Ez az étel akkor is tönkreteszi egészséged, ha nagyon keveset eszel belőle

Olvasási idő kb. 3 perc

A legújabb kutatások szerint a legjobb teljesen száműzni a feldolgozott húsokat az étrendből, mert már csekély mennyiségben is betegségekre hajlamosítanak.

Az orvosok és a táplálkozástudományi szakemberek régóta figyelmeztetnek arra, hogy a feldolgozott húsok hosszú távú fogyasztása növelheti a krónikus betegségek, különösen a rák kockázatát. 

Betegséget okoznak a feldolgozott húsok

Ez az intelem szerencsére ma már széles körben ismert, de sokan csak legyintenek rá, mondván, ők nem esznek nagy mennyiségű feldolgozott húst. Pár szelet bacon, néhány darab virsli, felvágott a szendvicsen – ugyan mi baj történhet? 

Már kevés feldolgozott hús rendszeres fogyasztása is tönkreteheti az egészségedet
Fotó: 97 / Getty Images Hungary

Nos, egyre inkább úgy tűnik, hogy a betegségek rizikója akkor is emelkedik, ha valaki nem eszik meg napi 20 deka párizsit. Egy tanulmányból az rajzolódik ki, hogy

Idézőjel ikon

egészségügyi szempontból gyakorlatilag nincs biztonságos mennyisége a feldolgozott húsoknak.

A kutatók azt vizsgálták, hogy milyen összefüggés van bizonyos típusú élelmiszerek fogyasztása és egyes betegségek kockázata között. A Nature Medicine folyóiratban megjelent tanulmány szerzői ehhez 60 korábbi vizsgálat adatait elemezték.

Megállapították, hogy a feldolgozott húsok, cukrozott italok és transzzsírsavak még kis mennyiségű rendszeres fogyasztása is összefüggésbe hozható a 2-es típusú cukorbetegség, a szívkoszorúér-betegség és a vastagbélrák kialakulásának fokozott rizikójával.

Ezek a kockázatok már egészen csekély mennyiség esetén is fennállnak. 

  • Akik naponta akár csak egy hot doghoz szükséges mennyiséget ettek feldolgozott húsokból, azoknál 11 százalékkal emelkedett a 2-es típusú cukorbetegség, 7 százalékkal pedig a vastagbélrák kockázata azokhoz képest, akik egyáltalán nem ettek ilyesmit. A rizikó a fogyasztással együtt nőtt.
  • Naponta 350 milliliter cukrozott üdítőital – kicsit több, mint egy fémdobozos változat – elfogyasztása 8 százalékkal növelte a 2-es típusú cukorbetegség kockázatát, 2 százalékkal pedig szívkoszorúér-betegség esélyét.

Ezek az eredmények megerősítették, hogy az egészségünk érdekében a legjobb teljesen elkerülni vagy a lehető legkevesebbre csökkenteni ezeknek az élelmiszereknek a mennyiségét. Bár a kockázat növekedése nem tűnik nagynak, az eredmények még olyan kutatók szerint is rendkívül erősek és megbízhatóak, aki nem vettek részt a vizsgálatban. Ráadásul a betegségek kialakulásának nagyobb esélye még visszafogott fogyasztás esetén is megfigyelhető.  

Miért károsak ezek az élelmiszerek? 

Feldolgozott húsoknak nevezzük az összes olyan húskészítményt, amelyet nem frissen kínálnak, hanem valamilyen eljárással – füstöléssel, pácolással, sózással vagy mesterséges tartósítószerekkel – tartósítottak. Ide tartoznak a különféle kolbászok, szalámik, felvágottak, virslik, sonkák, húskonzervek. A fő probléma, hogy a tartósítószerként használt nitritek és nitrátok rákkeltő nitrózaminokká alakulnak át, ami különösen a vastagbéldaganat kialakulását növeli. 

Napi egy hot-dog is növeli a krónikus betegségek rizikóját
Fotó: Milko / Getty Images Hungary

A cukrozott üdítők gyorsan juttatnak nagy mennyiségű cukrot a szervezetbe, ami súlygyarapodást, anyagcserezavarokat és cukorbetegséget okozhat. A transzzsírsavak pedig csökkentik a jó koleszterin szintjét, miközben növelik a rosszét, ezzel fokozódik a plakkok kialakulásának kockázata az artériákban, megnő a szívbetegségek és az érelmeszesedés esélye. 

A kutatás egy újabb figyelmeztetés, hogy át kell gondolnunk az étrendünket, és bizonyos élelmiszereket érdemes száműzni a mindennapokból. Nem a tökéletességre kell törekedni, a cél egy változatos, kiegyensúlyozott étrend, amelyben egyetlen élelmiszer sem kap túlzottan nagy hangsúlyt. 

Érdemes több gyümölcsöt, zöldséget, teljes kiőrlésű gabonát, hüvelyeseket, dióféléket és fermentált tejtermékeket, például joghurtot fogyasztani. A teljes értékű élelmiszerekből álló étrend jót tesz az egészségnek, és hozzájárul a hosszabb élettartamhoz is. 

Csökkentenéd a hús mennyiségét az étrendedben? Ez történik, ha soha többé nem fogyasztod az egyik fajtát.

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

Suhajda Zoltán
Suhajda Zoltán
Újságíró, szerkesztő
Suhajda Zoltán magyar nyelv és irodalom, valamint tanár szakon szerzett diplomát a Szegedi Tudományegyetemen. Több mint húszéves szakmai tapasztalattal rendelkezik, pályafutása során dolgozott közéleti-politikai nyomtatott és online lapoknál, internetes magazinnál és női site-nál. A komoly témáktól a bulvárig, a hírtől a nagy riportig változatos témákról és műfajokban írt cikkeket, és az újságírás mellett felelős szerkesztőként is tevékenykedett. A Dívány csapatának 2025 februárja óta tagja újságíróként.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.