Újabb halálos vírus ütötte fel a fejét, minden második beteg meghal

Olvasási idő kb. 2 perc

Ismét megjelent Indiában a Nipah-vírus, amelynek rendkívül magas, 40-75 százalék közötti a halálozási aránya.

Komoly aggodalmat okoz Indiában a Nipah-vírus kitörése, Nyugat-Bengál államban már öt embernél – köztük orvosoknál és ápolóknál mutatták ki a gyakran halálos fertőzést – írja az Independent. 

A Nipah-vírussal fertőzött betegek több mint fele meghal

Közel 100 embert otthoni karanténra köteleztek, a fertőzött betegeket kórházban kezelik, egyikük állapota kritikus. 

Újra felütötte a fejét a Nipah-vírus Indiában
Fotó: DeFodi Images News / Getty Images Hungary

A Nipah-vírus egy állatok és emberek között terjedő kórokozó. Elsődleges hordozói a gyümölcsdenevérek, amelyekről szennyezett élelmiszer vagy közvetlen kontaktus útján terjedhet át az emberre a betegség. 

A Nipah-vírust az Egészségügyi Világszervezet (WHO) magas kockázatú kórokozóként tartja számon, amelyre nincs vakcina vagy gyógymód.

Idézőjel ikon

A Nipah-vírussal fertőzöttek halálozási aránya rendkívül magas, 40 és 75 százalék közötti.

A betegség lappangási ideje 4-21 nap, és leggyakrabban nem specifikus tünetekkel kezdődik, ezért nehéz a korai felismerése. Általában influenzaszerű tünetek jelentkeznek, lát, fejfájás, izomfájdalom és fáradtság. 

A fertőzés legsúlyosabb és legjellemzőbb szövődménye az agyvelőgyulladás (encephalitis). A neurológiai tünetek, köztük zavartság, tudatváltozás, görcsök vagy kóma már napokon vagy heteken belül jelentkezhetnek a kezdeti jelek után. 

Rusvai Miklós víruskutató az Inforádióban azt mondta, hogy akiknél diagnosztizálják a betegséget, azoknak körülbelül a fele meghal. De a Nipah-vírus emberről emberre nagyon ritkán terjedhet, szoros kapcsolat kell hozzá. 

Olyan intenzív, ragályos terjedést, mint a koronavírus esetében, nem figyeltek meg, ezért a szakember szerint nagyon valószínű, hogy a jelenlegi tudásunk szerint ebből nem lesz világjárvány.

Dogz fesztivál

Jön a DOGZ Fesztivál: te ott leszel?

Május elsején minden eddiginél nagyobb területen várja a kutyásokat és a leendő kutyásokat a DOGZ Fesztivál a Városligetben: közösségi élményt, szórakoztató és szakmai programokat egyaránt kínál az esemény. Falkaséták, kutyás futás és vándor vurstli is várnak a fesztiválon, amelyre a helyszínen levásárolható, 1000 forintos belépő megváltása mellett léphetsz be. Emellé még ajándék is jár! Ugye találkozunk?

A regisztrációt és a programot ezen a linken találod.

hirdetés

Suhajda Zoltán
Suhajda Zoltán
Újságíró, szerkesztő
Suhajda Zoltán magyar nyelv és irodalom, valamint tanár szakon szerzett diplomát a Szegedi Tudományegyetemen. Több mint húszéves szakmai tapasztalattal rendelkezik, pályafutása során dolgozott közéleti-politikai nyomtatott és online lapoknál, internetes magazinnál és női site-nál. A komoly témáktól a bulvárig, a hírtől a nagy riportig változatos témákról és műfajokban írt cikkeket, és az újságírás mellett felelős szerkesztőként is tevékenykedett. A Dívány csapatának 2025 februárja óta tagja újságíróként.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Titokzatos erők mozgatják a Halál-völgy vándorló köveit: több száz méteres nyomot hagynak a sivatagban

A Death Valley Nemzeti Park egyik legkülönlegesebb és legtitokzatosabb helyszíne a Racetrack Playa, amely évtizedeken át megoldatlan tudományos rejtély színtere volt. Az első pillantásra sivár és élettelen terület egy szokatlan jelenség miatt vált világhírűvé: vándorló kövei megmagyarázhatatlan módon akár több száz métert is megtesznek – maguktól.

Mindennapi

Ez lesz az át nem vett mandátumok sorsa

A választási eredmények kihirdetését követően még mindig nem dőlt el véglegesen, hogy kik foglalják majd el helyüket az új Országgyűlésben, miután több vezető politikus is bejelentette, hogy nem veszi át mandátumát.

Világom

Kvíz: felismered ezeket az olasz édességeket?

Olaszország nemcsak a pizzáról és a tésztákról híres, hanem a világ egyik leggazdagabb édességkultúrájával is büszkélkedhet. A „dolce vita” hazájának számos édessége mára meghódította az egész világot.

Testem

Ezekben az esetekben segíthet egy betegjogi képviselő

Az orvosok tudása és a rendszer működése gyógyulásunkat szolgálja, de óhatatlanul alá-fölérendelt viszonyt teremt, amelyben páciensként könnyen kiszolgáltatottá válhatunk. Nem véletlenül került a képbe a betegjogi képviselő.