Több száz évig épült ez a hatalmas templom: falaihoz rózsaszín márványt használtak

Olvasási idő kb. 1 perc

Olaszország egyik legnagyobb, 17 ezer négyzetméteres terén magasodik Lombardia fővárosának ikonikus jelképe, a milánói dóm, amely mintha csipkéből készült volna. Nem csoda, hogy turisták ezrei keresik fel nap mint nap: a hatalmas, gótikus templom csúcsai olyanok, mintha egyenesen az égbe törnének.

A dóm építése 1386-ban kezdődött, és nem kevesebb, mint hatszát évig tartott – és még ma sincs teljesen kész.

Mintha csipkéből készült volna a hatalmas templom

A Piazza Duomo középpontjában álló katedrális építése Galeazzo Visconti, Milánó nagyhatalmú urának nevéhez fűződik, aki létrehozta a munkálatok minden részletét irányító Veneranda Fabbrica del Duomót. Az ő döntése volt, hogy a katedrális hagyományos téglák helyett készüljön a Lago Maggiore mellől származó, enyhén rózsaszín márványból. Ennek köszönhető, hogy

Idézőjel ikon

az épület nappal olyan, mintha finom csipkéből készült volna, ám naplementekor a látványa még varázslatosabb.

A Fabbrica egyébként egész Európából hívott mesterembereket, építészeket, szobrászokat, így a dóm egy európai összefogásban készülő épületként formálódott. A munkálatok az apszisnál indultak, a főoltárt pedig már 1418-ban V. Márton pápa felszentelte, de még messze volt az építkezés vége.

De hogy miképp formálódott a következő évszázadokban, azt ebből a videóból megtudhatod:

A tervezők között olyan zseniális mestereket is találunk, mint Leonardo da Vinci, művészetének hatása ma is fellelhető a részletekben.

Talán nem túlzás úgy fogalmazni, hogy a több mint hatszáz év művészetét, hitét és emberi kitartását szimbolizáló dóm Milánó lelke.

Milánó főterén van egy másik izgalmas épület is, amelyet még a világ másik végén is megirigyeltek.

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

Hrdina-Bárány Zsuzsi
Hrdina-Bárány Zsuzsi
Főszerkesztő-helyettes
Hrdina-Bárány Zsuzsi, bár rádiós szakirányon végzett, a kommunikáció szak után nyomtatott sajtónál helyezkedett el. Kilencévnyi napilapozás után az online médiában találta meg a helyét: elsőként egy női magazinban dolgozott újságíróként, szerkesztőként és rovatvezetőként, majd három évig egy anyáknak szóló portál főszerkesztői feladatait látta el. Pályafutása során szövegíróként és olvasószerkesztőként is gyűjtött tapasztalatokat, valamint könyvek szerkesztésében is részt vett. 2026 januárjától a Dívány főszerkesztő-helyettese.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Petőfi felesége több volt múzsánál: Szendrey Júlia hozta el először Magyarországra Andersen meséit

Mindannyian ismerjük a lángoló lelkű költőfeleségként, aki siratta a segesvári hőst, de a történelemkönyvek gyakran elfelejtik megemlíteni, hogy Szendrey Júlia zseniális alkotó volt a saját jogán is. Ő volt az a rendkívül művelt, lázadó és modern gondolkodású nő, aki az 1850-es években először hozta el Magyarországra és fordította le Hans Christian Andersen legszebb meséit. Utánajártunk, ez a különleges nő hogyan formálta át örökre a hazai gyerekirodalmat.

Önidő

Ismered az Árpád-ház női leszármazottait?

Az Árpád-ház női leszármazottai külföldön ismertebbek, mint hazánkban. Nem véletlenül, hiszen míg itthon „csupán” leánygyermekek voltak, későbbi hazájukban uralkodófeleségekké, apátnőkké, olykor szentekké váltak. Közülük válogattunk kvízünkhöz. Te tudod, kik voltak?

Testem

Sürgősségi fogamzásgátlás: így működik valójában az esemény utáni tabletta

Az esemény utáni tablettát sokan még ma is „kémiai abortuszként” emlegetik, pedig a tudomány szerint ez az elnevezés biológiailag teljesen hibás. A sürgősségi fogamzásgátlás nem a megtermékenyített petesejtet támadja, hanem a hormonok nyelvén beszélve egyszerűen „elhalasztja” a peteérést, amíg a veszély el nem múlik. Mi zajlik le a női szervezetben a tabletta bevétele után, és miért kulcsfontosságú az időfaktor a nem kívánt terhesség megelőzésében?

Offline

Melyik hegység csúcsa a Matterhorn? Hegyek nehéz kvíze

Földrajzórán nem csak a hazai tájakat kellett ismernünk, gyakran még vaktérképen is be kellett jelölnünk a határainkon kívül fekvő nevezetes helyeket. Kvízünkben ezúttal Európa ismert hegységeivel kapcsolatos tudásod tesztelheted.

Testem

Ha ezeket eszed, megnő a korai halál esélye

Az ultrafeldolgozott élelmiszerek szerepe az étkezésben egyre nagyobb, mivel könnyen elérhetőek, olcsók és sokáig eltarthatók. Azonban egyértelmű összefüggés mutatható ki ezen ételek fogyasztása és a megnövekedett szív- és érrendszeri kockázatok, valamint az ezekből fakadó korai halálozás között.

Offline

Kijátszotta a cenzúrát: titokban tanította feminizmusra a lányokat a szocializmusban a magyar írónő

A Kádár-korszakban a cenzúra mindent látott és mindent ellenőrzött, de volt egy terület, amit a rendszer bürokratái mélyen lenéztek és elhanyagoltak: a lányregényeket. Ezt a zseniális kiskaput használta ki Kertész Erzsébet, a „Csíkos könyvek” koronázatlan királynője. Miközben a kultúrpolitika azt hitte, a szerző csak ártatlan, romantikus történetekkel szórakoztatja a kislányokat, ő valójában a legkeményebb feminizmust, a női egyenjogúság és az önmegvalósítás eszméit csempészte be a gyerekszobákba Hugonnai Vilma vagy Szendrey Júlia sorsán keresztül.