Beperelte a szüleit a 14 éves fiú, mert nem élhet ott, ahol akar

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Hazugsággal csalták haza a külföldön élő gyereket a szülők, hogy inkább velük legyen. De a fiú nem érzi jól magát otthon, ezért bírósághoz fordult, amely neki adott igazat.

Különös ügyben döntött az angol Fellebbviteli Bíróság egy 14 éves fiú javára a szülei ellen: a Londonban élő gyereket a Ghánában élő szülők hazugsággal hazahívták, mert nem akarták, hogy az angol fővárosban maradjon – írja a BBC.

Nem akar a szüleivel élni, bírósághoz fordult a tinédzser

A tinédzser születése óta az Egyesült Királyságban él, de nemrégiben a szülők azt mondták neki, hogy haza kell utaznia Ghánába, mert egy rokonuk beteg. Ebből egy szó sem volt igaz, valójában csak el akarták távolítani Londonból, mert attól tartottak, hogy törvénytelen dolgokba keveredik. 

A 14 éves fiú nem akar ott élni, ahol a szülei laknak, ezért bírósághoz fordult
Fotó: picture alliance / Getty Images Hungary

Afrikában a fiú egy bentlakásos iskolába került, de boldogtalan volt, állítása szerint társai piszkálták, és honvágya volt. Elkeseredésében ügyvédhez fordult, és pert indított a saját szülei ellen. A bíróság februárban a gyerek ellen döntött, de csütörtökön a fellebbviteli szinten neki adtak igazat, így az ügyet újratárgyalják. 

Az eset érdekes jogi és morális kérdéseket vet fel. 

Idézőjel ikon

Mi a fontosabb? A szülők gyerekükért vállalt felelőssége, vagy a gyerek joga, hogy döntsön a saját sorsáról?

A család azzal érvel, hogy a fiú Ghánában van a legnagyobb biztonságban, és a szeretettől vezérelve cselekedtek. Úgy gondolják, hogy Londonban „legalább érintőlegesen részt vesz a bandakultúrában, és egészségtelen érdeklődést mutat a kések iránt”.

Eközben a tinédzser idegennek, kirekesztettnek érzi magát Ghánában, úgy véli a családja elhagyta, és ő valójában egy brit fiú, Londonban a helye. 

A fellebviteli eljárás során megállapították, hogy nem vették figyelembe a fiú saját érdekeit és a gyerek jóllétét, valamint elismerték, hogy a fiatal elég érett ahhoz, hogy bizonyos döntéseket maga hozzon meg. Az ügyet egy másik bíró fogja újratárgyalni, amire a következő hetekben kerülhet sor. 

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

Suhajda Zoltán
Suhajda Zoltán
Újságíró, szerkesztő
Suhajda Zoltán magyar nyelv és irodalom, valamint tanár szakon szerzett diplomát a Szegedi Tudományegyetemen. Több mint húszéves szakmai tapasztalattal rendelkezik, pályafutása során dolgozott közéleti-politikai nyomtatott és online lapoknál, internetes magazinnál és női site-nál. A komoly témáktól a bulvárig, a hírtől a nagy riportig változatos témákról és műfajokban írt cikkeket, és az újságírás mellett felelős szerkesztőként is tevékenykedett. A Dívány csapatának 2025 februárja óta tagja újságíróként.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Sejtszinten borítja fel agyad működését ez az állapot

Egy friss kutatás szerint a depresszió nemcsak a hangulatot és a gondolkodást érinti, hanem egészen a sejtek szintjéig hatással lehet az agy működésére. A tudósok olyan változásokat találtak az agy és a vérsejtek energiaellátásában, amelyek segíthetnek megérteni, miért jelentkezik a tartós fáradtság, a motivációhiány vagy a „lelassult” gondolkodás ennél az állapotnál.

Édes otthon

Ezeken a helyeken lehet azbeszt a te otthonodban is

Sokan úgy gondolják, hogy az azbeszt rég betiltott építőanyagként a lakásokban már sehol sem okozhat problémát. Azonban Magyarországon ma is rengeteg olyan épület, melléképület és udvari szerkezet áll, amely tartalmazhat azbesztet – gyakran úgy, hogy a tulajdonosok erről nem is tudnak.

Életem

Felújítják az egyik budapesti hidat: így hat a forgalomra

Felújítják a Hajógyári-sziget fő megközelítési útvonalát jelentő K-hidat. Az eredetileg ideiglenesnek szánt szerkezet teljes körű rekonstrukciójára a Budapest Közút Zrt. pályázatot írt ki, a kivitelezés pedig várhatóan 2026 őszén indulhat.

Testem

Ez történik a testeddel, ha minden nap zöld teát iszol

A zöld tea nemcsak a koffein miatt hasznos, hanem az antioxidánsai miatt is. A hatás maximalizálásához napi 3-4 csészényi tea kell, lehetőleg nem forrásban lévő vízzel leöntve, illetve számolni kell azzal is, hogy a zöld tea negatívan hat a vas hasznosulására.

Offline

Férfiruhában kémkedett a japánoknak a kínai hercegnő: hadsereget is vezetett hazája ellen a Kelet Gyémántja

Mandzsu hercegnőnek született, de a japán hadsereg legveszélyesebb titkos fegyvere lett belőle. Josiko Kavasima élete a huszadik századi történelem egyik legbizarrabb kémhistóriája: a hercegnő szakított a női szerepekkel, férfiruhát öltött, és saját hadsereget vezetve segítette Japánt Kína lerohanásában. A „Kelet Gyémántjaként” ünnepelt kémet a háború után a kínaiak nemzeti árulóként fogták perbe, és sorsa drámai véget ért. Utánajártunk a Távol-Kelet legrejtélyesebb, férfiruhás női kémének elképesztő és tragikus életének.