Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
A babonás tengerészek szerint a pénteki indulás szerencsétlenséget hozott, a nők jelenléte vihart vagy más szerencsétlenséget okozott, a hajó nevét pedig nem volt célszerű megváltoztatni, mert ezután könnyen nyoma veszhetett.
A kísértethajók – azok a hajók, amelyeknek a legénysége szőrén-szálán eltűnt – történetei közül a mai napig a leghíresebb A bolygó hollandié. A 17. századi holland tengerészlegenda szerint (amely később Richard Wagner operáját is inspirálta) Van der Straaten holland tengerészkapitány nagypénteken hajózott ki, ráadásul úgy, hogy templomba sem ment előtte. Hajója ezért arra ítéltetett, hogy soha ne köthessen ki; s ha mindez még nem lenne elegendő büntetés, a legenda szerint a hajó a Jóreménység-fok közelében rémítgeti, a semmiből felbukkanva, az ott elhaladókat. Aki pedig akár egy pillantást is vet rá, nem menekülhet a szerencsétlenség elől.
Az Octavius és a megfagyott legénység
1761-ben az Octavius Londonból indult a Távol-Kelet felé. A kapitány úgy döntött, lerövidíti az utat az Északi-tengeren át: nem rettentette el, hogy azt az utat még senkinek sem sikerült megtennie. Hibát követett el: a kétárbócos soha nem tért vissza Londonba, és csak tizennégy év múlva, 1775-ben pillantotta meg Gröndland partjainál egy bálnavadászhajó legénysége. Amikor azonban a felmerészkedtek az Octavius fedélzetére, a legénységet és a kapitányt megfagyva találták – utóbbit egy hajónapló fölött, amelynek utolsó bejegyzése 1762-ből származott. A legenda szerint a kísértethajón a 28 tagú legénységen kívül egy nő és egy takaróba burkolózott kisfiú holttestére is rábukkantak.
A Mary Celeste története
Az egyik leghíresebb kísértethajó, a Mary Celeste 1872. november 5-én futott ki New York kikötőjéből. Az eredetileg Amazon névre keresztelt hajó első kapitánya meghalt, majd amikor mégis útnak indították, denaturált szeszt szállított volna Genova kikötőjébe, oda azonban soha nem érkezett meg. Egy hónap után az Azori-szigeteknél találták meg a gazdátlan vitorlást, amelynek teljes legénysége a kapitánnyal és annak családjával együtt köddé vált. A hajó kifogástalan állapotban, élelmiszerrel és ivóvízzel bőségesen felszerelve, érintetlen rakománnyal sodródott. Egyedül a mentőcsónak hiányzott, a hajónapló utolsó bejegyzései pedig november végéről származtak.
A rejtélyt nem sikerült feloldani: szó esett kalóztámadásról, lázadásról, őrületről, robbanásról, cunamiról, sőt földönkívüli támadásról is, de soha nem derült ki, hová tűnt a legénység. Miután megtalálták, ismét tengerre bocsátották a vitorlást, de a balszerencse-sorozat folytatódott: a következő kapitány betegség miatt életét vesztette, végül a hajót 1885-ben szándékosan zátonyra futtatták tulajdonosai, hogy a biztosítótól pénzt csaljanak ki.
Hajó a Bermuda-háromszögben
1921. január 31-én az észak-karolinai Hatteras-foknál egy ötárbócos szkúner tűnt fel. A Carroll A. Deering két évvel korábban indult útjára Rio de Janeiróba, s miután rakományát ott átadta, visszaindult az Egyesült Államokba. Útközben egyszer állt meg, Barbadoson, hogy feltöltse a készleteit, 1921. január 28-án pedig már Észak-Karolina partjainál látta egy másik hajó. Ennek kapitánya később arról számolt be, hogy
a legénység furcsán, tétlenül bolyongott a fedélzeten, egy magas, vékony, vöröses hajú, külföldi akcentussal beszélő férfi pedig megafonon keresztül közölte vele, hogy elvesztették a horgonyokat.
Legközelebb már Cape Fear (a beszédes név jelentése: a Rettegés Foka) közelében látták – egyenesen egy zátony felé száguldva.
A Carroll A. Deering végül valóban zátonyra futott. A mentőhajók február 4-én tudták megközelíteni, de a legénységnek nyomát sem látták: egyetlen, jobb sorsra érdemes macska tartózkodott a fedélzeten. A mentőcsónakok, a horgonyok, a hajó dokumentumai és a legénység tagjainak személyes tárgyai hiányoztak, az asztal azonban tökéletesen meg volt terítve, s az étel érintetlen volt az asztalon, egy kancsó kávéval együtt.
A hajó eltűnésével kapcsolatban többféle magyarázat született: hurrikánok, kalózkodás, szeszcsempészet, kommunista rajtaütés, lázadás. Mivel az ötárbócos szkúner a Bermuda-háromszögön is áthaladt, a legénység rejtélyes eltűnése tovább táplálta a Bermuda-háromszöggel kapcsolatos legendákat, hiszen nem sokkal korábban a Cyclops haditengerészeti szénszállítónak hasonlóan különös körülmények között veszett nyoma.
Biológiai fegyvereket szállított az Ourang Medan?
A holland teherszállítóról először az 1940-es évek elején írtak, majd 1948-ban és 1952-ben ismét előkerült a története. A Malaka-szoros vizein sodródó hajó állítólag vészjelzéseket adott le, amit a közelben elhaladó Silver Star észlelt: "Minden tiszt, beleértve a kapitányt is, holtan fekszik a térképteremben és a hídon.
Lehet, hogy az egész legénység meghalt.”
Az utolsó, egyszavas üzenet hátborzongató volt: „Meghalok.”
A Silver Star tisztje és legénysége az Ourang Medanra sietett, de már csak a holttesteket találták meg – még a hajó kutyája is élettelenül hevert. Senkin sem láttak sérülést, a halottak rémült arckifejezése azonban sokáig kísértette a Silver Star legénységét. El akarták vontatni a szerencsétlenül járt hajót, de ekkor tűz ütött ki a raktérben, a segítők pedig sietve elhagyták a helyszínt, majd tehetetlenül nézték, hogy az Ourang Medan felrobban és elsüllyed.
Az évek során több magyarázat is született a legénység rejtélyes elhalálozására: egyesek szerint vegyi anyagokat, mások szerint ideggázt szállított, amit a japánok a második világháború alatt Kínában tároltak, majd átadtak (volna) az amerikai hadseregnek; de van olyan elképzelés is, amely szerint szén-monoxid ölte meg a szerencsétlenül járt tengerészeket. A történet, mindazonáltal, kételkedésre is okot ad: az Ourang Medant nem regisztrálták sehol; továbbá a Silver Star hajónaplójában sem tesznek említést a mentési kísérletről.
Nemcsak a japánok, a szovjetek is kísérleteztek biológiai fegyverekkel, ami tragikus következményekkel járt
