Pánik tört ki ezen a népszerű üdülőhelyen: könyörögnek a turistáknak

Olvasási idő kb. 1 perc

Óriási konfliktus alakult ki a lakosság és a turizmusból élők között Spanyolországban, ugyanis a turistaellenes demonstrációk hatására egyre kevesebben választják a népszerű üdülőhelyeket.

Most a spanyol tisztviselők arra kérik a turistákat, hogy térjenek vissza, és szabadságukat a dél-európai országban töltsék – írja az Express. 

Most a turizmusból élők pánikolnak

Egy majorcai lapnak nyilatkozó tisztviselő szerint a turistákat elijesztették a demonstrációk, úgy érzik, nem látják őket szívesen, mivel a tiltakozó helyiek ellepték a tengerpartokat és az utcákat, mivel szerintük a lakhatási költségek elviselhetetlenül megemelkedtek, és a tömegturizmus elképesztő mértékben terheli meg a környezetet. 

Kevesebb turista érkezett eddig idén Spanyolországba, mint tavaly a demonstrációk miatt
Fotó: darios44 / Getty Images Hungary

A tiltakozások miatt jócskán, 20%-kal, visszaestek a foglalások, egy idegenvezető szerint nemcsak a britek, hanem az olaszok és a németek is más úti célokat választanak. A turisták számának visszaesése mindenkit érint, aki az ágazatban dolgozik. Panaszkodnak az utazásszervezők, a hajótulajdonosok, az idegenvezetők, de még a taxisofőrök is. 

Ugyanakkor nemrégiben a spanyol kormány 66 ezer Airbnb lakást tiltott be Barcelonában, pont amiatt, mert a város lakói arra panaszkodtak, hogy élhetetlenné váltak a lakhatási körülmények a városban, és mindent a turistáknak rendelnek alá. A vitát nehéz eldönteni, ugyanis mindkét félnek van igazsága, de hogy a gazdasági érdekek, vagy az élhetőség lesz-e a fontosabb, azt most nem látni még. 

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

Becz Dorottya
Becz Dorottya
Becz Dorottya az ELTE Bölcsészettudományi Karán végzett magyar szakon, majd a Bálint György Újságíró Akadémia posztgraduális képzésén szerzett felsőfokú újságíró képesítést. Később elvégezte a Pécsi Tudományegyetem politológia szakát is. Karrierje során dolgozott online médiumoknál újságíróként, szerkesztőként, szövegíróként, valamint projektmenedzserként az állami és a privát szektorban egyaránt. Később szerkesztőként vállalt munkát ismert és kisebb könyvkiadóknál. Három mesekönyv és két felnőtteknek szóló kiadvány szerzője. A Díványnál 2025 januárjában kezdett dolgozni.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.