Több tucat magyar katona állja a támadásokat Irakban – folyamatosan lövik a bázisukat

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Több magyar katona teljesít szolgálatot Irakban, Erbil közelében azon a katonai bázison, amely az elmúlt napokban ismétlődő drón- és rakétatámadások célpontjává vált. A támadások során meghalt az első európai katona is a közel-keleti konfliktusban.

A magyar honvédek az iraki Kurdisztán fővárosa, Erbil közelében állomásoznak a nemzetközi terrorizmus elleni koalíció részeként. A Honvédelmi Minisztérium közlése szerint a támadások során egyetlen magyar katona sem sérült meg, ugyanakkor a bázist az elmúlt napokban többször is célba vették. 

Halálos dróntámadás Irakban 

Csütörtökről péntekre virradó éjjel jelentették be, hogy egy dróntámadásban meghalt Arnaud Frion francia főtörzsőrmester, a varces-i 7. hegyi vadászzászlóalj katonája. A támadás Erbil térségében történt, ahol több nyugati ország katonái is szolgálnak – írja az Index.

Magyar katonák is állomásoznak a támadások helyszínén
Fotó: Virojt Changyencham / Getty Images Hungary

A francia elnök, Emmanuel Macron elfogadhatatlannak nevezte a támadást, és hangsúlyozta: a francia katonák Irakban kizárólag a terrorizmus elleni műveletek miatt vannak jelen. Franciaország 2015 óta vesz részt az Iszlám Állam elleni nemzetközi koalícióban. 

A francia sajtó beszámolói szerint a közelmúltban egy másik dróntámadás során hat francia katona is megsérült, miközben iraki partnereikkel közösen tartottak kiképzést. 

Támadások Erbil környékén 

Az elmúlt napokban több támadás is érte Erbil környékét, elsősorban a nemzetközi repülőtér közelében található katonai bázist, ahol amerikai, európai és más szövetséges országok katonái is állomásoznak. 

A csapásokért egy Iránnal szimpatizáló iraki síita milícia, a Szaraja Avlíja ad-Dam vállalta a felelősséget. A támadásokkal az Irán legfőbb vallási vezetője, Ali Hamenei ajatollah elleni akció miatt akarnak bosszút állni. 

A milícia közleményében azt is jelezte, hogy a jövőben Irakban és a térségben minden francia érdekeltség potenciális célponttá válhat. 

Az első támadás során drónok csapódtak az erbili repülőtér területén lévő amerikai katonai bázisba, és egy amerikai lőszerraktárat is eltaláltak. A robbanás után jelentős tűz keletkezett,

Idézőjel ikon

személyi sérülésről azonban akkor nem érkezett hír.

A következő napokban újabb támadások történtek. Az amerikai légvédelem Patriot rendszerei több drónt és rakétát még a levegőben megsemmisítettek, mielőtt azok elérték volna a célpontjukat. Helyi hatóságok szerint a milíciák összesen mintegy hetven drónt és rakétát indítottak Erbil irányába. 

Magyar katonák is az érintettek 

Az erbili térségben magyar katonák is szolgálnak. A Honvédelmi Minisztérium közlése szerint a magyar honvédek feladatai elsősorban létesítményvédelmi, kiképzési, tanácsadási és támogatási jellegűek. 

A pontos létszám nem nyilvános, de az Országgyűlés által elfogadott határozat szerint tartósan legfeljebb húsz magyar katona állomásozhat a térségben. A félévente esedékes váltások idején azonban átmenetileg akár negyven fő is jelen lehet. 

A magyar katonák iraki szerepvállalása a közelmúltban ismét napirendre került. A Magyar Közlönyben megjelent kormányhatározat szerint Magyarország 2026 végéig meghosszabbítja katonai jelenlétét az országban, továbbra is az Iszlám Állam elleni nemzetközi koalíció részeként.

Ha ezt az írást érdekesnek találtak, az egyetlen budapesti óvóhelyről szóló cikkünk is felkeltheti figyelmedet.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Scheftsik Tamás
Scheftsik Tamás
Újságíró, szerkesztő
Scheftsik Tamás a Pécsi Tudományegyetemen szerzett andragógus képesítést. Több, mint 15 éves újságírói pályafutása alatt több online magazinnál és szaklapnál is dolgozott szerkesztőként és újságíróként. Egészségügyi szakújságírói munkája mellett edukációs tartalmak készítésével is foglalkozott. 2025 szeptembere óta a Dívány munkatársa.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Szülőség

Fontos határidő jár le szerdán: ezen múlhat az iskolakezdési támogatás

Hamarosan lejár a sajátos nevelési igényű gyerekek utáni támogatás igényléshez szükséges bejelentési határidő. Az állapotot a Pedagógiai Szakszolgálat igazolja, majd a szülőnek kell jeleznie a leendő vagy már meglévő oktatási intézménynél, mely lejelenti, és az államkincstár regisztrálhatja az igényt.

Életem

Ezért fuldokolnak a mopszok és bulldogok: döbbenetes videó

Horkolnak, szuszognak, röfögnek – sokan még mindig úgy gondolják, hogy ez egyszerűen a mopszok, francia bulldogok vagy angol bulldogok bájos, vicces sajátossága. Az állatorvosok és a felelős állatvédők azonban egészen mást látnak: egy frissen megosztott, sokkoló felvétel most kendőzetlenül mutatja be, mi zajlik le a lapos orrú kutyák torkában.

Testem

Nem csak nyári hűsítő: így védi a szívedet a görögdinnye

Amikor beköszönt a nyári kánikula, szinte nincs olyan ember, aki ne vágyna egy hatalmas szelet, jéghideg görögdinnyére. A lédús, mézédes gyümölcs azonnal oltja a szomjunkat és visszahozza az életkedvünket a legforróbb napokon is. Ám a dinnye jóval több egyszerű, frissítő desszertnél: a legújabb kutatások szerint a szervezetünk, különösen a szívünk és a keringési rendszerünk egyik legkitartóbb védelmezője bújik meg a zöld csíkos héj mögött.

Testem

Sokan szégyellik, pedig ez a kínos tünet a vastagbélrák jele is lehet

A széklettartási problémák olyan tünetek, amikről nem szívesen beszélünk. A szégyen azonban eltörpül azon betegségek lehetősége mellett, melyeket az orvos felismerhet, ha megosztjuk vele az információt. Az ilyen betegségek közt van a vastagbélrák is, mely jelenleg a harmadik leggyakoribb ráktípus a világon.

Testem

Ezért viselik rosszabbul a nők a kánikulát: biológiai oka van

A nők hormonrendszere nagy kilengésekkel működik, ami a hőháztartásukra is hatással van. Ezen felül a testük kevesebb izzadságot termel, amit csak később kezd kiválasztani, mint a férfiak szervezete. De nem elhanyagolhatóak a társadalmi egyenlőtlenségekből adódó okok sem.

Önidő

Ingyenes strandok a Balatonnál: ide menj, ha nem akarsz fizetni

Egy két felnőttből és két gyermekből álló család esetében a balatoni fürdőzés napi költsége akár a 10-15 ezer forintot is elérheti, így egyre többen keresik a szabadstrandokat. Jó hír a pihenni vágyóknak, hogy 2026-ban is több tucat olyan partszakasz várja a látogatókat a magyar tengernél, ahol teljesen ingyenes a csobbanás.