Léteznek azok a kutatók, akik éjt nappallá téve egy laborban dolgoznak, és hosszas disszertációkban összegzik tudományos munkájukat, és azok, akik “élesben” szerzik tapasztalatukat, hogy aztán abba a bizonyos laborba visszatérve finomhangolják találmányukat. Hélène Sparrow járványkutató ebbe az utóbbi kategóriába tartozott: a fronton saját maga szembesült a járványok pusztító erejével, és egész munkásságát ezek megfékezésének szentelte.
Bár Sparrow neve kevéssé ismert, a 20. századi orvostudomány rendkívül sokat köszönhet a lengyel származású tudósnak, aki nélkül ma jóval kevesebbet tudnánk a koleráról, a tífuszról, a skarlátról és a vérhasról, és nem léteznének vakcinák, amelyeket neki köszönhetünk.
Már huszonévesen a járványok ellen harcolt
Hélène Sparrow 1891-ben született Bohuslavban, amely akkor az Orosz Birodalom része volt, ma már Ukrajna része. Értelmiségi családban nőtt fel, apja brit származású bíró volt, lengyel kulturális közegben nevelkedett, egyetemre Kijevbe, Poznanba és Varsóba járt, és orvosi tanulmányait kiváló minősítéssel végezte.
Mindössze 24 éves volt, amikor az orosz frontra küldték, mivel a rossz higiéniai körülmények miatt több járvány is kitört, és tizedelte az amúgy is borzalmas körülmények között harcoló katonaságot.
Sparrow-nak a kolerával, a skarláttal, a vérhassal, de elsősorban a tífusszal kellett megküzdenie, ám nem csak az egyes betegeket gyógyította a tábori kórházban, rendszerszintű megoldásokat keresett, óriási hangsúlyt fektetett a megelőzésre és szervezett orvosi ellátást alakított ki a frontvonalon.
Oltásokkal fékezte meg a legpusztítóbb járványokat
Sparrow a varsói Állami Higiéniai Intézet megelőző oltási szolgálatának élére került, miután a bolsevik forradalom után Lengyelországba költözött. A háború utáni fejetlenség közepette új laboratórium-hálózatott hozott létre ott, ahol a leginkább szükség volt rá: az új lengyel határ mentén, ahol menekültek és hadifoglyok tértek vissza, a legtöbben fertőzötten.
Az orvos tömeges oltási kampányokat is szervezett, hogy megállítsa a betegségeket, 1921-ben pedig kísérleti jelleggel tífusz elleni vakcinán dolgozott, és saját magán próbálta ki a gyógyszer hatékonyságát. E tesztbe kis híján belehalt, olyan súlyosan megbetegedett, ám ez az incidens felépülése után még elszántabbá tette.
Sparrow később óriási oltási programokat indított világszerte: Tunéziában, Mexikóban és Guatemalában is innovatív módszerekkel igyekezett megfékezni a tífuszt, majd részt vett a BCG-oltás bevezetésében, és tuberkulózis elleni oltási kampányt is indított.
1961-ben vonult nyugdíjba, ám munkájával akkor sem hagyott fel, életében összesen százhat tudományos cikket publikált.
A védőoltások terén végzett kutatómunkája, valamint a világ legveszélyeztetettebb területein indított egészségügyi kampányai elismeréseként soha nem kapott díjat, viszont emberek tízezrei köszönhetik neki az életüket. Talán ez minden kitüntetésnél többet ért egy olyan elhivatott orvos számára, mint amilyen Hélène Sparrow is volt.
Ha arra is kíváncsi vagy, miként okozott Tífuszos Mary egymaga több járványt is, ezt a cikkünket ajánljuk figyelmedbe.
