Nyáron jön a nyugdíjemelés: kiderült, mennyi pluszpénzt kapnak az érintettek Németországban

Olvasási idő kb. 2 perc

Az infláció mértékének dupláját meghaladó összeggel emelik meg a német nyugdíjakat a tervek szerint nyáron. Ez jóval magasabb, mint ami az eredeti tervekben szerepelt.

Amint azt az Economx megírta, a németországi nyugdíjemelés mintegy 21 millió embert érint, és a reáljövedelmek emelkedésével van összhangban. Bár a pluszpénz mértéke magasabb a vártnál, még mindig sokan vannak, akik kiegészítő állami támogatásokkal tudják csak fenntartani a megfelelő életszínvonalat. 

A statisztikai adatok szerint több százezer német nyugdíjas szorul rá igencsak a járadék megemelésére. Minden ötödik német nyugdíjas havi jövedelme 1400 euró, azaz 550 ezer forint, de hasonló arányban vannak azok a 65 év felettiek is, akiknek a juttatása 1400-1790 euró, azaz 550 ezer és 704 ezer forint közé esik.

A német nyugdíjasok jelentős részére ráfér a nyugdíjemelés
Fotó: SimpleImages / Getty Images Hungary

A német nyugdíjasok magasabb emelést kapnak nyáron, mint várták

A szegénységi küszöb, vagyis 1000 euró alatti nyugdíjban részesülők száma is magas, ők 5 millióan vannak az országban. A wiesbadeni szövetségi statisztikai hivatal jelentése szerint csak egy szűk réteg kap úgynevezett luxusnyugdíjat, ennek átlaga körülbelül

Idézőjel ikon

2870 euró, azaz körülbelül 1,13 millió forint havonta.

A nemek közti bérszakadék is igencsak jelentős, a nők átlagosan negyedével kapnak havi szinten alacsonyabb összegű nyugdíjat, mint a férfiak. 

Állami támogatások segítik a nyugdíjasokat

Bár az összegek magyar szemmel nézve magasnak tűnnek, a lap arra is emlékeztet, hogy a német nyugdíjasok jelentős részének állami segítségre van a biztos megélhetéshez szüksége, mert nem tudja magát eltartani a jövedelméből vagy a megtakarításaiból. 2024 végén közel 740 ezren kaptak időseknek szóló alapjövedelem-támogatást, de sokan szégyellik, hogy rászorulnak az állami támogatásokra, így nem is jelzik, ha az önfenntartással gondjuk akad. 

Idézőjel ikon

A friss előrejelzések szerint ráadásul a jelenlegi nyugdíjrendszerben több millió aktív korú munkavállalót fenyeget majdani nyugdíjas időszakában az elszegényedés veszélye.

Az osztrák nyugdíjasok sokkal jobb helyzetben vannak, átlagosan mintegy 300 ezer forintnak megfelelő euróval kapnak többet hónapról hónapra, mint legnagyobb szomszédaik. Arra is emlékeztettek cikkükben, hogy Magyarországon átlagosan 413 eurónak megfelelő havi összeget kapnak a nyugdíjasok, ami jelenlegi árfolyamon körülbelül 162 ezer forintnak fele meg.

Ha kíváncsi vagy arra, miként alakulnak 2026-ban a nyugdíjazás szabályai Magyarországon, ezt a cikkünket is olvasd el!

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

Gerhát Petra
Gerhát Petra
Újságíró, szerkesztő
Gerhát Petra pályafutását vidéki televízióknál kezdte sportújságíróként. Művészettörténeti, néprajzi és társadalomtudományi tanulmányokat követően végzett oknyomozó újságíró képzést. Az elmúlt húsz év során politikai és történelmi témájú heti- és havilapoknál, illetve online magazinoknál is dolgozott. A Dívány mellett az Indamedia kisállatos magazinjai, a We love Dogz és a We love Catz újságírójaként is dolgozik, valamint a DOGZ Podcast műsorvezetője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.