3 hely, ahonnan ki vannak tiltva a repülők: meglepő a lista

Olvasási idő kb. 3 perc

A repüléstilalmi zónák nem önkényes döntések miatt alakultak ki: céljuk, hogy egyes kiemelt területeket mindenáron védjenek.

Nem a szó szoros értelmében kell értelmezni a repüléstilalmi zóna kifejezést, mivel néhány esetben ez mindössze annyit jelent, hogy 915 méternél alacsonyabban nem repülhetnek a gépek, valamint egyáltalán nem landolhatnak.

Washington D.C. nagy része repüléstilalmi zónába esik

Köztudott tény, hogy a Fehér Ház körül repüléstilalmi zóna van, de ennél nagyobb területre terjed ki a szigor az amerikai város felett. Ez nem is csoda: az elnöki rezidenciát ugyanúgy védeni kell, mint a kongresszust. Ez azzal is jár, hogy

Idézőjel ikon

a Ronald Reagan Nemzetközi Repülőtér kezelése nem egyszerű feladat.

A Fehér Ház épülete fokozottan védett
Fotó: Andrew Harnik / Getty Images Hungary

A zónák miatt mindig körülményes ezen a területen a felszállás, valamint a landolás is, mivel komoly következményekkel járhat, ha valaki tiltott területre téved. 20 évvel ezelőtt egy pilóta belépett a tilalmi zónákba, ami azt eredményezte, hogy 

ki kellett üríteni az egész Capitoliumot, a Fehér Házat és még a Legfelsőbb Bíróság épületét is.

Az 51-es körzet is tiltott terület

A világ legismertebb katonai bázisaként tartják számon az 51-es körzetet, ami főleg a földönkívüliek miatt vált ismertté. Fennállása óta már többen is próbáltak bejutni ide, hogy bizonyítékokat találjanak az ufók létezésére, így nem is volt kérdés, hogy a legtöbb katonai bázishoz hasonlóan itt is repüléstilalmi zónát hoznak létre.

Az 51-es körzetet rejtély lengi körbe
Fotó: Education Images / Getty Images Hungary

Azonban egy bizonyos reptérről érkező gépek felmentést kapnak a tilalom alól. Ha a gép a Las Vegas-i McCarran Nemzetközi Repülőtérről száll fel, és használja a „Janet” kódot, akkor engedélyt kap a légtérbe való belépésre.

A Disneyland és a DisneyWorld sokat küzdött ezért

Több oka is van, hogy az Egyesült államokban lévő floridai DisneyWorld és a kaliforniai Disneyland felett repüléstilalmi zónákat hoztak létre. Az egyik még az 1980-as évekre vezethető vissza, amikor számos repülő haladt el a parkok felett különböző reklámokat maguk után húzva, amelyek sok esetben politikai és vallási üzenetekkel bírtak.

Idézőjel ikon

Az sem volt ritka, hogy a versenytárst, a SeaWorld-öt népszerűsítsék.

A Disneyland sokak számára meglepő módon felkerült a repüléstilalmi listára
Fotó: AaronP/Bauer-Griffin / Getty Images Hungary

Felsorolták az indokok küzt azt is, hogy nem szeretnék, ha repülők zavarnák az Animal Kingdom állatainak a nyugalmát.

Végül 2003-ban lett repüléstilalmi zóna, amikor is elfogadták a Szabadság Pajzsa Hadművelet (Operation Liberty Shield) névre keresztelt kongresszusi törvényt, ami a légiközlekedés biztonságára összpontosít.

Kapcsolódó: Soha ne használd a repülőgép ülésének egy bizonyos részét!

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

Gyüre Bernadett
Gyüre Bernadett
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.