Kémdrónokat észleltek a belga katonai bázis felett, ez már a második eset a hónapban

Olvasási idő kb. 2 perc

Szombaton éjszaka a belgiumi Marche-en-Famenne közelében lévő katonai támaszpont felett több ismeretlen drón repült el.

Theo Francken belga védelmi miniszter azonban szerdán a X-en bejelentette, ismét drónokat észleltek a bázis környékén – írja a 24.hu.  

A drónokat nem amatőrök irányították

Francken szerint sem szombaton, sem szerdán nem amatőrök irányították a drónokat, véleménye szerint gyakorlott pilóták kémkedtek a belga katonai támaszpont felett. Az egyelőre nem tisztázott, hogy a két esetben ugyanazok a drónok folytattak a megfigyelést a belga légtérben. 

Theo Francken belga védelmi miniszter szerint a támaszpont felett kémkedő drónokat nem amatőrök irányították
Fotó: Thierry Monasse / Getty Images Hungary

Az esetek után a védelmi miniszter interjút adott a De Morgen című, flamand nyelvű napilapnak, amelyben megfenyegette Oroszországot – írja az Infostart.

Idézőjel ikon

"Moszkvát a földdel tesszük egyenlővé, ha Oroszország támad"

– nyilatkozta Francken.

A védelmi miniszter kifejtette, szerinte Vladimir Putyin orosz elnök pontosan tudja, hogy "ha nukleáris fegyverekkel játszik, Moszkva eltűnik a térképről, és közel lesz a világvége".

Francken úgy véli, hogy azok, akik szerint nem kell tartani Oroszországtól, azok súlyosan tévednek. Ugyanakkor a miniszter elmondta, a közös európai hadsereg létrehozása nem valószínű, mivel egyes nemzetek nem működnek együtt a védelmi beszerzésekben. Szerinte bárki, aki hisz ebben a közös hadseregben, légvárakat épít. 

A védelmi miniszter azt is elmondta az interjúban, hogy bár nem látja jelenleg a békéhez vezető utat, minél gyorsabb a fegyverkezés üteme, annál kisebb az esély arra, hogy az oroszok elfoglalják Ukrajnát. 

Dogz fesztivál

Jön a DOGZ Fesztivál: te ott leszel?

Május elsején minden eddiginél nagyobb területen várja a kutyásokat és a leendő kutyásokat a DOGZ Fesztivál a Városligetben: közösségi élményt, szórakoztató és szakmai programokat egyaránt kínál az esemény. Falkaséták, kutyás futás és vándor vurstli is várnak a fesztiválon, amelyre a helyszínen levásárolható, 1000 forintos belépő megváltása mellett léphetsz be. Emellé még ajándék is jár! Ugye találkozunk?

A regisztrációt és a programot ezen a linken találod.

hirdetés

Becz Dorottya
Becz Dorottya
Becz Dorottya az ELTE Bölcsészettudományi Karán végzett magyar szakon, majd a Bálint György Újságíró Akadémia posztgraduális képzésén szerzett felsőfokú újságíró képesítést. Később elvégezte a Pécsi Tudományegyetem politológia szakát is. Karrierje során dolgozott online médiumoknál újságíróként, szerkesztőként, szövegíróként, valamint projektmenedzserként az állami és a privát szektorban egyaránt. Később szerkesztőként vállalt munkát ismert és kisebb könyvkiadóknál. Három mesekönyv és két felnőtteknek szóló kiadvány szerzője. A Díványnál 2025 januárjában kezdett dolgozni.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Titokzatos erők mozgatják a Halál-völgy vándorló köveit: több száz méteres nyomot hagynak a sivatagban

A Death Valley Nemzeti Park egyik legkülönlegesebb és legtitokzatosabb helyszíne a Racetrack Playa, amely évtizedeken át megoldatlan tudományos rejtély színtere volt. Az első pillantásra sivár és élettelen terület egy szokatlan jelenség miatt vált világhírűvé: vándorló kövei megmagyarázhatatlan módon akár több száz métert is megtesznek – maguktól.

Mindennapi

Ez lesz az át nem vett mandátumok sorsa

A választási eredmények kihirdetését követően még mindig nem dőlt el véglegesen, hogy kik foglalják majd el helyüket az új Országgyűlésben, miután több vezető politikus is bejelentette, hogy nem veszi át mandátumát.

Világom

Kvíz: felismered ezeket az olasz édességeket?

Olaszország nemcsak a pizzáról és a tésztákról híres, hanem a világ egyik leggazdagabb édességkultúrájával is büszkélkedhet. A „dolce vita” hazájának számos édessége mára meghódította az egész világot.

Testem

Ezekben az esetekben segíthet egy betegjogi képviselő

Az orvosok tudása és a rendszer működése gyógyulásunkat szolgálja, de óhatatlanul alá-fölérendelt viszonyt teremt, amelyben páciensként könnyen kiszolgáltatottá válhatunk. Nem véletlenül került a képbe a betegjogi képviselő.