Kevesen tudják, melyik országból származik valójában a farmernadrág atyja

Olvasási idő kb. 2 perc

A farmernadrágról nyilván Amerika jut először eszünkbe, pedig két férfihez is kötődik születése, és mindkettő még "friss" európai bevándorló volt a lehetőségek hazájában.

A San Franciscó-i üzletember, Levi Strauss már működő szárazáru-nagykereskedésének kínálatát ruházati termékekkel is bővítette a nyugati államokba tömegével érkező aranybányászok és telepesek szükségleteinek kielégítésére

Így született a farmernadrág, ez a két férfi volt az atyja

Strauss éppen arra kereste a megoldást, hogy a munkaruha kellően strapabíró legyen, amikor a neki szabóként már régóta dolgozó Jacob Davis izgalmasan hangzó ötlettel állt elő. A ruhakészítő arról számolt be az üzletembernek, hogy a legkritikusabb és leginkább igénybe vett helyeken fémszegecsekkel erősítené meg az amúgy is ellenálló textíliából készülő nadrágjait, és zsebekkel még vastagabbá és praktikusabbá is tenné azokat.

Idézőjel ikon

Jacob Davisnek a szabadalom megfizetésére nem volt megfelelő tőkéje, így win-win alapon a két férfi társult, és 1873. május 20-án megkapta a szabadalmat

a ma már a hétköznapokban is nélkülözhetetlenné vált kék farmerre

Levi Strauss a Bajorországi Buttenheimben született, és csak 18 évesen hagyta el Németországot, hogy édesanyjával és testvérével új, választott hazájukba, az Amerikai Egyesült Államokba hajózzanak. Jacob Davis Rigában született, és hazájában, Lettországban is nevelkedett. A farmernadrág feltalálójaként ismert Davis is csak fiatalon emigrált az Ígéret Földjére, mely be is váltotta mindkettejük számára a hozzá fűzött reményeket.

Ebből a korábbi cikkünkből azt is megtudhatod, hogy lett a farmerből ennyire népszerű viselet, és mi mindent szimbolizált már a létezése óta.

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

Molnár-Zolnay Fruzsina
Molnár-Zolnay Fruzsina
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

József Attila is megfordult „a pesti próféta alvilág” leghíresebb jósnőjénél

Míg József Attila verseivel a lélek legmélyebb bugyrait kutatta, a pesti cukrászdák asztalainál egy különös asszony a tenyerekből és a kézírásból olvasta ki a jövőt. Silbiger Boriska, a két világháború közötti Budapest leghíresebb látnoka nemcsak a nép, de a legnagyobb magyar költő bizalmát is elnyerte. Ki volt a rejtélyes jósnő, aki a Lukács cukrászdában ücsörögve látta meg a közelgő tragédiát, és akinek jóslataitól még a legjózanabb művészek is megborzongtak?

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.