A közúti közlekedési törvény módosításával tennék lehetővé, hogy első féklámpa kerülhessen az kocsikra Szlovákiában.
Bevezethető válhat az autókon az első féklámpa Szlovákiában, az erről szóló javaslatot a parlament a második olvasatba utalta, ezzel egy lépéssel közelebb került a változtatás – írja a Paraméter.
Így működik a zöld fényű első féklámpa
A tervek szerint a közúti közlekedésről szóló törvény módosítása önkéntes, szabadon válaszható felszereltségi lehetőségként rögzítené az első féklámpát a személyautókon és a tehergépjárműveken.
A módosítást beterjesztő Hang–Szociáldemokrácia (Hlas-SD) képviselője, Michal Bartek azzal érvelt, hogy a jelenlegi szabályozás szerint nincs lehetőség az első féklámpa felszerelésére, pedig a közlekedésbiztonság szempontjából hasznos lenne.
![]()
Az első féklámpa zöld fényt bocsátana ki, és a hátsó féklámpákkal egyszerre kapcsolna be és ki.
A megoldás egyértelmű jelzést ad az autó lassításáról azoknak a közlekedőknek, akik a jármű előtt haladnak, vagy szemből közelítenek, például kereszteződéseknél, balra kanyarodáskor vagy gyalogátkelőhelyeknél.
A Zsolnai Műszaki Egyetem kutatása szerint a zöld fényű első féklámpával felszerelt autók vezetői nagyobb biztonságérzetről számoltak be, és a pozitív hatást a gyalogosok is érzékelték.
Amennyiben a parlament elfogadja a javaslatot, az autókat érintő új szabályozás 2026. július 1-jén léphet hatályba.
























