Ilyen a világ legnyomasztóbb vidámparkja: rettegnek benne a látogatók

Olvasási idő kb. 2 perc

Az észak-koreai fővárostól, Phenjantól mindössze 12 kilométerre található a világ legnyomasztóbbjaként emlegetett vidámpark, amely egyesek szerint nem csak lehangoló, veszélyes is. A Mangyongdae nevű helynek ráadásul látogatója is alig van, mégsem zár be.

Rozsdás hinta, rozoga hullámvasút és egy minden képzeletet felülmúló, bizarr kutyamenhely – ezek mind az 1982 áprilisában megnyitott vidámpark látványosságai, amelyek egy cseppet sem tűnnek biztonságosnak. 

Ezt támasztják alá azok a beszámolók is, amely szerint az ott ténykedő munkások időnként meghúznak egy-egy csavart, hogy a kíváncsi nyugati turistáknak nehogy baja essék. Sőt, ennek érdekében  a helyieket még egy próbakörre is elküldik, akiknek az a szerepük, hogy ilyen alkalmakkor tömeget képezzenek az egyébként kihalt parkban.

Nyüzsgőnek aligha mondható a világ legnyomasztóbbjaként emlegetett vidámpark
Fotó: Stephan) / Wikimedia Commons

Kim Dzsongun sem volt elragadtatva

A nagyjából 70 hektáron elterülő „szórakoztató központról” senki sem tudja, valaha volt-e egyáltalán népszerű a turisták körében. Az biztos, hogy 2011-ben látogatást tett oda az észak-koreai vezető, Kim Dzsongun is, aki egyáltalán nem volt lenyűgözve az ott látottaktól. Ahogyan a vidámparkkal kapcsolatos információk többségét jótékony homály fedi, úgy azt sem tudni, a népvezér hatására történtek-e változások. Egy észak-koreai turisztikai oldal szerint igen, amely azt állítja, hogy

Kim Dzsongun látogatása után a park egy időre bezárt, majd újra kinyitott friss festéssel, meghúzott csavarokkal és felújított gyalogutakkal.

Rozoga játékai miatt még nyomasztóbb 

Az öreg és rozoga játékok között találni lövöldözőseket és erőt próbálókat is, de vannak különféle lengő és forgó eszközök, körhinta, óriáskerék és hullámvasút is. Utóbbiakat a sebesség, a forgás és az elavultság kombinációja miatt elég félelmetesnek írják le, ezért arra figyelmeztetik az odaérkezőket, hogy

Idézőjel ikon

„az idegesebb látogatóknak elővigyázatosság javasolt”.

Az öreg játékok közül egyik-másik használatát csak erős idegzetűeknek ajánlják
Fotó: Stephan) / Wikimedia Commons

A két részből álló vidámparkban egy vízipark is helyett kapott, csak épp sosincs nyitva.

Ünnepekre ajánlják a vidámparkot

A honlapon olvasható információk szerint a parkba nemzeti ünnepeken vagy napos nyári vasárnapokon érdemes ellátogatni, így amellett, hogy egyszerre lehet a helyiek nagyobb tömegével találkozni, több játékot is lehet kipróbálni.

Nem tudni, mennyit kell fizetni

A Mangyongdae használata a külföldiek számára nem ingyenes, de fizetni nem a belépésért kell, hanem minden játék után. Az árképzés némileg kiszámíthatatlan, jobbára azért, mert

Idézőjel ikon

az odaérkező csoportokat egy-egy vezető kíséri, aki számolja, hogy ki melyik szórakoztató-eszközt vette igénybe, majd a végén benyújtja a számlát.

Ha kíváncsi vagy a világ legelhagyatottabb vidámparkjaira, ezt a cikket ajánljuk.

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

Hrdina-Bárány Zsuzsi
Hrdina-Bárány Zsuzsi
Főszerkesztő-helyettes
Hrdina-Bárány Zsuzsi, bár rádiós szakirányon végzett, a kommunikáció szak után nyomtatott sajtónál helyezkedett el. Kilencévnyi napilapozás után az online médiában találta meg a helyét: elsőként egy női magazinban dolgozott újságíróként, szerkesztőként és rovatvezetőként, majd három évig egy anyáknak szóló portál főszerkesztői feladatait látta el. Pályafutása során szövegíróként és olvasószerkesztőként is gyűjtött tapasztalatokat, valamint könyvek szerkesztésében is részt vett. 2026 januárjától a Dívány főszerkesztő-helyettese.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.

Életem

Az intelligens emberek ezekre sosem költenek

Nem attól lesz valaki tudatos a pénzügyeiben, hogy minden apró örömről lemond, inkább attól, hogy észreveszi, mire megy el feleslegesen a pénze. Egy rég nem nézett streaming-előfizetés, egy késve befizetett számla késedelmi kamata vagy egy hirtelen felindulásból rendelt ruha külön-külön nem tűnik nagy kiadásnak, de ismerjük a mondást: sok kicsi sokra megy.

Testem

Napi 7000 lépés – egy kevésbé ismert hatás, ami az agyadat is érinti

A bűvös napi 10 ezer lépés mítosza évtizedek óta tartja magát, ám a legfrissebb kutatások szerint nem feltétlenül kell maratoni távokat gyalogolnunk ahhoz, hogy jelentősen javítsunk az életkilátásainkon. Sőt, létezik a sétának egy olyan jótékony hatása, amely nem csupán a kalóriaégetésről vagy az állóképességről szól, hanem a szervezetünk egyik legfontosabb védelmi vonalát erősíti.

Testem

Nem csak finom: ez az idénygyümölcs az izmok regenerációját is segíti

Itt a cseresznyeszezon, és bár eddig is tudtuk, hogy az egyik legfinomabb nyári csemegéről van szó, kiderült: a sportolók és az aktív életmódot élők számára valóságos csodaszer lehet. Nemcsak a nassolási vágyat csillapítja, de a benne lévő különleges anyagok révén felgyorsíthatja az izmok regenerációját is.

Világom

Nagy Sándor lovai fedezték fel a világ egyik legnagyobb sóbányáját: 11 emeletes a pakisztáni lelőhely

Pakisztán északi részén húzódik egy különleges hegylánc, amely első pillantásra kopárnak és barátságtalannak tűnik, valójában azonban a Föld történetének egyik legizgalmasabb természetes területe. Ez a Salt-hegység, amely nem csupán geológiai ritkaságnak számít, hanem történelmi, őslénytani és kulturális szempontból is kivételes. És egyben az a vidék is, amely legfőbb kincsét – a legenda szerint – Nagy Sándor lovai fedezték fel.