Új autóvásárlási támogatás indul: óriási összegre pályázhatnak a rászorulók Szlovákiában

Olvasási idő kb. 2 perc

A súlyos fogyatékossággal élők akár 6 millió forintnak megfelelő támogatást is kaphatnak autóvásárlásra.

Új pénzügyi segítséget vezetnek be Szlovákiában a súlyos egészségkárosodással élők számára, akiknek sokszor gondot okoz a közlekedés: több ezer eurós állami autóvásárlási támogatásra pályázhatnak – írja a Paraméter.sk.

Ekkora autóvásárlási támogatásra lehet pályázni

A támogatást azok fogyatékossággal élők kérhetik, akik dolgoznak, tanulnak vagy rendszeresen vesznek igényben szociális szolgáltatásokat, például szociális otthont vagy nappali gondozóintézményt. 

Több ezer eurós autóvásárlási támogatást kaphatnak a súlyos fogyatékossággal élők Szlovákiában

Az autót hetente legalább kétszer kell használni, és a járművet több fogyatékossággal élő személy közösen is megvásárolhatja, ilyenkor a támogatás megoszlik közöttük. Nem jár a segítség öt évnél idősebb autóra, vagy ha a kérelmező havi jövedelme meghaladja a létminimum ötszörösét. 

Idézőjel ikon

A támogatás maximális összege 13 278 euró (5,1 millió forint), automata sebességváltós jármű esetén 15 597 euró (6 millió forint) is lehet.

A pontos összeget a jármű ára és a kérelmező jövedelme alapján határozzák meg. A döntésnél legfeljebb 26 555 euróig (10,2 millió forint) veszik figyelembe az autó értékét, a támogatás mértékét drágább járműnél is csak eddig számolják. 

A pénzbeli hozzájárulásra azok a súlyos fogyatékossággal élők jogosultak, akik szakértői vélemény alapján egyéni közlekedésre szorulnak az egészségi állapotuk miatt – a mozgáskorlátozottakon kívül például a mentális betegséggel vagy súlyos immunrendszeri rendellenességgel élők is ide tartozhatnak. A cél az, hogy segítség nélkül eljuthassanak a munkahelyükre, iskolába vagy a szociális intézménybe, ha nem tudnak tömegközlekedési eszközt használni. 

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

Suhajda Zoltán
Suhajda Zoltán
Újságíró, szerkesztő
Suhajda Zoltán magyar nyelv és irodalom, valamint tanár szakon szerzett diplomát a Szegedi Tudományegyetemen. Több mint húszéves szakmai tapasztalattal rendelkezik, pályafutása során dolgozott közéleti-politikai nyomtatott és online lapoknál, internetes magazinnál és női site-nál. A komoly témáktól a bulvárig, a hírtől a nagy riportig változatos témákról és műfajokban írt cikkeket, és az újságírás mellett felelős szerkesztőként is tevékenykedett. A Dívány csapatának 2025 februárja óta tagja újságíróként.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.