Az indonéziai Tambora vulkán 1815-ös kitörése az emberiség egyik legsötétebb korszakához vezetett. Azon túl, hogy tízezrek veszítették az életüket, a természeti katasztrófát követő évben gyakorlatilag elmaradt a nyár és éhínség tört ki.
Minden idők egyik legnagyobb vulkánkitörése az egész Földön éreztette hatását, és olyan elképesztő következményekkel járt, amelyekre korábban senki nem gondolt volna.
Pusztító eseményláncot indított el a vulkánkitörés
A Tambora egy rétegvulkán, vagyis egy magas, kúp alakú vulkán, amely az indonéz Sumbawa sziget középső-északi csücskén, a Sanggar-félszigeten található. Az évszázadokon keresztül inaktív tűzhányó 1812-ben kezdte jelét adni annak, hogy valami megváltozott benne: zajt bocsátott ki és egyre gyakrabban szállt fel belőle füst.
A vulkán végül 1815. április 5-én tört ki, ami azonban csak a kezdete volt egy több napon át tartó kitöréssorozatnak, amely öt nappal később érte el csúcspontját. A Tambora április 10-én szabályosan felrobbant, miközben elképesztő mennyiségű, több mint 150 köbkilométernyi, vagyis 150 milliárd köbméternyi anyagot lövellt ki magából. A robbanást 2600 km-ről is hallani lehetett.
Az esemény súlyát jól mutatja, hogy a 7-es szintet érte el a 8-as értékig terjedő vulkánkitörési indexen (VEI). Ezt csak a szupervulkánok kitörései haladják meg.
A természeti katasztrófa ennek megfelelően pusztító következményekkel járt: 20 centis, izzó szikladarabok záporoztak a környékre, hatalmas hamufelhő emelkedett az égbe, majd 1300 kilométeres körzetben hullott alá, a csúcstól számított 600 kilométeres körön belül két napig sötétség honolt, továbbá szilárd törmelékből és a gravitáció által hajtott gázokból álló, úgynevezett piroklasztikus áramlatok indultak az óceán felé, amelyek teljes falvakat töröltek el, mielőtt a vizet elérve elsöprő erejű szökőárakathoztak volna létre.
Becslések szerint a vulkánkitörés 60-70 ezer ember halálát okozta.
A nyarat is eltörölte a katasztrófa
A kitörés következményei nem csak a közeli térségeket sújtották. A létrejövő hamufelhő egészen 43 kilométeres magasságig emelkedett fel, miközben rengeteg kén-dioxid is került a légkörbe. A levegőben keringő apró részecskék így visszaverték a napfényt, és a Föld légkörének alsó rétegei lehűlésnek indultak.
Összesen 60 megatonnányi kén szabadult fel, amelynek eredményeként a globális átlaghőmérséklet 3 Celsius-fokkal csökkent.
Ez éghajlatváltozást okozott, amelynek legsúlyosabb hatásai az északi féltekén jelentkeztek: 1816-ban beköszöntött az az esztendő, amely nyár nélküli évként vonult be a történelembe. Bár a téli időszak átlagosan telt, a hideg ezt követően tartósnak bizonyult.
New Yorkban júniusban is heves havazás volt, Pennsylvania északnyugati részén júliusban befagytak a tavak és a folyók, Írországban nyolc héten át esett az eső, Ázsiában pedig megszakadt a monszun, ami súlyos aszályokhoz vezetett.
A hirtelen jött éghajlatváltozás társadalmi szinten is éreztette hatását, a mezőgazdasági termelés sok helyen összeomlott, ami éhínséghez, járványok kitöréséhez és zavargásokhoz vezetett, ezzel további haláleseteket okozva.
Mély nyomott hagyott az emberiségben
A katasztrófa következményei és az általa okozott szélsőséges időjárási viszonyok mély nyomot hagytak a kor embereiben, ami a művészetek világában is visszaköszönt. Emlékezetes, hogy irodalomkutatók szerint Mary Wollstonecraft Godwin éppen 1816 nyarán kezdte el írni Frankenstein című regényét, miután későbbi férjével és barátaikkal svájci nyaralásuk során a négy fal között ragadtak.
Velük volt George Byron angol költő is, aki unaloműzőül találta ki, hogy versenyezzenek, ki tudja kitalálni a legrémisztőbb rémtörténet. Állítólag ez ihlette Frankenstein híres alakját.
Ha kíváncsi vagy, melyik az a négy állat, amelyik minden természeti katasztrófát túlélt, olvasd el ezt a cikkünket is!
