Spanyol kutatók megcáfolták az elméletet, amely szerint laboratóriumból szabadulhatott el a katalóniai sertéspestis vírusa, egy eddig ismeretlen törzzsel állhatnak szemben.
Váratlan eredménnyel zárult a spanyolországi vaddisznóállományban megjelent afrikai sertéspestis eredetének vizsgálata.
Eddig ismeretlen változata bukkant fel a vírusnak
A katalán kormány által megrendelt tanulmány szerint a vírus nem laboratóriumból származik, ahogy korábban feltételezték, hanem egy eddig nem dokumentált, új vagy ritkán előforduló törzsről lehet szó – írja az Agroinform.

A vizsgálat azután indult, hogy megállapították: a Katalóniában elhullott vaddisznókban talált vírustörzs nem azonos azzal, amely más EU-tagállamokban terjed, inkább hasonlít a laboratóriumi kísérletekben használt Georgia 2007 vírustörzsre.
A tanulmány során genetikai szinten összehasonlították a jelenlegi járványt okozó vírust azzal a 17 törzzsel, amelyekkel a közelmúltban a barcelonai IRTA-CReSA állategészségügyi kutatóközpontban dolgoztak.
A katalán kormány közleménye szerint az eredmények egyértelműek:
![]()
a laboratóriumban vizsgált törzsek egyike sem egyezik genetikailag a mostani járványért felelős kórokozóval, nem állapítható meg közvetlen kapcsolat.
A jelenlegi törzs több tucat genetikai mutációt hordoz, ezek az eltérések kizárják, hogy a járvány a kutatóközpontban használt mintákból eredne.
A vírust a II. genotípusba sorolták. Általános jellemzői hasonlóak az Európában korábban kimutatott változatokhoz, számos olyan módosulást tartalmaz, amelyet eddig nem írtak le a szakirodalomban.
![]()
Mindez arra utal, hogy egy új vagy eddig nem dokumentált variánssal állnak szemben a szakemberek.
Nem ez volt az egyetlen spanyol vizsgálat, amely a vírus eredetét igyekezett feltárni, további kutatások zajlanak, amelyek még nem zárultak le, ezek pontosabb képet adhatnak a kórokozó származásáról.
Az afrikai sertéspestis megjelenése egyelőre a vaddisznóállományra korlátozódik az országban – eddig 29 pozitív esetet azonosítottak – de komoly fenyegetést jelent a spanyol sertéshús exportjára, amely évente 8,8 milliárd eurós értéket képvisel.
























