Már a középkorban láttak „földönkívülieket”: a zöld gyerekek rejtélyét sosem fejtették meg

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Az idegen világok, és az onnan származó lények mindig is megmozgatták az emberek fantáziáját, és ahogy az már lenni szokott, az adott korban elfogadott hitvilág, hiedelemrendszernek megfelelően töltötték ki az üres helyeket, vagy színezték ki a történetet.

Nem volt ez másképp a woolpiti gyermekekkel sem: az ő történetük egészen a 12. századig nyúlik vissza, és bár a legendára ma már léteznek tudományos magyarázatok, a szakértők sem tudják hitelt érdemlően bizonyítani ezek helyességét, így mindegyik teória csupán feltételezés marad.

Ez a középkori zöld gyermekek története

A kelet-angliai Suffolk egyik településén, Woolpit közelében a falusiak az aratási munkák közben találtak rá két gyermekre, egy fiúra és egy lányra, akiknek a bőre zöldes volt, nem beszéltek angolul, és igen félénkek voltak. Akkor merészkedtek közelebb a földművesekhez, amikor azok hüvelyes lóbabbal kínálták őket. Ekkor a gyerekek felbátorodtak, elfogadták az ételt, és jelbeszéddel próbáltak kommunikálni a helyiekkel. 

A Suffolk térségében lévő Woolpit települést még most is átjárja a középkori történet atmoszférája
Fotó: Rob Atherton / Getty Images Hungary

Ahogy telt, múlt az idő, a bőrük zöld színe egyre inkább halványodott, és kezdték megérteni a falusiakat. Így tudták elmondani, hogy egy olyan helyről jöttek, ahol a nappali fény nem volt jellemző, örökös alkonyatban éltek. 

Végül egészen jól beilleszkedtek, ám a fiú nem erősödött meg, és nemsokára meghalt. A lány viszont jó egészségnek örvendett, megtanulta az angolt, és beilleszkedett a közösségbe. 

Azt nem tudják pontosan megmondani, hogy a történet mikor keletkezett, de egyes elemei arra utalnak, hogy István angol király uralma idejére datálható, mások viszont II. Henrik uralkodásának idejére teszik a csodás elemekben gazdag legendát. Mai kutatások emiatt úgy fogalmaznak, hogy a gyerekek a 12. század közepe-vége felé bukkanhattak fel. 

Különböző korokban más-más magyarázatok születtek a zöld gyermekek megjelenésére

A középkori emberek természetesen csodás magyarázatokkal szolgáltak a különös gyermekek feltűnésére, hiszen az, hogy vélhetően a „föld alól” vagyis egy rosszul megvilágított helyről érkeztek, hogy bőrszínük eltért a helyiekétől, mind jól illeszkedett abba a gondolatkörbe, hogy léteznek más világok, az általuk ismerttől különböző, rendkívüli helyek. 

Woolpitet a két zöld bőrű gyermek története tette híressé, ezt a településjelző táblákon is látjuk
Fotó: Rod Bacon / Wikimedia Commons

A modern magyarázatok már egészen más szempontokból közelítenek a történethez. Az elmúlt három évszázad kutatásai kulturális, orvosi és történéti kérdéseket tesznek fel. Az orvosi magyarázat szerint a bőr zöld elszíneződése a kóros alultápláltság, vérszegénység egyik jele lehet, illetve előfordulhatott, hogy szennyezett élelmiszer okozta azt. 

Ezt a vélekedést támasztja alá az, hogy miután a lány beilleszkedett, és rendesen táplálkozott, a zöldes bőrszíne pedig elhalványult.

A kulturális okfejtés szerint az „idegen gyerekek” származhattak azoktól a flamand telepesektől, akik a középkorban Anglia keleti részén éltek, viseletük eltért az angolokétól, nem beszélték a nyelvet, és

Idézőjel ikon

elszigeteltségük miatt könnyen rájuk süthették az ismeretlen, idegen jelzőt.

A harmadik feltevés azt mondja, hogy valójában egy töredékes középkori történetről van szó, amelynek középpontjában két tragikus sorsú gyermek áll, és ezt színezhették ki csodás elemekkel, hogy illeszkedjen a korabeli históriák világához.

Ha más, különös történetekre is kíváncsi vagy, olvasd el cikkünket a szarvakat növesztő nyulakról is.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Becz Dorottya
Becz Dorottya
Becz Dorottya az ELTE Bölcsészettudományi Karán végzett magyar szakon, majd a Bálint György Újságíró Akadémia posztgraduális képzésén szerzett felsőfokú újságíró képesítést. Később elvégezte a Pécsi Tudományegyetem politológia szakát is. Karrierje során dolgozott online médiumoknál újságíróként, szerkesztőként, szövegíróként, valamint projektmenedzserként az állami és a privát szektorban egyaránt. Később szerkesztőként vállalt munkát ismert és kisebb könyvkiadóknál. Három mesekönyv és két felnőtteknek szóló kiadvány szerzője. A Díványnál 2025 januárjában kezdett dolgozni.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Szülőség

Fontos határidő jár le szerdán: ezen múlhat az iskolakezdési támogatás

Hamarosan lejár a sajátos nevelési igényű gyerekek utáni támogatás igényléshez szükséges bejelentési határidő. Az állapotot a Pedagógiai Szakszolgálat igazolja, majd a szülőnek kell jeleznie a leendő vagy már meglévő oktatási intézménynél, mely lejelenti, és az államkincstár regisztrálhatja az igényt.

Életem

Ezért fuldokolnak a mopszok és bulldogok: döbbenetes videó

Horkolnak, szuszognak, röfögnek – sokan még mindig úgy gondolják, hogy ez egyszerűen a mopszok, francia bulldogok vagy angol bulldogok bájos, vicces sajátossága. Az állatorvosok és a felelős állatvédők azonban egészen mást látnak: egy frissen megosztott, sokkoló felvétel most kendőzetlenül mutatja be, mi zajlik le a lapos orrú kutyák torkában.

Testem

Nem csak nyári hűsítő: így védi a szívedet a görögdinnye

Amikor beköszönt a nyári kánikula, szinte nincs olyan ember, aki ne vágyna egy hatalmas szelet, jéghideg görögdinnyére. A lédús, mézédes gyümölcs azonnal oltja a szomjunkat és visszahozza az életkedvünket a legforróbb napokon is. Ám a dinnye jóval több egyszerű, frissítő desszertnél: a legújabb kutatások szerint a szervezetünk, különösen a szívünk és a keringési rendszerünk egyik legkitartóbb védelmezője bújik meg a zöld csíkos héj mögött.

Testem

Sokan szégyellik, pedig ez a kínos tünet a vastagbélrák jele is lehet

A széklettartási problémák olyan tünetek, amikről nem szívesen beszélünk. A szégyen azonban eltörpül azon betegségek lehetősége mellett, melyeket az orvos felismerhet, ha megosztjuk vele az információt. Az ilyen betegségek közt van a vastagbélrák is, mely jelenleg a harmadik leggyakoribb ráktípus a világon.

Testem

Ezért viselik rosszabbul a nők a kánikulát: biológiai oka van

A nők hormonrendszere nagy kilengésekkel működik, ami a hőháztartásukra is hatással van. Ezen felül a testük kevesebb izzadságot termel, amit csak később kezd kiválasztani, mint a férfiak szervezete. De nem elhanyagolhatóak a társadalmi egyenlőtlenségekből adódó okok sem.

Önidő

Ingyenes strandok a Balatonnál: ide menj, ha nem akarsz fizetni

Egy két felnőttből és két gyermekből álló család esetében a balatoni fürdőzés napi költsége akár a 10-15 ezer forintot is elérheti, így egyre többen keresik a szabadstrandokat. Jó hír a pihenni vágyóknak, hogy 2026-ban is több tucat olyan partszakasz várja a látogatókat a magyar tengernél, ahol teljesen ingyenes a csobbanás.