Három híresség, akik nyom nélkül eltűntek – a mai napig nem találják őket

Olvasási idő kb. 2 perc

Három ismert személy rejtélyes eltűnése, akik új élet reményében indultak útnak, de soha nem érkeztek meg céljukhoz.

Nem is gondolnád, hány olyan híres ember van a világon, akit bár rengetegen ismernek vagy ismertek, mégis nyom nélkül eltűntek.

Eltűnt hírességek nyomában

Rico Omarr Harris – A kosárlabdatehetség, aki új életet kezdett volna

Rico Harris tehetséges kosárlabdázóként vált ismertté, többek között a Harlem Globetrotters tagjaként. Karrierje után azonban személyes problémákkal küszködött, melynek következtében droghasználat miatt börtönbe is került. Rehabilitációját követően újrakezdte életét, és 2014 októberében egy új munka reményében indult Kaliforniából Washington államba. A Bored Panda szerint utolsó ismert üzenetében azt mondta,

Idézőjel ikon

felmegy a hegyekbe pihenni.

Autóját elhagyatva találták meg Sacramento közelében, de Harris azóta nyomtalanul eltűnt. Eltűnése továbbra is megfejtetlen, és számos elmélet látott napvilágot a sorsáról.

Amelia Earhart – Az eltűnt pilóta, aki meghódította az eget

Amelia Earhart az első női pilóta volt, aki egyedül átrepülte az Atlanti-óceánt – a repülés egyik ikonikus alakja. 1937-ben indult világhódító útjára, hogy első nőként körberepülje a Földet. Az utolsó megállója előtt, Új-Guinea Lae városában, még tele tankolt, de a következő, Howland-sziget felé vezető úton nyomtalanul eltűnt. Hivatalos jelentések szerint az üzemanyag elfogyott, és a repülőgép a Csendes-óceánba zuhant. 2025-ben az Oregon Archaeological Legacy Institute expedíciót indított a roncsok felkutatására annak reményében, hogy esetleg újabb bizonyítékok kerülhetnek elő. Egy új elmélet szerint Earhart túlélhette a balesetet, és egy távoli szigeten élt tovább, bár ezt egyelőre nem támasztják alá hiteles bizonyítékok. Eltűnése így továbbra is a repüléstörténet egyik legnagyobb rejtélye, bár egy lelkes pilóta most azt állítja, megtalálta Earhart gépét.

Eltűnt hírességek: a legvadabb elméletek szerint Amelia Earhart új életet kezdett távol a világtól.
Fotó: Bettmann, Getty Images

Bison Dele – Az NBA-sztár, aki az óceán mélyén tűnt el

Bison Dele, korábbi NBA-játékos, a vitorlázás és a természet szerelmese volt. 2002-ben indult el Tahitiről a Hakuna Matata nevű katamaránjával, barátnőjével, testvérével és a kapitánnyal a Dél-Csendes-óceán felé. Néhány nap múlva a hajó üresen tért vissza. A testvér, Miles Dabord aztán később felbukkant, majd tragikus hirtelenséggel véget vetett életének. Azt feltételezik, hogy Dabord áldozatai lettek a többiek, testük pedig az óceán mélyén nyugszik, de azokat soha nem találták meg, és a történet sötét árnyéka máig kísért.

Eltűnt hírességek: Bison Dele a Chicago Bulls színeiben balra
Fotó: The Sporting News / Getty Images Hungary

Ha kíváncsi vagy a skóciai erdő mélyén rejtőző piramisok történetére, olvasd ezt a cikket is

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

Vígh Anna
Vígh Anna
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

József Attila is megfordult „a pesti próféta alvilág” leghíresebb jósnőjénél

Míg József Attila verseivel a lélek legmélyebb bugyrait kutatta, a pesti cukrászdák asztalainál egy különös asszony a tenyerekből és a kézírásból olvasta ki a jövőt. Silbiger Boriska, a két világháború közötti Budapest leghíresebb látnoka nemcsak a nép, de a legnagyobb magyar költő bizalmát is elnyerte. Ki volt a rejtélyes jósnő, aki a Lukács cukrászdában ücsörögve látta meg a közelgő tragédiát, és akinek jóslataitól még a legjózanabb művészek is megborzongtak?

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.