Egy sávban a tehenekkel: ilyen az indiai káoszban közlekedni

Olvasási idő kb. 2 perc

Duda rikoltó hangja, poros út, száguldó robogók és riksák – ez egy mindennapi életkép az indiai utakon. Ám ami az európai ember számára totális káosznak tűnik, abban igenis van rendszer, csak nem feltétlenül értjük. Az indiai közlekedésnek megvannak a maga íratlan szabályai, amelyeket csak azok ismernek, akik ott születtek és nőttek fel.

Az utakon azonban nemcsak járművekkel találkozunk, kóborló tehenek is gyakran bandukolnak békésen akár a legforgalmasabb városi utakon is, ami nem könnyíti meg a sofőrök dolgát. Ugyanakkor az állatokat senki nem bántja, legfeljebb rájuk dudál, mert a hindu hitvilágban a tehén szent.

Az indiai közlekedés nem a türelmetleneknek való

Indiában nehéz megtervezni az utazási időt, ugyanis lépten-nyomon dugóba keveredhetünk. A leggyorsabban talán robogóval lehet haladni, gyakori, hogy egy járművön akár hárman is utaznak, fittyet hányva a biztonságra. Azt azért hozzá kell tenni, hogy ami számunkra hajmeresztőnek tűnik, az ott bevett szokás, és talán pont ezért csak ritkán látni baleseteket

A motoros riksák szintén igen népszerűek az indiai utakon, az emberek úgy használják, mint mi a taxit, azzal a különbséggel, hogy ott a tarifát, ami hozzávetőleg 10 indiai rúpia/km (kb. 40 Ft), azt fejenként számolják fel. 

A riksát általában rövid, 4-5 km-es utak megtételére használják, de ne lepődjünk meg, ha nemcsak a városban, hanem azon kívül, esetleg főútvonalon is találkozunk velük. 

Ha pedig úgy hozza az élet, hogy gyalog indulnánk egy rövid sétára, azt semmiképp se egyedül, hanem idegenvezetővel, vagy olyan helyben élővel tegyük, akiben megbízunk, mivel az utcákon sokkal nehezebb eligazodni, mint Európában, és nagy az esély rá, hogy egy térképes applikációval sem találunk vissza a szálláshelyünkre. 

Ha arról is szívesen olvasnál, hogy mit esznek ebben a számunkra gyakran érthetetlen, de csodálatos országban, ezt a cikkünket ajánljuk. 

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

Becz Dorottya
Becz Dorottya
Becz Dorottya az ELTE Bölcsészettudományi Karán végzett magyar szakon, majd a Bálint György Újságíró Akadémia posztgraduális képzésén szerzett felsőfokú újságíró képesítést. Később elvégezte a Pécsi Tudományegyetem politológia szakát is. Karrierje során dolgozott online médiumoknál újságíróként, szerkesztőként, szövegíróként, valamint projektmenedzserként az állami és a privát szektorban egyaránt. Később szerkesztőként vállalt munkát ismert és kisebb könyvkiadóknál. Három mesekönyv és két felnőtteknek szóló kiadvány szerzője. A Díványnál 2025 januárjában kezdett dolgozni.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.