson. Ez az alaptétel az esetek kilencvenkilenc százalékában megállja a helyét, ám a maradék egy százalékról igenis beszélni kell.
Nem szeretik a turistákat ezen a szigeten: kedvezményt kap, aki megváltozik
Hawaii nemcsak természeti szépségeivel és gazdag kulturális örökségével vonzza a látogatókat, hanem egy különleges szemlélettel is: a mālama elve arra ösztönöz mindenkit, hogy gondoskodjon a természetről és a helyi közösségekről. A fenntartható turizmus ezen formája nemcsak a szigetek megóvását segíti, hanem a látogatók számára is mélyebb, tartalmasabb élményt nyújt.
Kevesen tudják, melyik országból származik valójában a farmernadrág atyja
A farmernadrágról nyilván Amerika jut először eszünkbe, pedig két férfihez is kötődik születése, és mindkettő még "friss" európai bevándorló volt a lehetőségek hazájában.
Ezek a legelképesztőbb állathangok: a koala tényleg sokkolni fog
Ha a város zajától vagy az otthoni örök zsibongástól a természetbe menekülnél, előbb hallgass bele, mire számíthatsz az állatok között. Lehet, hogy otthon maradsz?
Így épült meg Sztálinváros: az ismerkedési lehetőség vonzóbb volt, mint az ideológia
Legendák keringtek a sztálinvárosi „édes élet”-ről, de az építkezésen dolgozó nőknek sokszor kellett a munkahelyi zaklatást is elviselniük.
Betiltották a káromkodást a magyarok által is kedvelt turistaparadicsomban: súlyos következménye lehet
Bali szigetén most már a korábbiaknál is szigorúbb szabályokhoz kötik az odalátogató turistákat. Az új előírások célja nem más, mint a sziget szakrális helyszíneinek és kulturális integritásának megóvása. Az intézkedések elsősorban a turisták ruházatára és a viselkedésére vonatkoznak.
Döbbenetes látvány: mintha vér folyna ebből a vízesésből több emelet magasról
Az Antarktisz vastag, fehér hótakaróján még drámaibban hat egy hömpölygő élénk, vérvörös zuhatag, amely több emelet magasból zúdul alá. Egy cseppet sem lehet csodálkozni azon, hogy a képződmény a „Boold Falls”, azaz a Vér-vízesés nevet kapta.
Hihetetlen látvány: 31 tányért bír el egyszerre ez a felszolgáló
Néha két-három tányérral is gondban van az ember a saját konyhájában, úgyhogy tanulni kellene ettől a felszolgálótól, aki egyszerre még egy nagy létszámú osztálynak is ki tudja vinni az ebédet.
Anglia Szentendréje hihetetlenül bájos kis falu: nézd meg te is
A mindig nyüzsgő angol fővárostól mindössze 140 kilométerre található Anglia Szentendréje. A mesébe illő angol kis falu különleges szépségéért már számos hivatalos elismerést kapott, de a legrangosabb talán a világ minden tájáról érkező kíváncsi turisták elismerő tekintete, ahogy Biburyben gyönyörködnek.
Ez az utolsó videó Michael Jacksonról: aggasztóan festett
A pop koronázatlan királyának utolsó próbájáról ránk maradt videón egy lesoványodott férfit látunk, aki leginkább már csak páratlan mozdulataiban és töretlen maximalizmusában emlékeztet egykor önmagára. Ilyen volt Michael Jackson élete utolsó időszakában.
A bibliai manna létezik: ebben az országban keresd
A bibliai manna nem csupán egy ősi legenda: ez a különleges, fehér színű gyantaféle ma is létezik, és egy szicíliai gazda, Giulio Gelardi azon dolgozik, hogy visszahozza a köztudatba. Az egykor az egész mediterrán térségben elterjedt manna ma már csak néhány helyen található meg, de a Madonie-hegységben újraéledő hagyománynak köszönhetően egyre több séf és cukrász fedezi fel magának ezt az édes „szuperélelmiszert”.
Ötezer éve tart ez az ölelés: a szerelem megható mementója lenne, vagy egészen más?
Az egymásba fonódó pár szerelme túlmutat az időn: ölelésük több mint ötezer éve tart.
Vilmos herceg sokkoló húzása: Diana válóperes ügyvédjét fogadta fel
Egyértelmű üzenetet fogalmazott meg Vilmos azzal, hogy tragikusan elhunyt édesanyja, Diana hercegnő válóperes ügyvédjének adott megbízást.
Visszanyal a fagyi: nagyot drágulhat a népszerű amerikai termék Trump miatt
Az egekbe szökhet a Kínában gyártott iPhone ára, miután Donald Trump több mint 50 százalékos importvámmal sújtotta az ázsiai országot.
Egyre fogyatkozik a rettegett bűnözői csoport, 67 éve nem voltak ilyen kevesen
Egyre kevesebb a jakuza Japánban, a rendőrségi nyilvántartások szerint a taglétszámuk történelmi mélypontra süllyedt, de közben a helyüket más bűnszervezetek veszik át.
Ezt a nőt kereste legjobban a Gestapo, tartottak a Fehér Egértől
A történelem nem megtörténik, hanem mi alakítjuk. Olykor megfeledkezünk erről a felelősségünkről, és akkor az események az orrunkra koppintanak; azt mondják, most van itt az ideje, hogy cselekedjünk. Nos, Nancy Wake-et nem kellett figyelmeztetni, mondhatnánk, az események elébe ment. A Gestapo is őt kereste a legjobban.