Rejtélyes hajó futott zátonyra: 20 éve senki sem tudja, hogy került a folyópartra

Olvasási idő kb. 2 perc

Egy rozsdás hajótest vesztegel az észak-ohiói Erie egyik mellékfolyójában, a Black River partján. Nincs gazdája, és tulajdonképpen pontosan dokumentált múltja sem. Csupán egy név maradt rajta, halványan: Upper Canada. Arra a kérdésre, hogy a kanadai komp mikor, hogyan és miért került amerikai vizekre, sem a hatóságok, sem a helyiek nem tudják a választ. A rejtélyes hajó egyszerűen csak ott van – immár húsz éve.

Az Upper Canada eredetileg autó- és személyszállító kompként épült a Restigouche Ferries számára a kanadai Owen Sound városában, 1949-ben, kifejezetten a Chaleur-öböl nehéz tengeri viszonyaira tervezve. 

Jól bírta a szélsőséges tengeri viszonyokat

A Russel Brothers Limited hajógyárában készült, bizonyos Romeo Allard kapitány parancsnoksága alatt szolgáló, 27 méter hosszú és 11 méter széles vízi jármű eredetileg a Romeo&Annette nevet viselte, és stabil, megbízható, biztonságos közlekedési eszköznek számított még nehéz tengeri viszonyok között is.

A hajót két Cummins dízelmotor hajtotta összesen 550 lóerővel, végsebessége pedig 18,5 kilométer/órás volt. 

Csupa rejtély ez a hajó: így néz ma ki a szebb napokat élt Upper Canada
Fotó: Douglas Sacha / Getty Images Hungary

Romeo&Anette után Upper Canada lett

A hajót 1965 októberében – elkészülte után 16 évvel – az Ontario Department of Highways vásárolta meg, így New Brunswickből nyugatra indult új otthona, Kingston felé, ahol már Upper Canada néven állt szolgálatba. Az új névvel a hajó a Wolfe Island kompjáratain szolgált, rövid, gyors és megbízható útvonalon Marysville és Kingston között.

Idézőjel ikon

Tágas, széles testének köszönhetően viharos időben is stabil maradt, noha sok utasa rettegett tőle.

Voltak olyanok, akik a tengeri utazásuk után órákat töltöttek rosszulléttel a mosdóban, egyesek szerint pedig olyan volt az Upper Canada, mintha dugóként pattogott volna a hullámokon.

Lassanként parkolópályára tették a járművet

Egy szó mint száz, a hajót az elkövetkező húsz évben több célra is használták. Amikor 1976-ban kivonták a forgalomból egy korszerűbb komp megjelenése miatt, tartalékhajóként vetették be Leamingtonben. Az 1990-es évek elején az útvonala ismét megváltozott, miután bérbeadták a Beausoleil First Nation nevű őslakosközösség számára. Itt egészen a kilencvenes évek végéig szolgált. Ezután állítólag

egy Al Johnson nevű férfi lett az Upper Canada tulajdonosa.

Lassan elnyeli a sár a rejtélyes hajót

Az azonban, hogy ezután mi történt vele, senki sem tudja, ahogyan azt sem, hogy hogyan került egyik napról a másikra az ohiói Lorain partjára. Az Upper Canada immár közel húsz éve áll a Lofton Henderson Memorial Bridge árnyékában, zátonyra futva, kikötőkötelek nélkül.

A hajó ablakai betörtek, a kabin ajtajai leszakadtak, festése lepattogzott, és a hajótest lassan az iszapba süllyed. Noha körülbelül tíz évvel ezelőtt az amerikai parti őrség megvizsgálta, hogy a hajó nem jelent-e veszélyt a környezetre, mivel problémát nem találtak, magára hagyták.

Érdekel egy 13 millió forintos állás? Ebben a munkakörben extrém körülmények között kellene dolgoznod.

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

Hrdina-Bárány Zsuzsi
Hrdina-Bárány Zsuzsi
Főszerkesztő-helyettes
Hrdina-Bárány Zsuzsi, bár rádiós szakirányon végzett, a kommunikáció szak után nyomtatott sajtónál helyezkedett el. Kilencévnyi napilapozás után az online médiában találta meg a helyét: elsőként egy női magazinban dolgozott újságíróként, szerkesztőként és rovatvezetőként, majd három évig egy anyáknak szóló portál főszerkesztői feladatait látta el. Pályafutása során szövegíróként és olvasószerkesztőként is gyűjtött tapasztalatokat, valamint könyvek szerkesztésében is részt vett. 2026 januárjától a Dívány főszerkesztő-helyettese.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Több mint üres szénhidrát: ennyi értékes tápanyagot tartalmaz valójában a burgonya

Évek óta hallgatjuk, hogy a krumpli a fogyókúra legnagyobb ellensége és nem más, mint haszontalan keményítőhalom. Itt az ideje, hogy belássuk tévedésünket: a burgonya ugyanis valójában tele van káliummal, rosttal és vitaminokkal, amiket eddig nagyvonalúan figyelmen kívül hagytunk. Megmutatjuk, miért nem a szénhidráttól kell félned, és hogyan készítsd el úgy a burgonyát, hogy ne a lelkiismeret-furdalást, hanem az egészségedet tápláld.

Offline

Tudod, mi a blansírozás? Nagy konyhakvíz

Ha rutinos vagy a konyhában, akkor ez a kvíz nem fog ki rajtad. Ezúttal ugyanis arra vagyunk kíváncsiak, mennyire ismered a főzéssel kapcsolatos, olykor kacifántos elnevezésű fortélyokat.

Önidő

Pesti viccek és franciás sanzonok: így született meg a magyar kabaré

Városszerte dúdolt kuplék és legnagyobb íróink színdarabjai kerültek műsorra az első budapesti kabarékban. A műfajt egy kackiás bajuszú, félszeg, dadogós fiatalember vitte sikerre, akit később a magyar kabaré atyjaként emlegettek - Nagy Endre mégsem volt elégedett életével.

Offline

17 ezer harcost irányított a kalózkirálynő: vagyonosan halt meg 69 évesen

Míg a nyugati kalózlegendák legtöbbször bitófán végezték, a történelem leghatalmasabb kalózvezére egy kínai nő volt, aki 17 ezer fős hadseregével sakkban tartotta a császárt is. Csen Ji-sao nemcsak a csatamezőn volt verhetetlen, de a diplomáciában is: kőkemény törvényekkel irányított, végül pedig békében és mesés gazdagságban vonult vissza. De hogyan lett egy kantoni szexmunkásból a tengeri rablók legyőzhetetlen királynője?

Offline

József Attila is megfordult „a pesti próféta alvilág” leghíresebb jósnőjénél

Míg József Attila verseivel a lélek legmélyebb bugyrait kutatta, a pesti cukrászdák asztalainál egy különös asszony a tenyerekből és a kézírásból olvasta ki a jövőt. Silbiger Boriska, a két világháború közötti Budapest leghíresebb látnoka nemcsak a nép, de a legnagyobb magyar költő bizalmát is elnyerte. Ki volt a rejtélyes jósnő, aki a Lukács cukrászdában ücsörögve látta meg a közelgő tragédiát, és akinek jóslataitól még a legjózanabb művészek is megborzongtak?