A sajtó értesülései szerint olyan radart gyárt Kína, amely még a lopakodó repülőgépeket is észleli.
Az Infostart arról számolt be a cikkében, hogy az új távérzékelő központi elemének gyártását már megkezdte az ázsiai ország.
Így működik az új kínai radar
Az új radar-technológia a kvantum-összefonódás fizikai jelenségét használja fel: a fény legapróbb részecskéi, a fotonok között igen szoros kapcsolatot lehet létrehozni. Ha két részecske összefonódik, akkor ezt fel lehet használni úgy, hogy az egyiket a radar kibocsátja, a másikat pedig eltárolja és megfigyeli. A kibocsátott részecske visszaverődik a célba vett tárgyról, ám eközben a kvantumállapota megváltozik. A másik részecskénél ugyanez történik, és az eszköz így észleli a tárgyat.

Hadászati szempontból egy ilyen radar előnye az, hogy képes olyan tárgyakat is bemérni, megfigyelni, amelyeket a hagyományos radarok nem. A lopakodó repülőgépeket úgy gyártják, hogy a külső felületük szétszórja a radarhullámokat, ezért jóval nehezebb észlelni ezeket.
A kvantumradarnak viszont erre nincs szüksége a fotonok összekapcsolódása miatt. Ha egy lopakodó repülő csak néhány fotont is ver vissza, ennek a technológiának köszönhetően akkor is észlelhető. A kvantumradar, amellett, hogy rendkívül érzékeny eszköz, zavarni szinte lehetetlen, hadászati szempontbólez is nagy előnye.
























