Szigorítják a KRESZ-t Görögországban, és súlyos összegeket kell fizetnie annak, aki megsérti azokat.
Az athéni parlament elfogadta az új szabálycsomagot, aminek célja, hogy megelőzzék a nagyszámú közlekedési baleseteket – írja az Economx.
Ezekre az új szabályokra számíts
Az egyik legfontosabb szabály, hogy mobiltelefonozás közben nem lehet vezetni. Akit mégis rajtakapnak, annak először egy hónapra bevonják a jogosítványát, és 350 eurót bírságot kell fizetnie, míg másodjára ennél durvább büntetést kap az illető: 1000 euró a büntetés és fél év a jogosítvány bevonása, harmadjára pedig 2000 euró az összeg és egy évig nem vezethet ez az autós. A motorosoknak és utasaiknak bukósisakot kell viselniük, ha nem teszik, szintén nagy összeget fizethetnek. Már most is tilos 12 év alatti gyermek jelenlétében dohányozni az autóban, a megengedett véralkoholszint pedig milliliterenként 0,5 milligramm. A szabálysértők ebben az esetben is durva bírságra számíthatnak.

Új sebességkorlátozási szabályok is életbe lépnek, a belvárosi utakon 50 km/óra maximális sebességgel lehet közlekedni, a szűk utcákban és sikátorokban ez 30 km/óra. Az autópályákon viszont 140 km/órával lehet haladni. Akit gyorshajtáson kapnak, arra maximum 8000 eurós bírságot szabhatnak ki attól függően, hogy mennyivel lépte át a korlátozást, de akár négy évre is bevonhatják a vezetői engedélyét. A Görögországba autóval érkező turistáknak pedig azt javasolják, hogy kössenek átfogó biztosítást a gépjárműre.
























